Háborús bűnökkel vádolják Izraelt

2018.06.13. 15:54 Módosítva: 2018.06.13. 16:01

A Human Rights Watch (HWR) nevű emberi jogi szervezet szerdán bejelentette, a Gázai övezet határán zajló zavargásokban a halált okozó fegyverek izraeli bevetése háborús bűnnek tűnik – írja az MTI.

A civil szervezet szerint az izraeli katonák az életüket közvetlenül nem veszélyeztető palesztinok ellen vetettek be éles lőszert, emiatt az ENSZ vizsgálatát és az izraeli tisztek elleni fellépést sürgeti a szervezet.

Az izraeli katonai és politikai vezetők egyelőre nem reagáltak a jelentésre, de korábban többször hangsúlyozták, hogy a katonák csak legvégső esetben vetnek be halál okozására alkalmas fegyvereket, és lehetőség szerint azokkal is a határkerítést rongáló, vagy azon átkelő palesztinok lábát, és nem létfontosságú szerveiket célozzák meg. 

Emellett Jeruzsálem szerint a határ áttörését megkísérlő gázaiak veszélyeztették a határ mellett lévő izraeli településeket, a palesztin civilek mögött pedig az övezetet uraló radikális iszlamista Hamász fegyveresei próbáltak bejutni az ország területére.

A HRW kilenc palesztin esetét ismertette, közülük egy embert háton, egy másikat pedig fejbe lőtték, amikor palesztin zászlóval a határt jelző kerítéshez közeledtek.

Március vége óta rendszeresek a tüntetések a gázai-izraeli határnál, ahol palesztinok ezrei tiltakoznak az övezet blokádja és az egykori palesztin területek elvesztése ellen. A gázai egészségügyi minisztérium közlése szerint 123-an vesztették életüket a határ menti tüntetésekben, több ezren pedig megsebesültek. A tüntetések a múlt héten újultak ki ismét, ekkor több palesztint is agyonlőttek