Frigyes
15 °C
27 °C
Index - In English In English Eng

Azért vállaltam politikai szerepet, hogy elpusztítsam ezt a pestist

08
2019.07.05. 12:57
Trágár és szókimondó, ha most lennének a választások, pártja bejutna a parlamentbe. Miatta kért bocsánatot a szerb elnök a magyaroktól. Kicsoda Sergej Trifunović, a politikus színész, és mit akar?

„Mi egy szekta vagyunk”

– mondja Anna a palicsi moziban, és érteni vélem, mire gondol. A teremben vágni lehet a füstöt – a jelenlévők szinte mindegyike hamutartót dédelgető láncdohányos –, és ha nem tudnám, hogy az imént egy politikai esemény ért véget, akkor motivációs beszéddel egybekötött termékbemutatóra tippelnék. Amin nem eladni akarnak a szervezők, hanem megvenni. A huszonegynéhány fős közönséget.

Ez a helyzet most Szerbiában:

  • A szerb ellenzék több mint hét hónapja, változó intenzitással tüntet Belgrádban és néhány vidéki városban.
  • A belgrádi parlament ülésein már nem vesz részt az ellenzék zöme, és a jelenlegi feltételek mellett állítólag a választásokat is bojkottálnák.
  • A tiltakozás intenzitása csökkent, Aleksandar Vučić államfő rezsimje sem rendült meg, viszont az ellenzéki pártok együttműködése is kitart.
  • Az erőviszonyok nem változtak jelentősen: a legnagyobb kormánypárt továbbra is megszerezné a szavazatok felét, és biztos többsége lenne a parlamentben.
  • Valamelyest erősödött az ellenzéki pártszövetség is, koalíciójuk valamivel 10 százalék felett áll. Több párt is 6-8 százalék körül van, a parlamentbe önállóan is bejutna a baloldali és liberális mozgalom, a PSG: egy ideje stabilan 5 százalék fölött mérik.
  • Az elemzők szerint az új elnök, Sergej Trifunović lehelt életet a régóta halódó mozgalomba.

Anna azért utazott Újvidékről a Szabadka melletti Palicsra, hogy részt vegyen a szociáldemokrata, szociálliberális Pokret slobodnih građana (PSG) bemutatkozóján, az esemény sztárja pedig a mozgalom elnöke, Sergej Trifunović volt. A színész, celebritás és botrányhős a magyarországi hírfolyamban akkor tűnt fel, amikor az ellenzéki tüntetésen elmondott beszédéről a közös kormányülés után, Orbán Viktor és Ana Brnabić miniszterelnökök sajtótájékoztatóján is szó volt, Szerbia elnöke, Aleksandar Vučić pedig bocsánatot kért a magyaroktól. Akkor felhívtam Trifunovićot – aki nyelvbotlásnak nevezte félmondatát –, és interjút kértem tőle. Azt válaszolta, erről az esti tévéműsorban már mindent elmondott, elnézést is kért, ha félreérthető volt. Abba viszont azonnal beleegyezett, hogy elkísérjem néhány programjára, menet közben lássam dolgozni a szerbiai politika egyik frontemberét. És leendő elnökjelöltjét.

„Nem akarom azt hallani, hogy »nem tudom megtenni« vagy »erre nem vagyunk képesek«, nem akarok olyan mondatokat hallani, amelyek úgy kezdődnek, hogy »igen, de...«“, mondta Trifunović a palicsi mozi félhomályában. „Sokan megkeresnek, gratulálnak, »bravó, király vagy!«, én pedig visszakérdezek, »akarsz-e dolgozni?«. Így alakulnak meg a PSG helyi szervezetei, például a chicagói is. És azt akarjuk, hogy Szabadkán is legyen egy csoportunk.“

Anna is így került kapcsolatba Trifunovićtyal, írt a PSG elnökének, aki gyorsan meggyőzte: ha változást akar, neki is tennie kell érte. Trifunović azt mondja a hallgatóságának, a belgrádi kormányzat miatt „undorodunk a politikától, állandóan tudomásunkra hozzák, hogy a politika nem nekünk való”, és ezért a választók 45 százaléka absztinens, el sem megy szavazni. „Vissza kell adnunk a politikát az embereknek”, mondja Trifunović, és szerinte ehhez le kell győzni a félelmet, mert „a félelem megbénít”. A közönségből azt hallani, hogy Szerbiában „nincs politika”, az már csak „a szervezett bűnözés paravánja”.

„Akkor mi megcsináljuk a politikát” 

– vágja rá Trifunović azonnal. A részletekkel nem bajlódik, „nem tudok semmit a gazdaságról”, válaszolja az egyik kérdésre. De megkért egy gazdasági szakembert – nem a mozgalom tagja és nem is lesz –, írjon egy programot, ő pedig elolvassa, megérti, és majd azt képviseli. Ám ez most nem is fontos. Ami fontos, az a helyi aktivitás, „gyerünk, alapítsuk meg a szabadkai alapszervezetet”. Lendülettel, szenvedéllyel akar túljutni minden holtponton, egy pillanatra sem engedi lankadni a közönség figyelmét.

Anna azért lett aktív az újvidéki PSG-ben, mert dühös és elkeseredett, például a nagymértékű kivándorlás miatt, „nekem fontos a családom, fontosak a barátaim, nem akarok nélkülük élni”. Szerbiából 2000 óta 654 ezren költöztek el, egy felmérés szerint a megkérdezettek 22 százaléka fontolgatja a kivándorlást, a külföldön élők több mint 90 százaléka pedig nem akar visszatérni. Amióta Magyarország egyszerűsítette a honosítást, a vajdasági magyarok is tömegesen vállalnak munkát az EU-ban.

A mozgalom elnökének energiája és motivációja is kellett ahhoz, hogy újvidéki ismerőseivel, barátaival szervezkedni kezdjenek, kibéreljenek egy irodát, és elkezdjenek dolgozni, mondja Anna. „A bútorokat, a székeket és asztalokat otthonról hoztuk, kinek mije volt.” A helyi szervezetek autonóm csoportok, Trifunović szerint a belgrádi központ nem akarja megmondani, hogyan dolgozzanak. Néhány alapelv van csupán, például az, hogy vezetőiket legfeljebb fél évre válasszák meg. A PSG elnöke a szabadkai érdeklődőket arról győzködi, hogy maguk azonosítsák a legfontosabb témáikat – azokat, amelyek városukban fontosak –, neveljék ki saját szakértőiket, és kezdjenek helyi kampányokat.

Csupán egy valami lesz tilos: koalíciót kötni a mostani kormánypártokkal.

„Hol és kitől tudjuk megtanulni a politizálást?” – kérdezi az egyik jelenlévő. Petar Miletić, a PSG elnökségének tagja azt mondja majd később, amikor a mozi előterében beszélgetünk, hogy „ez a felelős emberek dilemmája”, nem szívesen foglalkoznak olyasmivel, amihez nem értenek, „a mocskokat viszont nem érdekli, hogy semmihez sem értenek, mégis irányítják az országot”. A kérdés ettől még érvényes és fontos.

New Yorkot és Los Angelest is megjárta

1972-ben, Mostarban (Bosznia és Hercegovina) született. Apja, Tomislav és öccse, Branislav is színészek. Gyakran költöztek, Užice és Kruševac után érkeztek Belgrádba, ahol felvették a színművészeti akadémiára. Először 1995-ben szerepelt filmben (Tuđa Amerika), aztán jött a többi is (Ubistvo s predumišljajem, Stršljen, Spasitelj, Munje!, Kad porastem biću kengur, Karaula, Srpski film). A Crni Gruja sorozat első évadának egyik főszereplője volt. Egy ideig az Egyesült Államokban élt, szerepelt néhány filmben és sorozatban (Lovers, 3 AM, Love, Next, Sleeper Cell), majd New York és Los Angeles után visszatért Belgrádba. „Szeretek itt élni”, mondja.

„Ezért vagyunk itt”, vágja rá a teremben Trifunović magabiztosan, mármint azért jöttek, hogy segítsenek. Merész válasz egy antipolitikustól.

Mindent és azonnal

„A másik oldal kényszerített a politikába”, mondja a PSG elnöke napokkal később egy belgrádi étteremben. „Azok a politikusok, akik a polgáraik ellen dolgoznak”, akik ellehetetlenítenek mindent, „ami kicsit is normális lenne az országban”. Késő este van, a színházból jövünk, az Utopljena duša című, a tragikus sorsú költő, Vladislav Petković Dis életéről és utolsó óráiról szóló darabban néztem meg.

A főszerepét játssza, az előadás nagyszerűen sikerült, elégedetten rendel vacsorát (szarvasgombás gnocchi, szárított sonka, sajt). Minden egyszerre történik és azonnal, telefonál, interjút ad, eszik, üdvözli a zárórára készülő étterembe érkező barátait, kézfogás, ölelés, egyeztetés. Kávé, cigaretta, ásványvíz.

Jó színész, ismert is abban a kulturális térben, amit a volt Jugoszlávia utódállamai alkotnak. Elismerik és keresik a rendezők és a producerek, Crna Gorában forgat, rendszeresen szerepel színházban, tévésorozatokban és filmekben. Trifunović népszerű, ez hitelességének egyik pillére, és van még néhány. A második mindjárt az elsőből következik: anyagilag független, egzisztenciálisan nem kiszolgáltatott, nem függ a belgrádi politika kegyeitől és szeszélyeitől.

Az utcán felismerik, időnként megbámulják, a PSG bemutatkozására érkező nők megölelik, közös fotót szeretnének. Munkatársai közben türelmesen várakoznak, ilyen az, ha a mozgalom elnöke sztár.

Úgy számolja, már több mint húsz éve aktív a közéletben, már az előző rendszerben is tüntetéseken vett részt, támogatta a tiltakozásokat. A nagy változás akkor történt, amikor a PSG alapító-elnöke, Saša Janković bejelentette lemondását és visszavonulását. „Akkor eszembe jutott, hogy a mozgalom tagja vagyok, és jelöltethetem magam”, mondja Trifunović.

Egy ideig Jankovićot tartották a szerb politika nagy reménységének és potenciális megmentőjének. A jogász végzettségű, valaha újságíróként is dolgozó Janković tíz éven át volt a szerbiai ombudsman. Az állampolgárokat képviselve gyakran ütközött a kormányokkal, és kétségtelenül népszerű alakja lett a szerb közéletnek. 2016-ban kapacitálni kezdték, induljon az elnökválasztáson, és a felkérés nem volt hatástalan, 2017 februárjában otthagyta az ombudsmani hivatalt, és jelöltette magát. Ha úgy tetszik, az elnökválasztáson jól szerepelt, hiszen második lett, viszont Aleksandar Vučić, a kormányzó Srpska napredna stranka (SNS) jelöltje 55,08 százalékkal nyert, és második fordulóra sem volt szükség.

Janković 16,36 százalékát annak ellenére jó eredménynek tartották, hogy Luka Maksimović egyetemista – aki a Sarmu prob'o nisi fiktív pártban Ljubiša Preletačević Beli álnéven álpolitizált – 9,42 százalékkal a harmadik lett. Az ellenzék egy része hinni akart a volt ombudsmanban, mert túl sok reménye nem maradt, a valaha meghatározó Demokratska stranka (DS) a sokadik pártszakadás és kudarcos belső választás után mély válságban volt, az újonnan alakult pártok ugyanazokat a hibákat követték el, mint a régiek. A kishitű, széttöredezett, személyes ellentétekkel és kielégíthetetlen ambíciókkal terhelt ellenzéki táborral szemben Vučić hatékony és kíméletlen gépezetet működtetett.

Az elnökválasztási szereplést ugródeszkának használva Jankovićék létrehozták a PSG mozgalmat. Ez valójában párt, mégis – a törvényi feltételek miatt – mozgalomként jegyezték be. Szerbiában a pártalapításhoz 10 ezer érvényes, közjegyző által hitelesített aláírás szükséges. Az eljárás díja aláírásonként 5 euro, míg egy egyesületet kevesebben is létrehozhatnak néhány ezer dinár befizetésével, ráadásul az egyesületek ellenőrzése lazább, és külföldről is kaphatnak támogatást (ami a pártoknak elvileg tilos).

Ezért van az, hogy Szerbiában egyszerűbb és olcsóbb átvenni egy meglévő pártot, mint újat alapítani.

Ám a PSG áttörése elmaradt, a szervezet működését belső viták nehezítették, és az ellenzéki oldalon sem volt jó a megítélése, mert nem csatlakozott a Savez za Srbiju (SZS) ernyőszervezethez. Janković lemondásának pillanatában a mozgalom támogatottsága szinte mérhetetlen volt. A belső konfliktusok Trifunović megválasztásával sem értek véget, néhány alapító és vezető azonnal bejelentette távozását. Akik elmentek, azoknak „el is kellett menniük”, zárja rövidre Trifunović. „Róluk a politikában nem fogunk hallani.” Talán nem szeret a múlttal foglalkozni, és ez mindenkinek jobb is így. Nemrég Srebrenicáról beszélt meggondolatlanul, nagy botrány nem lett belőle, de észrevétlenül sem múlt el. Úgy tűnik, színészként a pillanatot akarja megnyerni, gyakran improvizál, a következmények akkor nem érdeklik, inkább később próbálkozik kármentéssel.

Az is kétségtelen, hogy más, mint a gyakran tisztességes ám unalmas beszédeket mondó, a mikrofon és a közönség jelenlététől megilletődő politikai szereplők. Tudja, mit jelent közönség előtt szerepelni, tudja, mi a színpadi szereplés és hogyan kell a figyelmet megragadni. „Ezek tiltakozások, és dühösek vagyunk. Én is. Egyike vagyok a dühöseknek.”

Több dimenzióban

Nem véletlenül ajánlotta, hogy a szabadkai látogatására kísérjem el. A 2018-ban alapított ellenzéki, EU-párti tömörülés, a Građanski blok 381-ben a PSG egyik szövetségese a szabadkai Magyar Mozgalom volt, ám az elmúlt néhány turbulens hónapban az együttműködés befagyott. A PSG elnökeként újra fel akarja venni a kapcsolatot a magyarokkal, miközben nyilván igyekezett valamelyest tompítani a szerencsétlen kijelentése körüli botrányt is.

„A xenofóbia a szerb társadalom egyik problémája”, mondja Trifunović. „Sokat dolgoztak azon, hogy így legyen”, utal a '90-es évek politikájára. A Magyar Mozgalom elnökségéből Józsa László mondja el, milyen közegben politizálnak.

„Több dimenzióban kell gondolkodnunk”, mondja a Magyar Mozgalom politizálásáról Józsa, hiszen a vajdasági magyarok számára fontos dolgok Belgrádban, Budapesten, illetve a vajdasági tartományi szinten történnek. „A populizmus hulláma ellen is küzdenünk kell”, mondja Józsa. A magyar kormány egyértelműen a Vajdasági Magyar Szövetséget (VMSZ) tekinti partnerének, a Magyar Mozgalom kezdeményezéseire nem reagálnak.

A városból és környékéről nagyon sokan elköltöztek, egyre nehezebb munkaerőt találni, kevés a tanuló és egyre kevesebb a tanár is. Trifunović egyetért azzal, hogy a kisebbségekkel szembeni viszony mutatja meg legjobban, mennyire érett egy társadalom, és azt javasolja, hogy a két szervezet újítsa fel az együttműködést, építse ki a kapcsolatokat a helyi szervezetek között, és ha szükséges, legyenek közös akcióik is.

„Állapodjunk meg, és menjünk ebédelni”, mondja Trifunović, aki ugyan igyekszik koncentrálni, ám időnként szétszórtnak tűnik, mintha figyelmét egy dolog, egy esemény nehezen kötné le. A találkozóról a Twitteren is beszámolt.

„Nézd már meg, nem posztolt-e valamit” – mondja egyik munkatársa a palicsi mozi előterében. A pártelnök egy időre eltűnt, talán a mosdóba ment. „Ha néhány percig nem látjuk, akkor érdemes ellenőrizni a Twittert, hogy felkészüljünk a következményekre”, mondja egyikük. A többiek nevetnek ugyan, de a telefonokért nyúlnak.

Trifunović telefon- és Twitterfüggő. A szerb nyilvánosságban a Twitter egyébként is népszerű platform, brutális és trágár viták terepe, és a pártelnök gyakran jelentkezik, nem idegen neki sem a közeg, sem a nyelvezet. Megválasztása előtt, január 11-én is posztolt.

Támogatói az 5757-es számra küldhettek sms-t, akárcsak azok, akik ellenezték a politikai szerepvállalását. Nem elírás történt, és a szavazás vicc volt ugyan, ám a szándék komoly. Trifunović így gyűjtött adományokat az alapítványának. Ez hitelességének harmadik, talán legfontosabb pillére. A jótékonysági munka.

2014 márciusában létrehozta a Podrži život alapítványt. Az adományozók sms-ek küldésével támogathatják az alapítványt, a pénzt pedig beteg gyerekek gyógykezelésére fordítják. A rendkívül költséges, gyakran külföldön elvégzett eljárásokat a szerb egészségügyi rendszer nem vagy alig támogatja, és a családoknak óriási segítséget jelent a kezdeményezés. Egészen hosszú már azok névsora, akik segítséget kaptak az alapítványtól, és a nevek mellett szédítően magas számok szerepelnek.

„Három dologhoz van tehetségem” – mondja a palicsi közönségnek. „A színészethez, a masszázshoz – ha valakinek netán szüksége lenne rá –, és ahhoz, hogy embereket gyűjtsek magam köré.” Ezt a tehetségét az alapítványban is kamatoztatta: eddig kétszáz gyerek gyógykezelését segítették, és az alapítvány számláján jelenleg 1 millió euro van. „Az irodában ketten dolgoznak, néhány havonta bemegyek aláírni a papírokat, egyébként nem folyok bele a működésbe.” Azt állítja, még soha sem találkozott egyik gyerekkel sem, nem akar kötődni.

Egy ennyire konfrontatív közszereplő hangos és sikeres kezdeményezése túl nagy kihívás volt a kormánynak, nem is maradt el a próbálkozás: amikor nekiment az egészségügyi miniszternek, az alapítványt ellenőrök szállták meg, és visszaéléseket, szabálytalanságokat kerestek. Nem találtak semmit, azóta is működnek. Előfordultak egészen kicsinyes bosszúk is, egy színészportrékat ábrázoló kiállításon valakik eltüntették a fényképét.

Kis eredmények

Belgrád belvárosában, az államfői hivatal mögötti parkban heteken át fehér sátor áll, az ellenzék szabad övezetnek nevezi. A nap 24 órájában a pártok aktivistái ügyelnek, de gyakran megjelennek a politikusok is, az áramot egy hangosan pöfögő Honda aggregátor állítja elő.

„Dühös vagyok, amikor azt mondják, hogy a tiltakozások kifulladtak”, mondja Marinika Tepić független képviselő, az újonnan alakult, parlamenten kívüli Stranka slobode i pravde (SSP) alelnöke. Szerinte a hónapok óta tartó megmozdulások legnagyobb eredménye, hogy az emberek „már nem suttognak”, amikor a kormányzat visszaéléseiről beszélnek.

A tér túloldalán áll a parlament épülete, az üléseket Tepić – és az ellenzéki képviselők nagy hányada – hónapokon át bojkottálta. A kormánypártok és a koalíciót kívülről támogató szövetségeseik ugyanis büntetésekkel, verbális erőszakkal, sértegetésekkel, kamu módosító indítványokkal ellehetetlenítették az ellenzéket. Az ellenzéki pártok azt mondják, hogy a választásokon sem vennének részt, ha a jelenlegi szabályok nem változnak meg.

Tepićnek igaza van, a tiltakozások valóban nem értek véget, több vidéki városban és Belgrádban hetente vannak tüntetések. A kormányfő és az államfő ugyan továbbra sem tárgyalnak az ellenzékkel – szerintük a képviselőknek vissza kell térniük a parlamentbe –, de a tiltakozásoknak valamiféle eredményei is vannak, korrupcióért őrizetbe vettek egy végrehajtót, hivatali visszaélés miatt pedig a rendőrség elvitte Požega kormánypárti polgármesterét, a képviselőtestület elnökét és férjét, illetve a községi közigazgatási hivatal vezetőjét. Ez a visszaélésekről régóta beszámoló helyi aktivisták sikere is, és ez az, amit a PSG ajánl a helyi szervezeteinek: helyi problémák azonosítása, helyi visszaélések feltárása, helyi nyomásgyakorlás.

Ám az is érzékelhető, hogy a tiltakozások intenzitása csökkent, forradalmi hangulatot az államfői hivataltól egy saroknyira sem érezni.

Belgrádban a kevés számú turista gurulós bőröndökkel botladozik a hónapok óta feltúrt főtér környékén, a helyiek pedig órákat ülnek a végeláthatatlan közlekedési dugókban.

A szabad zónában esténként elhangzanak a hírek, amelyek nem férnek be az állami és kormánypárti sajtó által kreált valóságba, előadásokat is szerveznek, a politikusok pedig a választók rendelkezésére állnak, hogy legalább meghallgassák a hétköznapi panaszokat. A kiszolgáltatottság nagy, sok helyen az állami szféra a munkáltató, és bátorság kell a tiltakozáshoz abban a közegben, ahol még a takarítói állásnak is párttagság a feltétele. A Vučić elnököt és politikáját támogató nagygyűlés közönsége szervezetten érkezett a fővárosba: a haladók semmit sem bíznak a véletlenre. A helyi politika pedig időnként eldurvul, egy knjaževaci aktivistát a kormánypárti polgármester és testőre vertek meg, mondta Trifunović.

Bár támogatják az ellenzéki tiltakozásokat, Trifunović pedig szerenádot is adott az államfői hivatal ablakai alatt, a PSG nem csatlakozott az ellenzéki tömbhöz, SZS-hez. „Ott nem azok az új arcok vannak, akikre szükség lenne.” Elsősorban Vuk Jeremićre (a volt külügyminiszterre) és Dragan Đilasra (a volt belgrádi főpolgármesterre) gondol, akik voltak már kormányzati szereplők, és ez kompromittálta is őket.

Vannak, akiket a szélsőjobboldali – de minimum ultrakonzervatív –, oroszbarát és EU-ellenes Dveri és a párt elnöke, Boško Obradović taszít, bár róla Trifunovićnak nincs lesújtó véleménye. Szerinte Obradović „egészséges jobboldali, és ilyen jobboldalnak léteznie kell”, de még ennél is fontosabb, hogy Obradović még sosem hagyta cserben. „Nincsenek hátsó szándékai és nem hazudik. Minden megállapodásunkat tiszteletben tartotta és teljesítette”, amit kevés baloldali politikusról mondhatna el. A PSG irodájában mindenesetre nem örültek, amikor Obradović először megjelent. Utána azt mondta a kollégáinak, „látjátok, nincsenek szarvai, nem harap és nem fingik ként.” Szerinte az ellentétek egyébként sem számítanak most, mert egy az ellenségük.

„A szerb politika legdinamikusabb szereplői Trifunović és Obradović”, mondja Cvijetin Milivojević politikai elemző, a Pragma ügynökség vezérigazgatója. „Ők valójában nagyon hasonlítanak. Észjárásuk gyors, és van bennük alkalmazkodási képesség.” Szerinte mindkettőjüknek megvan a stabil szavazóbázisa, és nem zavarják egymás köreit, ezért tudnak jól együttműködni.

Egyelőre lendületben

„Sergej megválasztása megmentette a mozgalmat. A PSG-t 1 százalék alatt mérték, most viszont simán bejutnának a parlamentbe, még az ilyen választási szabályok mellett is”, mondja Milivojević. Egy áprilisi felmérés szerint a SZS 11,8 százalékon áll, Trifunović mozgalma pedig 5,4 százalékon, a vezető kormánypárt előnye viszont óriási, az SNS-t 55 százalékon mérik.

Milivojević szerint Szerbiában még nem volt példa arra, hogy valaki kívülről érkezve érjen el sikereket a politikában, Trifunović eredményei ezért jelenleg egyedülállóak. Az is igaz szerinte, hogy Trifunović megválasztása óta a PSG politikai mondanivalója nehezen megfogható, de ez nemzedéki kérdés lehet. A '90-es években születetteket „már nem érdekli a múlt, nem érdekli Milošević”, számukra a PSG elnöke azért attraktív, mert a mai helyzetről, a mai problémákról beszél. „A múlttal csak menet közben, a Twitteren foglalkoznak.”

„Bravó, kolléga” – mondja Trifunović, amikor azt kérdezem, mit szól Volodimir Zelenszkij színész győzelméhez az ukrajnai elnökválasztáson. Zelenszkij eredménye Jón Gnarr volt reykjaviki polgármester, és Beppe Grillo, az 5 Csillag Mozgalom volt vezetőjének sikereire emlékezteti, de még Zuzana Čaputovát, az új szlovák elnöknőt is az új politikusok közé sorolja. „Az embereknek tele van a tökük a politikával és a politikusokkal”, és szerinte ezért jöhet el a magafajta antipolitikusok kora.

„Nem lehetek az, ami nem vagyok. Nem vagyok élére vasalt politikus.” Mások sem voltak, mégis azzá lettek. „Nézd, nekik életükben nem volt más ambíciójuk”, mondja.

„Én megcsináltam magam, sikeres vagyok és szeretem is a hivatásom. Azért vállaltam politikai szerepet, hogy elpusztítsam ezt a pestist.”

Amíg együtt voltunk, többször hallottam tőle: „csak nehogy most bukjon meg”, mármint Vučić, mert „mihez kezdenénk akkor?” Azt mondja, őt legkevésbé az elnök érdekli. „Mindenki megbukik, egyszer Vučićnak is vége lesz. Nekünk azt kell kitalálni, milyen országot építsünk utána”, mondja. Olyan országban szeretne élni, „ahol tiszteletben tartják az intézményeket, ahol a foglalkoztatásnak nem lesz feltétele a párthűség, ahol tisztelik a professzionalizmust, ahol mindenkiről gondoskodnak. Ahol nincs korrupció.”

Ehhez a gondolkodásmódot, a felfogást kell megváltoztatni abban a Szerbiában, ahol szerinte még mindig az erős vezetőt keresik a választók. „El sem tudjuk képzelni, milyen hosszú harcra kell készülnünk.” Ehhez emberekre lesz szüksége, és pénzre. „Egyedül nem tudok változást elérni, ehhez emberek kellenek, ezért dolgozom minden nap, ezért építem a hálózatot. Ötleted van? Gyere, csináld. Arra nem vagyok kíváncsi, aki nem akar beszállni, aki csak kívülről akar szarakodni.” Pénzre – mármint a pártot mozgásban tartó adományokra – olyanoktól számít, akiknek fontos, hogy egyszer egy tisztességes rendszerben éljenek. „Senkinek nem ígérek semmit, ezt közlöm is velük. Támogathatnak, de ebből előnyre nem számíthatnak.”

Azzal nem tud mit kezdeni, hogy van, aki olyan bombához hasonlítja, amelyikről nem tudni, mikor robbanhat. „Ez az ő benyomásuk, nem okolhatom őket. Nem tehetnek arról, hogy nem ismernek”, mondja, viszont nem akar változtatni a stílusán. Az nem derült ki, hogy ez mennyire tudatos döntés, de úgy tűnik, hogy tudja: ereje és varázsa addig tarthat, amíg nem veszi magát komolyan a pártelnöki szerepben, amíg nem próbál megfelelni elképzelt elvárásoknak.

Azt nem lehet tudni, meddig tart a lendület. Most ugyan nőtt a PSG népszerűsége, ám az elnökválasztás csak három év múlva esedékes. Nem unja el, hogy szüntelenül akciózzon, hogy járja az országot lelkesítve és mozgósítva? Hogy szervezze a félelem béklyójából felszabadultak szektáját. Valóban képes lenne akárcsak öt évre, egy mandátum idejére kiszállni eddigi életéből? Most csupán egy valamit ígér biztosra: ha elnök lenne, fizetését, nagyjából 1300 eurót, egy gyerekeket támogató alapítványnak utalná.

Megbecsülni sem lehet, meddig tart ki az antipolitika energiája. A folyamatosan alakuló szerb politikában három év hosszú idő, ami most érdekesnek és frissnek látszik, az rövid időn belül is fáradt és öncélú mutatványnak tűnhet. Trifunović azt mondja, anyjának egy tanácsa volt, amikor pártelnökké lett:

„Fiam, ne legyél diktátor.”

Egyelőre nem lehet megmondani, mennyire szófogadó fiú.

(Borítókép: Sergej Trifunović. Fotó: Huszti István / Index)