Erhard
2 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Szavazz rám, én lennék az amerikaiak embere!

2019-10-04T212938Z 530107705 RC17034272A0 RTRMADP 3 KOSOVO-ELECT
2019.10.06. 07:36

Eladó 9 szavazat, vagy kettes Golf üléseire cserélem

– ezt az apróhirdetést adta fel valaki a vasárnapi, előrehozott koszovói választások előtt. A másik hirdetőnek nem számít a VW Golf II, a Balkán legkedveltebb autója: az eladó szavazatokat 100 és 200 euró (kb. 33-66 ezer forint) közé árazta be, mennyiségtől függően.

A koszovói Büntetőtörvénykönyv szerint öt évig terjedő elzárással sújtható, aki anyagi előnyszerzésért értékesíti szavazatát. A rendőrség a napokban őrizetbe vett egy férfit, aki a neten árulta a voksát, ő a kihallgatásán azt mondta az ügyésznek, hogy csak viccelt.

Nem mindenki úszta meg ennyivel: 2014 óta nagyjából kétezer eljárást indítottak a szavazatkufárok ellen. Börtönbüntetésre 21 vádlottat ítéltek (a leghosszabb 6 hónap elzárás volt), 150 és 1800 euró közötti pénzbírságot 42-en fizettek, 1171 ügyben pedig felfüggesztették az ítélet végrehajtását.

Legálisan azonban sokkal többet lehet keresni a koszovói választásokon. A Robert Mueller-féle vizsgálatban megperzselődött Sam Nunberg, Donald Trump amerikai elnök volt tanácsadója Kadri Veseli házelnök pártját, a koszovói demokratákat, a PDK-t segíti, és ezért 110 ezer dollárt számláz, továbbá költségeit is megtérítik. Pristina utcáin máris megjelentek a Veselit és Trumpot ábrázoló plakátok: a felmérések szerint a koszovói albánok az USA-t tartják a legfontosabb szövetségesüknek, és szeretik az amerikai elnököt, bárki legyen is az.

Ez persze érthető, ha az USA nem indított volna háborút '99-ben, Koszovó nem létezne még ebben a furcsa, átmeneti, részlegesen elismert formában sem. Ezért mindegyik pártvezető igyekszik azt a látszatot kelteni, hogy ő az amerikaiak embere.

Olyan verseny zajlik, ahol az győz, akiről elhiszik, hogy ő lenne Washington legnagyobb bábja.

Jókor jött

A koszovói kormányválság júliusban robbant ki, amikor a hágai különleges ügyészség jelezte, gyanúsítottként hallgatná ki Ramush Haradinaj miniszterelnököt. Haradinaj – arra hivatkozva, hogy nem lehet egyszerre gyanúsított és kormányfő – bejelentette lemondását, és Hágába utazott. Ebben már volt némi gyakorlata, a hágai Nemzetközi Törvényszék kétszer mentette fel bizonyíték hiányában a háborús bűnök vádja alól; majdnem négy évet volt előzetesben.

Most már nem az átalakulva megszűnt Nemzetközi Törvényszék nyomoz ellene, hanem az úgynevezett különleges ügyészség: ez a koszovói igazságszolgáltatás része, ám a nemzetközi csapat Hollandiában székel. Haradinaj védelmének tanácsát megfogadva nem válaszolt az ügyészség kérdéseire.

A miniszterelnöknek tulajdonképpen kapóra jött a gyanúsítás. Diplomáciai forrásunk szerint a pristinai koalíció feszültségei már Haradinaj pozícióját veszélyeztették, és

a megbuktatása elől menekült az önfeláldozónak tűnő – imázspolírozó és népszerűségnövelő – lemondásba.

Mivel új kormánytöbbség nem tudott létrejönni, a parlament augusztusban megszavazta a feloszlatását, Hashim Thaçi államfő pedig bejelentette az előrehozott választások időpontját. Az úgynevezett háborús koalíció kormánya nem egész két évnyi dicstelen kínlódás után megbukott.

Könnygáz és átverés

Pedig a nemzetközi közösség nem ezt a szerepet szánta a 2017-es, szintén előrehozott választások után megalakult Haradinaj-kormánynak. Az elképzelés az volt, hogy a volt háborús parancsnokok, az UÇK gerillaszervezetből kinőtt pártok vezetői képesek lesznek rendbe tenni a függetlenségét 2008-ban kikiáltó Koszovót.

A Haradinaj-féle jobbközép AAK, Veseli pártja, a PDK, és a Fatmir Limaj vezette balközép NISMA hosszas alkudozás után állapodott meg. A szintén háborús veterán Thaçi elnök Haradinajt bízta meg a kormányalakítással, a megválasztása pedig azon múlt, hogy Belgrád megengedte a koszovói szerb képviselőknek, hogy a volt gerillára szavazzanak – akit elvileg Szerbia bíróság elé állítana háborús múltja miatt.

Koszovó 120 tagú parlamentjében ugyanis 20 szavatolt helye van a kisebbségeknek. Ebből 10 a szerbeknek jár, 10 mandátumon pedig a többiek (törökök, romák, bosnyákok, askálik, egyiptomiak, goránik) osztoznak. A minősített többséghez a kisebbségi képviselők kétharmadának támogatására is szükség van.

A Haradinaj-kormány tehát kezdetektől kisebbségben kormányzott, az eredmény pedig kaotikus volt. Az ellenzék elég látványosan tudta megakadályozni a parlament munkáját,

nemegyszer könnygázzal árasztva el az üléstermet.

A 2017-es kormányválságot a koszovói-montenegrói határkiigazítás kérdése robbantotta ki. Az ellenzék nem támogatta a demarkációt, mert szerintük Crna Gora úgy 8000 hektárnyi lakatlan sziklát csatolna el Koszovótól. Haradinajék – látványos botrányok után – átnyomták a megállapodást. Az Index akkor azt írta: „ezzel az utolsó akadály is elhárult”, hogy az EU eltörölje a koszovóiakkal szembeni vízumkényszert. Az ígéret valóban ez volt. Azóta sem teljesült, mert az Unió átverte a prishtinai kormányt.

Száz fölött vagy alatt

Vannak más megoldatlan, a következő kormányra váró ügyek, kérdések. És ezek mindegyike elég súlyos. Ilyen például a nemzetközi elismerés is. Koszovó '99 óta nincs Szerbia fennhatósága alatt, és az egykori tartomány az átmeneti ENSZ-igazgatás után kikiáltotta önállóságát.

Ezt elismeri az USA, az EU tagállamainak túlnyomó többsége, és azok az országok, akiket az USA meg tudott győzni. Viszont Szerbia nem ismeri el Koszovót, és ehhez megszerezte Moszkva és Peking támogatását.

Ez azt jelenti, hogy az elismerések darabszámát tekintve Koszovó ugyan jobb helyzetben van, mint Tajvan, de ugyanúgy esélye sincs arra, hogy belátható időn belül az ENSZ teljes jogú tagja legyen. Az külön idegesíti a pristinai kormányt, hogy Belgrád tucatnyi országnál elérte – vélhetően Moszkva aktív és nagyvonalú támogatásával –, hogy vonják vissza Koszovó elismerését.

Persze Burundi, Madagaszkár, Palau vagy Togo nem feltétlenül tartozik a világpolitika jelentős alakítói közé, de Szerbia jelenleg a mennyiségre hajt: tavalyelőtt a pristinai külügy még azt mondhatta, hogy több mint száz ország ismeri el Koszovót. Most meg attól retteghetnek, hogy a szám száz alá csökken.

Ennél is nagyobb kudarc, hogy Koszovót nem vették fel sem az Interpolba, sem az UNESCO-ba.

Belgrád és Pristina tárgyalásai megrekedtek, és az EU nem találta meg a módját, hogy ismét beindítsa a rendezési folyamatot. Valószínűleg azért, mert a felek arra várnak, hogy ismét Washington vegye át a kezdeményezést (a szerbek pedig valószínűleg Oroszországnak is szorítanának helyet a tárgyalóasztalnál).

A belgrádi politika egy ideje azt üzeni a világnak: valamilyen megállapodás előfeltétele, hogy a szerbek is kapjanak valamit, néhány települést, legelőt, erdőt, valamit, amiről azt mondhatják, nem üres kézzel kell kivonulniuk arról a területről, amely évszázadokon át a nemzeti mitológia középpontjában állt.

Szerbia arról sem mondott le eddig – legalábbis hivatalosan nem –, hogy a szerb többségű koszovói önkormányzatok létrehozzák szövetségüket, a ZSO-t. Azt tulajdonképpen senki sem tudja, hogy ez a gyakorlatban mit jelentene, de Pristina néhány éve vállalta, hogy lesz ilyen, de azóta sem történt semmi.

Mi legyen a szerbekkel?

A koszovói albán politika nagyon különböző válaszokat ad, amikor a szerbekről és Szerbiáról kérdezik: van, aki a területcserét tartaná megoldásnak (két-három albánlakta szerbiai település néhány szerblakta koszovói településért), van, aki Koszovó északi részéből adna a szerbeknek valamennyit, van, aki szerint nincs miről tárgyalni, és vannak, akiket ez azért nem érdekel, mert már inkább Koszovó és Albánia egyesülésével foglalkoznának.

Az elmúlt időszakban Pristinában úgy érezhették, hogy az idő nem feltétlenül nekik dolgozik. Az a veszély nem fenyeget, hogy az USA vagy az EU többsége elfordulna Koszovótól, de azt láthatták, hogy jöhetnek olyan váratlan események, amik hosszú időre lekötik Washington és Brüsszel kapacitásait.

Az EU ugyan egy ideje azt mondogatja, hiba volt hagyni eltávolodni a Nyugat-Balkánt, de látható, hogy a brexit és a belső viták mellett kevesebb figyelem jut a térségre. Donald Trump csütörtökön bejelentette, hogy Richard Grenell, az USA németországi nagykövete lesz a különmegbízottja a szerbiai-koszovói tárgyalásokon, de kérdés, hogy a washingtoni kormányzatnak mennyi ideje lesz a Balkánra figyelnie a Kína elleni kereskedelmi háború és az impeachment körüli hadakozásban.

Jelenleg az sem világos, hogy Grenell milyen munkamegosztásban dolgozik majd az elnök augusztusban kinevezett balkáni különmegbízottjával, Matthew Palmerrel.

Az alku számít

És ezek még csak a nemzetközi problémák, a nagypolitika szintje. Miközben a munkanélküliség akár a 30 százalékot is elérheti, a korrupció fojtogatóan burjánzik, a hatékonyságról, átláthatóságról pedig ne is beszéljünk. A pártoknak elvileg van mondanivalójuk az egészségügyről, az oktatásról, a környezetvédelemről is – akit érdekel, itt megnézheti –, de a kampány a személyekről szól.

Maradnak a politikus-gerillák? Jönnek a radikális pán-albánok? Lehet-e nő Koszovó kormányfője? A frusztrált fiatalok nemzedéke eltakaríthatja-e a politikát eddig uraló osztályt? A felgyülemlett feszültség okozhat-e meglepő eredményt?

Ezt még egy nappal a választások előtt sem lehetett megmondani. A felmérések nem érdekesek („úgyis mindenki hazudik”, mondta egy pristinai diplomata). Talán nem lesz nagy csalás és visszaélés, csak egy kis finomhangolás, mint eddig mindig.

Az eddigi tapasztalatok alapján azt gondoljuk, leginkább az számít, hogy a választások utáni alkudozásban ki miről tudja meggyőzni Washingtont és az EU-t (különösen Berlint). És az, mikor alakul ki a nemzetközi politikában olyan hangulat, hogy a koszovói gócot tartósan kezelni kell.

(Borítókép: Florion Goga/Reuters)