Olivér
8 °C
13 °C
Index - In English In English Eng

Új demokrata esélyest támadtak a többiek a tévévitán

2019-10-16T004504Z 1204447298 HP1EFAG023486 RTRMADP 3 USA-ELECTI
2019.10.16. 10:04

Az összes jelölt kiállt a Donald Trump amerikai elnök elleni impeachment mellett, a felmérések alapján is az egyik esélyessé előlépő Elizabeth Warren massachusettsi szenátor pedig először került igazán a támadások középpontjába a Demokrata Párt elnökjelöltségére pályázó indulók negyedik tévévitájában, amit a CNN/The New York Times szervezésében rendezték meg az ohiói Westerville-ben.

A vitán rekordszámú, tizenkét induló vett részt – amíg népesebb volt a mezőny, addig két estére bontották szét a vitákat, a szeptemberi fordulóra pedig csak tízen kvalifikáltak —, de más okból is különleges helyzetben vágtak neki az estének. A legutóbbi demokrata vita óta ugyanis a képviselőházban megkezdték a Trump alkotmányos vádeljárásához szükséges folyamatot, a 78 éves Bernie Sanders vermonti szenátor október 1-jén szívinfarktuson esett át, és a vitán tért vissza nyilvánosan, az amerikai külpolitika pedig a kurdok elleni török offenzíva miatt került középpontba az elmúlt egy hétben.

A Demokrata Párt azután határozott az impeachment folyamat megindításáról, hogy kiderült, Trump  nyomást gyakorolhatott  Volodimir Zelenszkij ukrán elnökre, hogy az vizsgálatot indítson a republikánus elnök legfőbb demokrata ellenfelének,  Joe Biden volt alelnöknek és fiának ukrajnai ügyleteivel  kapcsolatban. A demokraták szerint ezzel hivatali visszaélést követett el, és a Trumppal szembeni vádak kiegészülnek azzal, hogy az elnök katonai segélyek visszatartásával próbált meg nyomást gyakorolni Ukrajnára.  Az ügy legfrissebb fejleményeivel ebben a cikkünkben foglalkoztunk részletesen>>>

2016-ban az akkor még alelnök Biden csak azzal a feltétellel engedélyezte az ukrán kormánynak egy egymilliárd dolláros hitel felvételét az USA-tól, hogy kirúgják Viktor Sokin ukrán legfőbb ügyészt. Sokin korábban a Burisma Holdings nevű céget vizsgálta, melynek igazgatótanácsában Hunter Biden, a volt alelnök kisebbik fia ült. Nem került elő arra nézve bizonyíték, hogy a vizsgálat és az ügyész kirúgása között lett volna kapcsolat. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a dolog politikai és erkölcsi szempontból ne lenne támadható, és az egész ügy Bidennek is ártott az elmúlt hetekben.

Közben a Sanders mellett a balszárny másik legismertebb alakjának számító Warren fokozatos erősödése odáig jutott, hogy október elején egy ideig be is előzte a kezdettől az élen álló Bident a felmérésekben. A RealClearPolitics vita előtti összesítésében Biden 29,6 százalékkal vezetett, Warren 23,4 százalékkal követte, míg Sanders 15,6 százalékkal állt a harmadik helyen. Pete Buttigieg, egy indianai kisváros polgármestere és Kamala Harris kaliforniai szenátor egyaránt 5,2 százalékon állt, a többiek viszont már a 3 százalékot sem lépték át.

Warren egyértelműen az egyik esélyessé lépett elő - ami a vitán is meglátszott, hiszen a legtöbben ezúttal nem Bident, hanem őt próbálták támadni. Az egészségügy átalakításának kérdésében rendszeresen felszínre kerülnek a demokratákon belül számos kérdésben látszódó törésvonalak, Warren pedig Sanders mindenkire kiterjedő, „Medicare for All” nevű javaslatát támogatja. A vitán azonban többen azzal ostorozták Warrent, hogy Sandersszel ellentétben nem hajlandó kijelenteni, hogy a terv adóemelésekkel járna-e a középosztályra nézve. Warren alapvetően csak arról beszélt, hogy a költségek emelkedni fognak a gazdagoknak és a nagyvállalatoknak.

„Hallhattak egy eldöntendő kérdést, amire nem volt igen vagy nem válasz"

– szúrt oda a Warren mellett álló, a negyedik vitán kifejezetten harcias arcát mutató Buttigieg. Ezt aztán tovább is vitte: szerinte az ilyenek miatt frusztrált a vidéki Amerika a washingtoni politikával szemben. Buttigieg a saját javaslata mellett érvelt, ami a magánbiztosítók szerepét is megőrizné. Amy Klobuchar minnesotai szenátor is élen járt a Warren elleni támadásokban, neki azért is meg kellett villannia, mert még nem kvalifikálta magát a novemberi vitára. „Nem az Ön ötlete az egyetlen ötlet” – jelentette ki, és a CNN szerint egy ponton azzal is vádolta Warrent, hogy republikánus érvelést használ.

Biden Warrent és Sanderst is bírálta. „Nézzék, a helyzet az, hogy a terv 30 ezer milliárd dollárba kerül!" – jelentette ki, szerinte ennek nincs meg a fedezete. „Demokrataként akkor érünk el sikert, ha nagyot álmodunk, és keményen harcolunk, nem amikor kicsit álmodunk, és még azelőtt kiszállunk, hogy elkezdődött volna valami” – válaszolt a kritikákra Warren.

Kamala Harris arra próbálta rávenni Warrent, hogy csatlakozzon hozzá, és követelje Trump Twitter-fiókjának a törlését. „Nemcsak a Twitterről akarom kiszedni Donald Trumpot, hanem a Fehér Házból is” – replikázott a massachusettsi szenátor.

Az ukrajnai ügyekben a többi jelölt nem kezdte ki Bident, akinek így csak a moderátorok kérdéseire kellett válaszolnia. „A fiam nem tett semmi rosszat, én sem tettem semmi rosszat" – jelentette ki. A vita előtti reggelen Hunter Biden is interjút adott a kérdésben, és kijelentette, hogy semmilyen előnye nem származott apja akkori pozíciójából. Szerinte az egész arról szól, hogy Trump próbálja visszavetni az esélyeit, mert ha ő lenne a demokrata jelölt, akkor legyőzné az elnököt.

Biden szerint arra kell koncentrálniuk, miért olyan fontos elmozdítaniuk Trumpot a hivatalából. A jelöltek egységesen kiálltak a Trump ellen indított impeachment mellett. Biden és Sanders pedig az amerikai történelem legkorruptabb elnökének nevezte Trumpot.

Sandersen a szívinfarktusa után nem látszott semmi visszafogottság. „Egészséges vagyok. Nagyszerűen érzem magam" – jelentette ki az egyik moderátor kérdésére. Egyben mindenkinek meg is köszönte, aki aggódott érte, és jókívánságokat küldött neki. „Szívem mélyéből szeretném megköszönni, és nagyon örülök, hogy most újra itt lehetek" – mondta. Sandersnek az is nagy fegyvertény lehet, hogy a vita alatt kezdtek szállingózni a hírek, hogy a demokraták egyik feltörekvő újbalos csillaga, a kongresszusi képviselő Alexandria Ocasio-Cortez is bejelentheti, beáll a vermonti szenátor mögé.

A korábbi vitákon volt, aki már támadta ezzel, most a 76 éves Bidennek is feltették a moderátorok a korából fakadó kérdéseket. „Az egyik oka, hogy indulok az elnökségért pont a korom és a tapasztalatom, ami bölcsességgel is együtt jár" – válaszolta. Szerinte olyan valakire van szükség, aki az első naptól ki tud állni a világ elé, és ki tudja vívni a világ vezetőinek tiszteletét, kezdve Vlagyimir Putyintól Amerika szövetségeseiig. A 70 éves Warren pedig arról beszélt, hogy a munkabírása senkihez sem fogható, és bárkinél kitartóbb is.

A jelöltek bírálták Trump döntését a Szíriában maradt ezer amerikai katona kivonásáról, amivel lényegében zöld utat adott Recep Tayyip Erdoğan török elnök offenzívájának , egyelőre pedig úgy tűnik, hogy az amerikaiak helyét az oroszok által támogatott szíriai kormányerők vehetik át több területen. „Lényegében 10 ezer ISIS-harcosnak adott kilépőt a börtönből" – vádolta Trumpot Harris. Warren pedig kijelentette, hogy szerinte az amerikai katonákat teljesen ki kellene vonni a Közel-Keletről, ami miatt elemzők szerint fogják még bírálni később.

Az iraki veterán Tulsi Gabbard hawaii képviselőnő azonban a teljes politikai elitet és a médiát is kiosztotta.

„Trump kezén szárad a kurdok vére, de más republikánus és demokrata politikusokén is",

akik támogatták a szerinte rezsimváltást célzó háborút Szíriában, ami 2011-ben kezdődött. Szerinte a mainstream média is háborúpárti volt. „Nem az volt a cél, hogy rezsimváltás legyen, hanem hogy biztosan ne ölhessen meg a rezsim több százezer ártatlan embert" – vágott oda Biden.

Leginkább azonban a szintén veterán Buttigieg villant meg ezen a ponton is. Gabbardnak azt mondta, hogy a választás nem csak a végtelen háború, és a teljes elszigetelődés között lehet. „A Szíriában folyó mészárlás nem az amerikai jelenlét eredménye, hanem a kivonulás miatt van, az elnök elárulta az amerikai szövetségeseket és az amerikai értékeket" – mondta Buttigieg. Feltette a kérdést, hogy a történtek után hogyan nézhet egy terepen szolgáló amerikai katona például egy afgán civil vagy katona szemébe most. Szerinte a katonák tisztességét veszik el ezekkel a lépésekkel.

A fegyverkorlátozás kérdésében Beto O'Rourke volt texasi képviselő korábban arról beszélt, hogy kötelezően visszavásároltatna betiltott fegyvereket. Miután arra a kérdésre, mit tenne, ha valakik nem akarják beszolgáltatni a fegyverüket, azt válaszolta, hogy bízna benne, az emberek betartják a törvényt, Buttigieg kiosztotta, hogy fogalma sincs, mit lépne. O'Rourke visszaszólt neki, amire Buttigieg azt mondta: „Nincs szükségem arra, hogy leckét adjon bátorságból.”

Cory Booker New Jersey-i szenátor azt mondta, hogy Trump inkább beszél Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, mint a szövetségesüknek számító Angela Merkellel. Miközben pedig Andrew Yang üzletember megint ki tudott tűnni, a vitákon először szereplő Thomas Steyer milliárdos beszélt a legkevesebb ideig, és nem hagyott nagy nyomokat.

A következő vitát november 20-án tartják majd Georgiában. A mostanihoz hasonlóan a felmérésekben látott támogatottság, és az adománygyűjtési kritériumok alapján lehet majd bekerülni, egyelőre a tizenkettőből csak nyolc jelölt lesz ott biztosan. Azonban az sem kizárt, hogy többen kiszállnak addig a versengésből. A demokrata előválasztást februártól júniusig tartják. Maga az elnökválasztás 2020. november 3-án lesz.

(Borítókép: Demokrata elnökjelölti vita Ohióban kedd este (itteni idő szerint szerda hajnalban). Fotó: Shannon Stapleton / Reuters)