András herceg nem segít az Epstein-ügy nyomozásában

2020.03.09. 20:10 Módosítva: 2020.03.10. 00:24

A New Yorki-i ügyész szerint András herceg kizárta, hogy együttműködjön az amerikai nyomozókkal a milliárdos Jeffrey Epstein rejtélyes halálának ügyében, írja a Guardian.

II. Erzsébet brit uralkodó második fia, András yorki herceg közeli barátja volt Jeffrey Epsteinnek, akit 2019. augusztus 10-én holtan találtak a manhattani cellájában, 35 nappal azután, hogy szexuális célú, kiskorúak kárára elkövetett emberkereskedelem és a fenti céllal működtetett bűnszövetkezetben való részvétel vádjával letartóztatták.

Az Epstein-ügybe András herceg is belekeveredett, aki tagadta, hogy tudott volna barátja titkos életéről, és hogy ahhoz bármilyen köze lett volna, azonban a közéleti szerepléstől így is teljesen visszavonult. A herceg ügyvédje, Geoffrey Berman hétfőn újságíróknak elmondta, hogy védence visszautasítja az amerikai nyomozók ajánlatát, hogy önként segítsen az Epstein halála körüli vizsgálatok során. András tavaly novemberben még azt mondta, hogy hajlandó segítséget nyújtani a hatóságoknak, ha ez szükséges.

A Buckingham Palota januárban azt mondta, hogy egyáltalán nem fogják kommentálni az ügyet, és annak elrendezését a herceg jogi csapatára bízzák.