Akinek a koronavírus a túlélést jelenti

Börtönbe akartatok zárni; tessék, most mindannyian be vagytok börtönözve, én vagyok az egyedüli, aki itt szabad maradt.

– idézi fel a Jerusalem Post, milyen szavakat is adott Benjámin Netanjáhu szájába az egyik legnépszerűbb izraeli szatirikus showműsor a koronavírus miatti kijárási tilalom bejelentésének napján. És tényleg, a 2018 végétől kezdve valódi kormánytöbbség nélkül kormányzó, korrupciós vádak elől menekülő, választásról választásra élő és túlélő kormányfőnek valóban sikerült megragadnia a koronavírus jelentette utolsó esélyt, és gyakorlatilag belekényszerítenie a válságkoalícióba legnagyobb riválisát, Beni Gancot.

Áruló vagy mártír?

A koalíciós megállapodás alapját a miniszterelnökök rotációja képezi: Netanjáhu marad a kormány élén, de 2021 szeptemberében átadja a posztot Gancnak, aki addig az Izraelben hagyományosan a második-harmadik legrangosabb tárcát, a külügyet irányítja. A konkrét koalíciós megállapodásig (melyben egyelőre sok a kérdőjel) a Kék-Fehér ellenzéki pártszövetség éléről érkező egykori vezérkari főnök afféle biztosítékként megkapja – pontosabban a csütörtök esti szavazással már megkapta – a törvényhozás, a kneszet elnöki posztját, és az egyezségben Gancék egy sor konkrét jogszabály elfogadását is feltételül kötik ki.

Azonban Ganc döntésével szétrobbantotta saját pártszövetségét is, melynek másik erős embere, a magyar származású Jáir Lapid megvetően azt mondta,

A Kék-Fehér három tagpártja közül így csak egy tart ki a listavezető mellett 15-17 képviselővel, mondjuk a frakció a Likud ígérete szerint így is megkapja a tárcák felét, köztük a már említett külügyminisztérium mellett a hadügyi tárcát is (méghozzá egy másik volt vezérkari főnök, Gabi Askenázi).

A lépés még a pártszakadást és a politikai arcvesztést figyelembe véve is logikusnak tűnik – bizonyos szempontból. Hiszen mikor máskor lépjen kényszerházasságra a két legnagyobb politikai erő, mint egy hónapokig elhúzódó általános válsághelyzet idején? Ganc saját politikai krédójának (melynek egyetlen pontja: Netanjáhunak mennie kell!) feladásával akár még saját imázsán is javíthat, hiszen ő volt az, aki a válsághelyzetben képes volt meghozni az összefogáshoz szükséges áldozatot.

Péntekre két újabb idős ember halt bele a fertőzésbe, ezzel tízre nőtt az áldozatok száma. Ráadásul egyre erősödik a félelem, hogy nem lesz elég lélegeztetőgép a súlyos tüneteket mutató betegek kezeléséhez, a készletekről valóságos számháború indult meg a kormányzat és különböző szakértők és egészségügyi szervezetek között.

A koronavírus elleni küzdelem élharcosa természetesen nem más, mint Netanjáhu. A kormányfő amellett, hogy nem habozott a legradikálisabb lépések meghozatalánál (a válságintézkedések elfogadtatását mondjuk megkönnyíti, hogy az izraeli társadalom eleve hozzászokott a különböző rendkívüli helyzetekhez), azóta is nap nap után ontja magából az apokaliptikus víziókat és dörgedelmeket az egymillió potenciális izraeli fertőzöttről és a „Titanicként elsüllyedő nemzetekről”.

Lehet, hogy aláírta saját halálos ítéletét

Gancot egyes értesülések szerint egy olyan belső felmérés győzte meg végleg a koalíció szükségességéről, mely szerint a válságban szárba szökkenő nemzeti egységhangulat nagyon megtolta a Likud népszerűségét; a legnagyobb kormánypárt egy esetleges negyedik előrehozott választáson (ami mindenképpen bekövetkezett volna, ha fennmarad a patthelyzet) már a kormányalakításhoz elegendő többséget kapott volna.

A kemény szavak és a kemény tettek mellett egyelőre sokkal kevésbé rezonálnak a választókban a kormány egészségpolitikájának mulasztásai; a krónikus alulfinanszírozottság, a kórházak túlzsúfoltsága, vagy a járványprevenció hézagai. Azonban Netanjáhu nem számíthat tartós népszerűség-növekedésre, hiszen a közvetlen járványveszély mellett még csak most gyűrűznek be az olyan hosszútávú következmények, mint az általános gazdasági visszaesés, egész szektorok – elsősorban a turizmus – csődje, és a kétszámjegyű munkanélküliség.

Szóval könnyen lehet, hogy a nemzeti egységkormány mögött a nyár végére már nem áll akkora nemzeti összefogás. És mivel a kormányban Ganc lesz az egyetlen, aki mögött nem áll egy szilárd szavazói bázis, ezért simán elképzelhető, hogy 2021 őszére ugyanúgy eljelentéktelenedik, mint az izraeli politikában választásról választásra felbukkanó „apolitikus” messiások (maga Jaír Lapid is ezt a pályaívet írta le). Nem véletlen, hogy Ganc volt szövetségesei közül néhányan úgy reagáltak a koalíciós alkura, hogy „aláírta saját halálos ítéletét.”

Megmutatta, mennyire taksálja a demokráciát

De az egész egységkormány-történetnek van egy sokkal sötétebb oldala is. Netanjáhu ugyanis a márciusi választás óta a rendkívüli helyzetre hivatkozva egy sor olyan manővert indított, mellyel a kormány alá akarta begyűrni a törvényhozást és a bíróságokat.

Részben egy ellenőrizetlen-ellenőrizhetetlen kormányzat rémképe ösztökélte Gancot, hogy legalább belülről tudja mérsékelni az antidemokratikus (pontosabban a jogállam leépítésére) irányuló folyamatokat; nem véletlen, hogy a koalíciós megállapodást kommentálva a „demokrácia győzelmét” hangsúlyozta, és megesküdött a baloldali-centrista blokk demokratikus értékeinek védelmére. Ganc világnézetét tekintve alapvetően nem különbözik a Likud mérsékeltebb politikusaitól (a Kék-Fehérben is több Likud-renegát ült), és mindig is az volt a vágya, hogy egy Netanjáhu nélküli politikai térben, egy jobbközép koalíció éléről irányítsa az országot. A 2019 elején még amorf Kék-Fehért ezért is pozicionálták úgy, hogy a párt a valódi közjóért dolgozó „Nem-Korrupt Likud”.

Csakhogy Gancnak három választás után sem sikerült a győzelmet (ami Izraelben nem az első helyet, hanem a 61 mandátumnyi koalíciót jelenti) kicsikarnia, és nem tudta rávenni a Likudot, hogy szabaduljanak meg Netanjáhutól. Ráadásul az ügyvezető kormányfőnek a koronavírus miatt beálló rendkívüli helyzetnek köszönhetően egy sor különleges jogkör esett az ölébe, ezeket a jogköröket habozás nélkül felhasználta arra, hogy a patthelyzetet a maga oldalára billentse.

Egy politikai szabadulóművész esete a világjárvánnyal

A helyzet megértéséhez elengedhetetlen magának Netanjáhu motivációinak megértése. A kormányfő kis túlzással minden egyes hivatalban töltött napját börtön előtti haladékként éli meg. Ugyanis 2019 végére az ügyészség egy maratoni nyomozást követően három, meglehetősen egyértelmű bizonyítékokat felsorakoztató vádiratot nyújtott be ellene, melyek alapján valószínűleg legalább néhány évre elítélhetnék (az izraeli igazságszolgáltatás nem szívbajos, ha politikusok kerülnek a vádlottak padjára).

A 70 éves politikus tényleg élet-halál harcként fogja fel saját politikai sorsát, és sarokba szorított rókaként mar bele mindenbe és mindenkibe – a bíróságokba, a civilekbe, az arab kisebbségbe, sőt, sokszor saját koalíciós partnereibe is. Az ilyen állatos-létharcos metaforák a politikában sokszor félrevezetők és degradálók lehetnek. De ha valaki látta a szeptemberi választás estéjén a jeruzsálemi buszpályaudvaron izzadó Netanjáhut, ahogy egy megafonon keresztül üvölti a piknikből hazatérő zsidó családok arcába, hogy menjenek szavazni, mert az arabok átveszik a hatalmat,

Netanjáhut általában „ellentmondásos” politikusként szokás leírni. Ezt az udvarias jelzőt a nemzetközi sajtó általában agresszív, antidemokratikus, és a haza üdve szempontjából végső soron sikertelen törtetők számára tartogatja. De Netanjáhu a szó eredeti értelmében számít ellentmondásosnak, mivel két kormányfői korszaka alatt Izrael egy sor gazdasági területen nagyhatalommá vált, regionális katonai fölénye soha nem látott méreteket öltött, de közben Egyiptom és Jordánia után egy sor új arab partnerre is szert tett. És nem utolsó sorban Netanjáhu 2014 óta relatíve kevés áldozat árán sikerrel tartja kordában a palesztin terroristákat is (ezt mi sem illusztrálja jobban a Donald Trump Jeruzsálemet Izrael fővárosaként elismerő, valóban húsba vágó történelmi döntése utáni lagymatag válaszcsapásoknál).

Szóval lehet érvelni amellett, hogy egy ilyen makacs, kitartó és elszánt ember kell ahhoz, hogy az országot legalább a közvetlen vészhelyzetből kiráncigálja. A baj azzal van, hogy az Izrael megmentésére hozott válságintézkedések számos esetben összemosódnak a Netanjáhu megmentése érdekében hozott válságintézkedésekkel, a lakosságot türelemre és felelős magatartásra intő szózatok összemosódnak saját nélkülözhetetlenségének bizonygatásával, és politikai riválisainak ledorongolásával, és nyomás alá helyezésével.

Járvány van, be kell zárni a parlamentet

A leges-legnagyobb baj pedig azzal van, hogy Netanjáhu a kormány rendkívüli helyzetben élvezett előnyeit és a koronavírus által generált hírcunami fedezékét felhasználva elkezdte kilőni az alapvető demokratikus szabályokat.

• Amír Ohana igazságügyi miniszter március 15-én mindenkit meglepve veszélyhelyzetet rendelt el a törvényszékeken, majd az automatikusan kibővült kormányzati joggal élve elrendelte a nem sürgős bírósági ügyek befagyasztását – hogy-hogynem, ezek közé tartozott Netanjáhu két nappal később kezdődő pere is.

• Múlt szerdán az egészségügyi miniszter a kneszetet megelőzve bejelentette, hogy igénybe veszi az izraeli belbiztonsági szolgálat, a Sin Bét megfigyelőeszközeit a koronavírussal fertőzöttek mozgásának, a velük kapcsolatba kerülők mobiltelefonos helyadatok segítségével történő feltérképezésére. Azonban az Izraelben az alkotmánybíróság szerepét is betöltő legfelsőbb bíróságot nem győzte meg ez az érv, és elrendelte, hogy ha nem áll fel a parlamenti ellenőrző albizottság, akkor nem működhet tovább a módszer – ami eddig a titkosszolgálat szerint legalább 500 eset felderítésében segített. A parlamenti ellenőrzés jelentőségét növeli, hogy alig egy hónapja a Likud szavazó-követő applikációja az összes izraeli választó adatait kilökte az internetre.

• Az albizottság azonban nem állt fel. Ugyanis Juri Edelstein, a Likud színeiben politizáló házelnök a képviselők egészségére hivatkozva bezáratta az egész kneszetet. Méghozzá pontosan azelőtt, hogy az ad hoc ellenzéki parlamenti összefogás, ami az izraeli arabok Közös Listájától a szekuláris nacionalista Izrael a Hazánkig terjed, épp szavazott volna a leváltásáról. Egyébként a koronavírusra való tekintettel jelenleg a bizottsági munka és a szavazás is úgy folyik az izraeli törvényhozásban, hogy soha ne legyen tíznél több képviselő a helyiségekben.

A döntést rengetegen alkotmányos puccskísérletnek minősítették – köztük a legfelsőbb bíróság, mely utasította Edelsteint a kneszet munkájának folytatására. Azonban ezt a döntést az alkotmánybíráskodással szemben eleve ellenséges kormánykoalíció visszautasította.

A Likud húzása még a járvány közepette is óriási felháborodást váltott ki Izraelben. Jellemző, hogy Reuven Rivlin – egyébként szintén kormánypárti – államelnök személyesen hívta fel Edelsteint, hogy a parlamenti munka folytatására szólítsa fel, majd pedig példátlan módon beszélgetésük hangfelvételét felrakta az elnöki honlapra. A jobbközép Jerusalem Post pedig szerkesztőségi cikkben sürgetett a kneszet megnyitására, mondván:

A demokratikus értékekhez való ragaszkodásunk különböztet meg minket a többi közel-keleti országtól. (...) Miközben rendkívüli helyzetekkel birkóztunk meg, mindig is megtartottuk demokratikus karakterünket.

És miközben az izraeli utcák kezdtek elnéptelenedni, több száz ember vállalta a kockázatot, és indult el Jeruzsálembe tüntetni. Azonban a kormánykoalíció nem engedett, sőt annak ellenére, hogy a gyülekezési korlátozások nem terjednek ki a politikai tiltakozásokra, a rendőrség a járványellenes rendszabályokra hivatkozva feloszlatta a tüntetést.

A demokratikus normákkal, sőt a jogszabályokkal való nyílt szakításnak két oka volt.

Edelstein egyfelől az időt akarta húzni, és meg akarta akadályozni, hogy megindulhasson annak a Netanjáhu személyére szabott törvénynek a tárgyalása – pontosabban a menetrendet előkészítő bizottságok felállítása –, mely az egy ember által betölthető kormányfői ciklusok számát kettőben maximalizálta volna, és automatikusan kizárta volna a bűnvádi eljárás alatt álló politikusokat a miniszterelnökségből.

A másik pedig az, hogy a méz és korbács kettős eszközével terelje be Gancot a koalícióba, és stabil többséggel újabb másfél évnyi hatalmat biztosítson Netanjáhunak.

A kíméletlen politikai számítás (érdemes belegondolni, hogy mindez egy országos járványhelyzet közepette zajlik-zajlott) bevált: a 78-79 fős kormánytöbbség szinte biztos, hogy elkaszálja a Netanjáhura szabott törvényeket, és végül Ganc volt az, aki engedett, és belépett a koalícióba. A manővereket levezénylő Edelstein nem is rejtette véka alá büszkeségét:

A történtek engem igazoltak. Egy éve már, hogy az egységért dolgoztam, ekörül forgott minden, amit mostanában tettem. A hitetlenkedők pedig megehetik a kalapjukat.

(Borítókép: Benjamin Netanjáhu és Beni Ganc kezet fognak Yitzhak Rabin, egykori miniszterelnök 24. évfordulós megemlékezésén Jeruzsálemben 2019. november 10-én. Fotó: Heidi Levine/Pool / Reuters)

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik,
És vannak, akik az Indexet olvassák!
Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!