A Capitoliumon lelőtt nőn vitatkozik Amerika
További Külföld cikkek
- Harminckét ember meghalt egy buszbalesetben Brazíliában
- Legalább 13 ember meghalt Nigériában, amikor tömegverekedés alakult ki a karácsonyi adományok elosztása miatt
- Terror Magdeburgban: egy kilencéves gyerek is a támadás áldozata
- Hatvan év után végleg kivonul az egyik legnagyobb európai ország Csádból
- Fidesz−KDNP EP-delegációja: A fizikai bántalmazás nem fér be a véleménynyilvánítás szabadságának keretei közé
Összesen négy, eddig tisztázatlan haláleset következett be a Capitolium szerdai ostroma során. A kongresszus Joe Biden választási sikerének ratifikálására gyűlt össze az amerikai fővárosban, Donald Trump távozó elnök hívei azonban megrohamozták a törvényhozás épületét. A négyórás ostrom teljes káoszba fajult, a Capitolium biztosítását követő rendkívüli ülésen több képviselő is terrorcselekménynek minősítette a tüntetést.
Három Trump-párti tüntető orvosi segítségnyújtás közben vesztette életét, egyelőre azonban a mellkason lőtt, majd a kórházban életét vesztett 35 éves Ashli Babbitt esetéről van bővebb információ. Elsősorban vélhetően azért, mert több kamera is rögzítette az esetet.
A tüntetőt az ülésterem előtt egy ablakon keresztül lőtték meg, ezt követően pedig azonnal eszméletlenül esett össze.
Trump lelkes híve
A zavargókat ráadásul több rendőr is kísérte az eset megtörténtekor, vagyis akár a mellette álló egyenruhás is intézkedhetett volna. Ehhez képest a lövés látszólag a tüntetőket és a rendőröket is meglepte. Pár órával az eset után a Capitolium biztonsági szolgálata megerősítette, hogy egyik fegyveresük lőtt rá Babbittre, mivel a tüntető be akart mászni az ülésterem épületébe.
A fővárosi rendőrség közölte, nyomozás indult az ügyben.
Az amerikai sajtó is azonnal nyomozni kezdett az áldozat után, és órákon belül kiderült: Babbitt a légierő veteránja volt, korábban 14 éven át szolgált a kötelékében. A San Diegó-i helyi adás, a KUSI-TV adásában megszólalt Babbitt férje is, aki elmondta: felesége nagy hazafi, egyben Trump elkötelezett támogatója volt.
Utóbbit a 35 éves veterán online tevékenysége is megerősíti. Babbitt élete utolsó Twitter-üzenetében is trumpista társait buzdította, és mint fogalmazott:
„Semmi nem állíthat meg minket.”
A tragikus eset miatt némileg morbid színezetet kapott Babbitt Twitter-bejegyzése, a Capitoliumon történtek pedig szélsőségesen megosztják az online közvéleményt. Az esetet elítélők Babbitt veterán múltját hangoztatják, és rendőri túlkapásról beszélnek, a másik tábor szerint azonban az áldozat maga kereste a bajt, amikor a fegyveresekkel őrzött kongresszus épületét ostromolni kezdte. Egyvalami közös az ügy felett egymásnak feszülő két táborban:
az, hogy a másik oldalt kettős mérce alkalmazásával vádolják.
Míg azonban Babbitt gyászolói szerint a szintén rendőri intézkedés során tavaly májusban elhunyt George Floyd mellett volt társadalmi kiállás, az ellentábor szerint az amerikai fehérek éppen a veteránkártya kijátszásával mutatnak be áldozatként egy terroristát.
Az éledező ideológiai vitát színesíti, hogy időközben kiderült, Babbitthez
az összeesküvés-elméletek is közel álltak.
Egy Twitter-posztjában a bizarr elveket képviselő QAnon csoport szimbólumait viselte. Az antiszemita, rasszista és sátánista eszméket vegyítő közösség szerint Trump titkos háborút vív egy pedofil világelit ellen. Tevékenysége során a csoport demokrata párti politikusokat és kormányzati tisztségviselőket is életveszélyesen megfenyegetett.
When Black people are shot dead by police, there is a postmortem character assassination.
— Cornell William Brooks (@CornellWBrooks) January 7, 2021
When a white woman is killed by police storming the Capital, there is character redemption. Every news story refers to #AshliBabbitt not as an #insurrectionist, but a veteran. pic.twitter.com/sdV7arwv4N
Babbitt kapcsolata a QAnon csoporttal azért különösen érdekes, mert ő már a második tüntető, aki ehhez a zavaros ideológiájú közösséghez köthető. Az Index is megírta, az ostrom élén járó „lándzsás férfi” például úgynevezett QAnon-sámán, és a sajtóban megjelent több cikk is rámutat: a szerdai, erőszakos tüntetés szervezésében a csoport nagy szerepet vállalhatott.
(Borítókép: Rendőrök a Capitoliumban 2021. január 6-án. Fotó: Drew Angerer / Getty Images)