Kételkedik a vuhani vizsgálat eredményeiben az amerikai hírszerzés
Mint azt megírtuk, a WHO helyszíni vizsgálatot végző kutatócsoportja szerint felettébb valószínűtlen, hogy az új típusú koronavírus egy vuhani laboratóriumból szabadult ki.
Ezzel szemben Washington saját hírszerzési információk és szövetségeseikkel való konzultáció nélkül nem fogadja el az eredményeket – mondta kedden az Egyesült Államok külügyminisztériumának egyik tisztviselője az scmp.com híradása szerint.
Ahogy Ned Price külügyi szóvivő nyilatkozta:
Kína eddig még nem biztosította azt a szükséges átláthatóságot, amire szükségünk van, és amire a nemzetközi közösségnek is szüksége van ahhoz, hogy megelőzhessük azt, hogy egy ilyen világjárvány meg egyszer bekövetkezzen.
Hozzátette:
Együtt fogunk dolgozni partnereinkkel, és a saját hírszerzésünk által összegyűjtött anyagokat is értékelnünk kell ahelyett, hogy olyan elsietett következtetésekre jutnánk, amelyeket tudományos tényeken kívül bármi más motiválna.
Peter Daszak, a WHO vuhani kutatócsoportjának tagja Joe Bidennek címzett Twitter-posztjában reagált a kételyekre:
Kérem, ne hagyatkozzon túlságosan az amerikai hírszerzésre. Trump alatt egyre jobban elszakadtak az eseményektől, és őszintén szólva sok téves megállapítást tettek. Nagyon csalódott vagyok, hogy ez a nyilatkozat, amely alááshatja munkánk hitelességét, azelőtt hangzott el, hogy beszámolónkat közzétettük volna. Mint a csapat egyetlen amerikai állampolgárságú tagja, szívesen konzultálok a Fehér Házzal a WHO-misszió eredményeiről.
Let me be clear. I’m disappointed that a statement came out that might undermine the veracity of this work even before the report is released. Again - as the sole US citizen on this team, I’m happy to talk w/ White House re findings of @WHO mission. I’ll be back tomorrow.
— Peter Daszak (@PeterDaszak) February 10, 2021