Ez a poszt a következő Percről percre része:

Már Bécsnél jár az indiai mutáns

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Ukrajnában az év eleje óta hétfőn jelentették a legkevesebb új koronavírus-fertőzöttet. Vasárnap 420 friss esetet diagnosztizáltak. Az elmúlt 24 órában 13 beteg életét követelte a Covid–19 és annak szövődményei, írta a karpathir.com. Kórházba 464 embert szállítottak. Gyógyultnak 3328 embert nyilvánítottak.

  • Súlyos, 10 éves börtönbüntetést kapott az a férfi, aki Iowában megtámadott egy másik férfit, arcon köpte, megpróbálta kinyomni a szemét, és a nemi szervét is támadta – írja a news.yahoo.com.

    A 42 éves Shane Wayne Michael tavaly novemberben került szóváltásba egy üzletben, miután egy másik vásárló, Mark Dinning megkérte, hogy húzza fel a maszkját. A nézeteltérés hamar elfajult, és miután kimentek az üzletből, egymásnak estek a parkolóban.

    A jelentés szerint Michael a földre lökte Dinningot, a nemi szervére támadt, megpróbálta kinyomni a szemét, majd az arcába köhögött, és le is köpte, miközben azt kiabálta, „ha vírusos vagyok, akkor te is elkapod”.

    Dinning elismerte, hogy amikor a másik férfi a szemébe mélyesztette az ujját, akkor megharapta a karját, hogy védekezzen, de így is majdnem elvesztette a látását. Michael ezzel szemben azt mondta a rendőrségnek, hogy nem ő kezdte a harcot, csakhogy több szemtanú is látta az esetet.

    Az esküdtszék végül 10 évre ítélte el Michaelt szándékosan okozott súlyos sérülés miatt, ami rendkívül súlyos.

    Tavaly egy floridai nőt például egy hónap börtönbüntetésre ítéltek, miután szándékosan ráköhögött egy vásárlóra egy üzletben.

  • A húsz olaszországi tartományból tizenkettőben csak a maszk kötelező viselete és a biztonsági távolság betartása maradt érvényben a koronavírus-járvány miatti intézkedésekből hétfőtől, ami több mint negyvenmillió olaszt érint.

    Az október végétől bevezetett szigorú óvintézkedéseket további öt tartományban, Lombardiában, Lazióban, Piemontéban, Pugliában és Emilia Romagnában törölték el, valamint Trento térségében.

    Így tizenkettőre emelkedett az úgynevezett fehér zónába tartozó régiók száma, mivel korábban már Liguria, Veneto, Abruzzo, Umbria, Friuli-Venezia Giulia, Molise és Szardínia is feloldotta a korlátozásokat. A többi tartomány továbbra is valamivel kockázatosabb, sárga színű térségnek számít, de a számítások szerint június 21-től az egész ország „felszabadul”.

    A fehér övezetekben egyedül a maszkviselet, és a biztonsági távolság betartása marad érvényben. Eltörlik az esti kijárási tilalmat, szabadtéri vendéglátóhelyen egyedül a vendégek közötti távolságot kell biztosítani, zárt térben egy asztalnál hatan foglalhatnak helyet.

  • Először fordult elő Észak-Macedóniában 2020. szeptember 2-a óta, hogy senki sem halt meg koronavírusban – írja az MTI.

    Messze vagyunk még a vírus legyőzésétől, de ez a kis győzelem reményt ad arra, hogy közelebb vagyunk ennek a kínszenvedésnek a végéhez

    – írta Venko Filipce egészségügyi miniszter.

    A fertőzöttek száma nyolccal emelkedett Észak-Macedóniában hétfőre, így összesen már 155 536 koronavírusos esetet regisztráltak az országban, és 5471-en haltak meg.

  • Szlovákiában továbbra sem sikerül csökkenteni a vakcinaprogram regionális különbségeit. Pozsonyban az átoltottság mértéke meghaladja az 50 százalékot, ehhez képest van 10 olyan járás is, ahol ez az arány a 25 százalékot sem éri el, írta az ujszo.com. Az oltási program a nyugati régiókban sokkal gyorsabban halad, mint a keletiekben. A problémával Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter is foglalkozik. Vasárnapig összesen 1,86 millió ember kapta meg a koronavírus elleni vakcina első adagját. A második dózishoz 1,1 millió polgár jutott hozzá.

  • Romániába újabb Pfizer–BioNTech-szállítmány érkezik hétfőn: 960 ezer adagnyi koronavírus elleni vakcina. Ebből a legtöbbet, csaknem 625 ezer dózist a bukaresti elosztóközpont kap, írta a maszol.ro. Eddig mintegy tízmillió adagot továbbítottak Romániába az amerikai–német védőoltásból, amelyből megközelítően 6,8 milliót felhasználtak már.

  • Szlovénia június 15-től nem hosszabbítja meg a járványhelyzetet – közölte a kormány, hozzátéve, hogy ennek ellenére nem várhatók újabb enyhítések az országban.

    Járványügyi szakemberek azt javasolták a kabinetnek, hogy halassza el a további nyitást. Ezért várhatóan azon járványügyi intézkedések többségét, amelyek jelenleg is érvényben vannak, a jövő héten meghosszabbítják. Egyes tevékenységek pedig csak a védettségi igazolással rendelkezők számára lesznek engedélyezettek – írta a helyi sajtó vasárnap.

    Az országban legközelebb akkor lehetnek enyhítések, amikor a 14 napos fertőzésgyakoriság (incidencia) százezer főre vetítve 25 alá, a pozitív tesztek aránya pedig 4 százalék alá csökken. Ez az előbbi esetében jelenleg 133, az utóbbiéban pedig 6,6 százalék.

    A szakértők szerint ezt csak augusztus elejére érhetik el. Ekkor a higiéniai előírások betartása mellett megszűnik majd az összes korlátozás az országban, de továbbra sem nyithatnak ki az éjszakai szórakozóhelyek és a diszkók.

  • Csúcsot döntött az új megbetegedések száma Kubában, ahol 1470 esetet regisztráltak szombaton – írja az MTI.

    Ilyen magas napi adat még egyszer sem volt a pandémia kezdete óta. Az egészségügyi minisztérium szerint 12 ember meghalt a járvány következtében, így összesen 1087-en hunytak el Kubában.

    A kormány emiatt oltási kampányt indított főleg Havannára összpontosítva, és saját gyártmányú vakcinával (Abdala, Soberana 02) próbálják felvenni a küzdelmet a vírus ellen. A 11,5 millió lakosú országban eddig 1,9 millióan kaptak legalább egy oltásadagot.

  • Izraelben egy évvel ezelőtti szintre, 30-ra csökkent a súlyos koronavírusos betegek száma szombaton – írja az MTI.

    Ezzel szemben január 26-án csaknem negyvenszer ennyien, 1181-en szorultak intenzív ápolásra.

    Az egészségügyi minisztérium arról számolt be, hogy szombaton csupán három új megbetegedést regisztráltak, míg ketten meghaltak, ezzel 6430-ra nőtt a járvány következtében elhunytak száma.

    A 9 milliós országban 5,48 millió embert oltottak be eddig.

  • Hiába indítottak pert egy houstoni kórház alkalmazottai munkaadójuk ellen, mert az fizetés nélküli szabadságra küldte őket, mivel nem voltak hajlandók beoltatni magukat koronavírus ellen, a szövetségi bíró elutasította beadványukat – adta hírül az AP amerikai hírügynökség vasárnap.

    A Houstoni Metodista Kórház 178 dolgozóját függesztette fel a munkavégzés alól június 7-én, közülük 117-en indították a pert. A bíró, Lynn Hughes valótlannak ítélte a fő panaszos, Jennifer Bridges állítását, miszerint a vakcinák „kísérletiek és veszélyesek”, Bridges azon állítását pedig, miszerint a beoltás elvárása a náci koncentrációs táborok kényszerített emberkísérleteihez hasonlít, elítélendőnek minősítette.

    A bíró szerint a kórház nem kényszerítette arra a felpereseket, hogy beoltassák magukat: szabadon választhattak, hogy megteszik-e, vagy máshova mennek dolgozni.

    A panaszosok ügyvédje közölte, hogy fellebbez az elsőfokú ítélet ellen.

  • A világon 175 887 388 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3 799 979 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint hétfő reggeli adatai szerint.

    Egy nappal korábban 175 658 298 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 3 795 047 volt.

    A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

    A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid–19 nevű betegség az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol 33 461 923 fertőzött volt eddig a napig, és 599 769-en haltak meg.

    • Indiában 29 439 989 fertőzöttet és 370 384 halálos áldozatot jegyeztek fel.
    • Brazíliában 17 412 766 fertőzöttről és 487 401 halálos áldozatról tudni.
    • Franciaországban 5 802 314 fertőzöttet és 110 553 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Törökországban 5 330 447 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma a hivatalos adatok szerint 48 721.
    • Oroszországban 5 148 499-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 124 314-re emelkedett.
    • Az Egyesült Királyságban 4 581 779 a fertőzöttek száma, és 128 168-an haltak meg a betegségben.
    • Olaszországban 4 244 872 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 127 002.
    • Argentínában 4 124 190 a fertőzöttek és 85 343 a halottak száma.
    • Spanyolországban 3 733 600 fertőzöttet és 80 501 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Németországban 3 723 295 a fertőzöttek száma, 89 849 a halottaké.
    • Lengyelországban 2 877 469 fertőzöttet és 74 573 halálesetet tartanak nyilván.

    Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.

  • Szentélyt emeltek a koronavírus ellen egy indiai faluban egy maszkos istennő ábrázolásával, abban reménykedve, hogy az isteni segítség megbünteti a halálos kórokozót – adta hírül a Reuters hírügynökség.

    A szentély, amelyet pénteken „avattak fel”, Suklapur faluban, India északi részén készült. A helyiek virágokat, szenteltvizet helyeztek a sárga falrész tövébe, és buzgón imádkoztak előtte. A szentély azonban rövid „életű” volt: szombat éjjel ismeretlenek lerombolták az építményt.

    Indiában eddig 370 ezren haltak meg a járvány miatt, amely enyhülni látszik. Hétfőre 70 ezerre csökkent a napi új fertőzések száma, amely pár hete többször meghaladta a 400 ezret is.

  • Egy éven át mindennap beugrott a Michigan-tóba egy chicagói buszsofőr, hogy enyhítse a koronavírus-járvány miatti stresszét. A 365. mártózását szombaton ünnepelte.

    GettyImages-1230786454
    Fotó: NurPhoto / Getty Images Hungary

    A háromgyerekes apát, Dan O'Connort a vízbe ugrás tavaly nyáron annyira megnyugtatta, hogy ősszel is folytatta, majd télen sem hagyta abba a tevékenységet, jóllehet léket kellett vágnia a művelethez, és gyakran sebeket ejtett testén a jeges perem.

    Idővel videóra vette tóba ugrásait, és a felvételeket megosztotta a közösségi médiában, az elismerő kommentek pedig – elmondása szerint – további erőt adtak neki a sajátos önnyugtatáshoz.

  • Bár a kutyaorr remek detektora a koronavírus-fertőzésnek, amerikai közegészségügyi szakértők szerint szabványok kellenének a kórokozót kiszimatoló kutyák alkalmazásához és képzéséhez, továbbá több információ arról, hogy valóban tökéletesen jelzik a vírus jelenlétét valaki szervezetében – írta hétvégi számában a The New York Times című amerikai napilap.

    GettyImages-1233360601
    Fotó: Pacific Press / Getty Images Hungary

    Magánvállalkozások adnak ugyan igazolást kábítószert, robbanóanyagot kiszimatoló kutyák „iskolázottságáról”, ám a betegségek felderítéséről szóló ilyen okmány egyelőre nincs. Igaz, ennek ellenére egyes repülőtereken vagy sportrendezvényeken alkalmaznak Covid-szimatoló ebeket.

    Lois Privor-Dumm, a Baltimore-ban lévő Johns Hopkins Egyetem közegészségügyi kutatója a lapnak nyilatkozva hangsúlyozta ugyan, hogy a kutyák „hasznosítása” a gyógyászatban valóban nagy lehetőségeket rejt, de hiányolta, hogy nincsenek sem etikai, sem szabályzati előírások, sem gyakorlati hasznosulási adatok, sem pedig költségszámok a betegségeket „diagnosztizáló” kutyák esetében.

  • Kedves Olvasóink!

    Induljon hát a hétfő, az Index ma is beszámol a legérdekesebb fejleményekről a koronavírussal kapcsolatban. 

    Tartsanak velünk!