Rubint Rella reagált a válásáról szóló pletykákra, ezért került le az ujjáról a gyűrű

Az amerikai elnök elismerte, hogy tévedett?
Szokatlan pillanatok játszódtak le az Ovális Irodában.
Döntésére a párt is reagált.
Megérkezett a létesítési engedély.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index csütörtöki hírösszefoglalója.
A naked dress, azaz a meztelen ruha Cannes-ban ugyan kiverte a biztosítékot, de van helye a divatban.
Egyes becslések szerint tízezer kamerához fértek hozzá.
Egyedül maradtak a folyosón, ahol a férfi nekirontott.
A testalkata miatt bántották.
Nyílt levélben szólították fel az Európai Bizottság költségvetési biztosát.
A Scitovszky család távozása után nagyon hamar nagyköveti rezidencia lett az épületből, ennek köszönhetően maradt meg közel eredeti formájában.
Budai Laura azóta új életet kezdett.
Jól fizető befektetési lehetőséget ajánlottak neki.
Riho Terras szerint pénzre és katonai erőre van szükség.
Pszichológusok szerint Zsólyomi arca „kegyetlenséget, cinizmust, ridegséget sugároz”.
A cégnek a Magyar Honvédség is megrendelője.
Egy német–magyar gazdasági klub rendezvényén szerepelt a volt miniszter.
Kétszer is emelnek.
A belügyminiszter szerint is a saría törvényeknek vetnék alá a társadalmat.
Mi azonban másokért rajongtunk.
Egy Facebook-videóban közölte a hírt a kormányfő.
„A világ vezetői behódolnak a palesztin terrorista propagandának” – jelentette ki az izraeli külügyminiszter.
Szakonyi Péter szerint a birodalom összvagyona 20 százalékkal is több lehet, számításaikhoz képest.
A Banánvirág nevet sem használja senki.
Videón az elfogása.
Telegramon osztották meg a felvételeket a gyermekbántalmazásról.
Mostantól többek között a hangerő is szabályozható.
Turi György szerint ez a törvény visszafordítja a sporttörténelem kerekét és azt, ami az olimpia után csúnyán félrement.
Győzelmével – hasonlóan az Egyesült Államokhoz – bejutott a torna elődöntőjébe.
Előkerül itt minden a hazaszeretettől a mimózalélekig.
Három kontinens – három rivális.
Töcsouban 30 ezer amerikai dollár az összdíjazás, magyar világbajnok is pályázik rá.
Fucsovics viszont ígéretes sorsolást kapott a francia tenisztornán.
Korábban Udvardy Panna is búcsúzott a francia fővárosban.
Alan Shearer szerint a magyar válogatott játékosa energiát adott csapatának.
Több külföldi médiaszolgáltatóval szemben is felléptek a cseh társszervek az NMHH kérésére.
A napon való tartózkodás után kiszáradtak.
8 év után térnek vissza Magyarországra.
Többkötegnyi pénzt zsákmányolt.
Amit most látunk, az menekülés az energiaárak elől.
Egy olyan országban dolgozom, ahol az asztalnál a tárgyalófél gyakran a mellettem ülő férfira néz, mert őt hiszik döntéshozónak.
Jövő ősszel jön a folytatás.
Szavazzon!
Kegyetlen gyilkosságról hullott le a lepel.
Az áldozatot sürgősen meg kellett műteni.
Az eszköznek hamarosan a lakosok adhatnak nevet.
Kiadatásáról később döntenek.
1906-ban Buffalo Bill vadnyugati cirkusza a magyar fővárosba érkezett. De ki volt ő, és hogyan zajlott a revü vendégszereplése a fővárosban?
A hétvége igazán ígéretes: több fesztiválon, szülinapon, színházi előadáson, kiállításokon, koncerten, workshopon, sétán, vásáron is megfordulhatunk.
A nagy testű ebek tiszteletet parancsolnak, egyúttal le is nyűgözik az embert. Az alábbi kvízben tíz igazán különleges képviselőjüket mutatjuk be; a kérdés, hogy felismered-e őket.
Az egyik trend, amely a közösségi médiában hódít, ezúttal nem veszélyes vagy problémás, csupán érdekes.
A magyar terelőkutyák alkalmazkodtak az adott vidék körülményeihez és elvárásaihoz, így bár ugyanazt a munkát végzik, stílusuk és temperamentumuk egyedi.
Milyen a viszony Vlagyimir Putyin és Donald Trump között?
Az egyik legnagyobb női közösségét, a Gyerünk, anyukám története.
Lévay György egy agyhártyagyulladás miatt vesztette el végtagjai egy részét.
A Síkidegben a „közélet átláthatóságáról” szóló törvénytervezet is téma.
A kiskamaszkorban megúszott fejlődési feladatok hatásai.
Negyedik világbajnokságára készül a magyar jégkorong-válogatott.
A szakemberek szerint az időszakos szünet jót tehet.
Kezdődik a 2025-ös Ki Mit Tube, megszólalt az egyik zsűritag.
Angol vadászgép német motorral, maradandó élmények okozásáért.
Miért fontos a BioTechUSA számára egy olyan ügy, mint a méhnyakrák? Fontosnak tartják, hogy olyan innovatív egészségügyi projekteket karoljanak fel, amelyek túlmutatnak az egyszeri adományozásokon, kifejezetten hosszú távú és kiterjedt társadalmi hatásuk van.
Támogatott tartalomForró borogatásokat, erős teákat és kamillát is alkalmaztak a fájdalmak enyhítésére.