Lenke
14 °C
28 °C

Joe Biden ellátogat a Floridában összeomlott épülethez

2021.06.29. 20:47
Csütörtökön a floridai Surfside-ba utazik az amerikai elnök és felesége, ahol az egy héttel ezelőtt épületet fogják megtekinteni.

A városban másodpercek alatt omlott össze egy társasház egyik fele az előző héten. Az épület alatt még mindig keresik az embereket, a múlt hét végéig összesen 35 embert mentettek ki, de azóta nem sikerült újabb túlélőket találniuk.

A tragédiában 11-en meghaltak, további 150 embert még keresnek.

A Fehér Ház kedden bejelentette, hogy Joe Biden is a helyszínre utazik. Az elnök egyrészt a mentőcsapatok munkáját szeretné megköszönni, másrészt azokkal a hozzátartozókkal találkozna, akik még mindig várják, hogy szeretteik előkerüljenek az épület alól. Az elnök már korábban is azt ígérte, hogy minden segítséget megadnak a mentőcsapatoknak a munkájuk végzéséhez.

Annak érdekében, hogy a jövőben elkerüljék a hasonló katasztrófákat, a hatóságok már vizsgálják, hogy mi okozhatta az épület összeomlását. Nemrég arra is fény derült, hogy az épület falain már 2018-ban is repedések voltak.