Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) virológusprofesszora, a Koronavírus-kutatási Akciócsoport vezetője nem ért egyet azokkal a hírekkel, hogy az omikron-variáns miatt a jelenlegi hullám lecsengésével véget érhet a világjárvány.
A kutató a Forbesnak adott interjújában elmondta, hogy az omikronról azt lehet tudni, hogy nagyon gyorsan terjed, de talán enyhébb klinikai tünetekkel megúszható. Az nem kérdés, hogy nagyon sokan el fogják kapni, és ez valószínűleg populációszintű immunizálást is eredményez, de
NE GONDOLJUK AZT, HOGY EZZEL VÉGE A TÖRTÉNETNEK.
A szakember szerint elképzelhető, hogy az ötödik hullám lecsengésével a járvány ezen szakasza befejeződik, de ezzel két probléma van. Egyrészt látható, hogy a koronavírus ellen nem tudunk élethosszig tartó védettséget szerezni, az évek óta világszerte cirkuláló nátha-koronavírusokat is ezért kapjuk el évről évre. Az omikronon átesetteknél a nem oltottak természetes védettsége valószínűleg 3-4 hónapon belül le fog csengeni. Azonban még ez is csupán feltételezés, nem tudható pontosan.
A részletekről itt írtunk bővebben.
A koronavírus elképesztő sebességgel terjed Peruban, ahol január első hetében 70 ezer ember fertőződött meg, a pandémia kezdete óta ez a legmagasabb szám a dél-amerikai országban.
Az eddigi legtöbb esetszámot még 2021 áprilisában mérték, akkor 67 107-en kapták el a koronavírust egyetlen hét alatt. Akkor a második hullám söpört végig az országon, és a világ legrosszabb egy főre jutó halálozási arányát produkálta Peru – a lakosság 0,5 százaléka halt meg a járványban.
Az országban a lakosság több mint 65 százaléka kapta már meg mindkét adag oltását.
(via The Guardian)
A világon 310 314 594 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 494 848 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem kedd reggeli adatai szerint.
Egy nappal korábban a világon 307 141 630 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 488 597 volt. A fertőzés 192 országban és régióban van jelen.
Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) virológusprofesszora, a Koronavírus-kutatási Akciócsoport vezetője nem ért egyet azokkal a hírekkel, hogy az omikron-variáns miatt a jelenlegi hullám lecsengésével véget érhet a világjárvány.
A kutató a Forbesnak adott interjújában elmondta, hogy az omikronról azt lehet tudni, hogy nagyon gyorsan terjed, de talán enyhébb klinikai tünetekkel megúszható. Az nem kérdés, hogy nagyon sokan el fogják kapni, és ez valószínűleg populációszintű immunizálást is eredményez, de
NE GONDOLJUK AZT, HOGY EZZEL VÉGE A TÖRTÉNETNEK.
A szakember szerint elképzelhető, hogy az ötödik hullám lecsengésével a járvány ezen szakasza befejeződik, de ezzel két probléma van. Egyrészt látható, hogy a koronavírus ellen nem tudunk élethosszig tartó védettséget szerezni, az évek óta világszerte cirkuláló nátha-koronavírusokat is ezért kapjuk el évről évre. Az omikronon átesetteknél a nem oltottak természetes védettsége valószínűleg 3-4 hónapon belül le fog csengeni. Azonban még ez is csupán feltételezés, nem tudható pontosan.
A részletekről itt írtunk bővebben.
Több mint száz embert hívtak meg egy „hozz magaddal italt” eseményre a brit miniszterelnöki hivatal, a Downing Street kertjébe a koronavírus első hullámában, amikor tiltottak voltak az ehhez hasonló összejövetelek.
Az e-mailben hivatalosan „távolságtartás mellett történő italozásra” hívták a résztvevőket. Ez azonban több mint száz fő mellett nehezen lett volna megvalósítható, az ITV értesülése szerint ugyanis ennyi címzettnek küldték ki a levelet.
A kertiparti még 2020. május 20-án volt, amikor épp az első hullám miatt voltak lezárások az Egyesült Királyságban. Szemtanúk szerint végül ennél sokkal kevesebben, körülbelül 30-an tették tiszteletüket.
A hatályos szabályok szerint egyébként június 1-ig bezárólag hatnál több ember hivatalosan nem találkozhatott volna egymással. A Downing Street nem kommentálta a híreket. A későbbiekben egy független vizsgálat is foglalkozik majd az ehhez hasonló ügyekkel.
Korábban egy másik, ehhez hasonló miniszterelnöki kertipartiról már a fotók is kiszivárogtak. A botrányok miatt decemberében a miniszterelnök egyik szóvivője is lemondani kényszerült.
(via BBC)