új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Pengeélre került Boris Johnson, miután elismerte a nyilvánvalót, azt, hogy a szigorú angliai járványügyi lezárásokkor ő tojt a saját kormánya által hozott szabályokra. Megsértve az előírásokat, karácsonyi és kerti partikat tartott a Downing Street 10-ben.

    A koronavírus-járvány első hullámának megfékezésére 2020. március 23-án elrendelt angliai korlátozások értelmében – amelyek a kerti parti idején még érvényben voltak – kettőnél több, nem egy háztartásban élő ember szabadtéren sem tartózkodhatott egymás társaságában, és a nem együtt élő családtagok, ismerősök otthonukban sem látogathatták egymást.

    Johnson nem először kerül célkeresztbe a járványkezeléssel kapcsolatban: egykori tanácsadója, a brexit géniusza, Dominic Cummings is nagy robajjal távozott a kormányfői hivatalból, és nyilvánosan bírálta Johnson politikáját, hangsúlyozva, hogy ezrek életét menthették volna meg, ha a miniszterelnök nem bénázik. 

  • Az összes, a száguldó cirkuszban dolgozó számára kötelező lehet a koronavírus elleni oltás, írja a Planetf1 a Sky Sports nyomán. Ebbe beletartoznak a sofőrök, a mérnökök, a szerelők és a médiamunkatársak is.  

  • A világon 315 390 402 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 510 327 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adatai szerint.

    Egy nappal korábban a világon 313 464 214 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 504 225 volt.

    A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

    A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid–19 betegségnek az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 62 727 044. A halálos áldozatok száma 843 624.

    • Indiában 36 070 510 fertőzöttet és 484 655 halálos áldozatot jegyeztek fel.
    • Brazíliában 22 636 359 fertőzöttről és 620 507 halálos áldozatról tudni.
    • Az Egyesült Királyságban 14 956 864 a fertőzöttek száma, és 151 493-an haltak meg a betegségben.
    • Franciaországban 13 042 603 fertőzöttet és 127 294 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Oroszországban 10 520 898-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 312 010-re emelkedett.
    • Törökországban 10 119 884 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma a hivatalos adatok szerint 83 980.
    • Olaszországban 7 971 068 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 139 872.
    • Németországban 7 710 826 fertőzöttet és 114 873 halottat tartanak nyilván.
    • Spanyolországban 7 592 242 fertőzöttet és 90 383 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Iránban 6 212 387 a fertőzöttek és 131 972 a halottak száma.
    • Lengyelországban 4 248 559 fertőzöttet és 100 938 halálesetet tartanak nyilván.
    • Ukrajnában 3 898 240 fertőzöttet regisztráltak, és a hivatalos adatok szerint 104 159 ember halt meg a koronavírus szövődményeiben.

    Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.

  • A francia szenátus szerda este módosításokkal elfogadta a koronavírussal szembeni védettségi igazolást felváltó oltási igazolásról szóló törvénytervezetet. A javaslat végső változatáról a parlament két háza várhatóan csütörtökön dönt. Ha nem találnak kompromisszumos megoldást, a szöveg visszakerül a nemzetgyűlés elé második olvasatra.

    A jobboldali ellenzéki többségű felsőház 242 szavazattal 69 nem ellenében, és 31 tartózkodással fogadta el a szöveget, amelyet a nemzetgyűlés első olvasatban a múlt héten szavazott meg.

    A szenátorok beletették a szövegbe, hogy az oltási igazolás automatikusan kivezetésre kerül, amint 10 ezer alá csökken a kórházban ápolt fertőzöttek száma. Jelenleg 24 ezren vannak kórházban.

    A nemzetgyűlés által elfogadott tervezet 12 éves kortól írja elő az igazolás használatát, de az iskolai rendezvényeken csak 16 éves kortól lenne kötelező, a szenátorok viszont úgy döntöttek, hogy csak 18 éves kortól léphet életbe, a 12 és 18 év közöttieknek továbbra is az eddig használatos védettségi igazolást kell bemutatniuk a nyilvános helyeken.

    A vírussal szembeni védettséget igazoló dokumentumot (oltási igazolást vagy 24 óránál nem régebbi negatív tesztet) jelenleg a legalább ötven főt fogadó nyilvános helyeken kötelező bemutatni, így a vendéglátóipari helyiségekben, beleértve a teraszokat is, a vonatokon és a távolsági buszokon, a sportlétesítményekben, a kórházakban, valamint a kulturális intézményekben, mozikban, színházakban, koncerttermekben.

    A törvénytervezet értelmében ezekre a helyekre A jövőben kizárólag a három oltást kapók léphetnek be szabadon, az egy vagy két oltási adaggal rendelkezőknek negatív tesztet is fel kell majd mutatniuk az oltási igazolásuk mellett, az oltatlanok pedig a szolgáltatásokat nem vehetik igénybe.

    Franciaországban jelenleg felfutóban van a járvány az omikron-variáns miatt, amely az új fertőzések csaknem háromnegyedéért felelős. A napi esetszám kedden újabb rekordot döntött 368 ezer feltárt esettel, szerdán 361 ezer új fertőzöttet jelentettek, de Olivier Véran egészségügyi miniszter szerdán a France Info hírrádióban úgy vélte, hogy valójában fél és egymillió között lehet a tényleges napi esetszám.

    (MTI)