![](https://kep.index.hu/1/0/4158/41586/415862/41586239_3174395_9c463966f0936b7b20725eaee58c9c0f_wm.jpg)
Az omikron-variáns megjelenése óta a napi esetszám már harmadszor lépte túl a 30 ezret, azonban a szakértők szerint újabb negatív rekordok is megdőlhetnek – derül ki a román Országos Közegészségügyi Hatóság január 17. és 23. közötti összesítéséből.
Az elmúlt hét adatai szerint a fertőzöttek 55 százaléka nem volt beoltva. A fertőzésben elhunytak 85,7 százaléka nem vette fel az oltást, illetve az elhunytak 93 százalékának a Covid mellett más alapbetegsége is volt – írja a Főtér.
A közegegészségügy felmérése szerint a pozitív tesztet produkáló beoltottak több mint fele azonnal az oltás után vagy több mint hat hónappal az utolsó dózis után fertőződött meg. Mindezek mellett több mint 500 fertőzöttel többen vannak kórházban, mint egy nappal korábban, így az állandó orvosi felügyeletre szoruló betegek száma már 8370. 773-an az intenzív osztályokon vannak, közülük 646-an nincsenek beoltva.
(via Főtér)
Martin Hirsch, a francia állami kórházak vezetője megkérdőjelezi a beoltatlanok általános egészségügyi ellátását:
Mindenkinek rendelkezésére állnak az ingyenes és hatékony hatóanyagok, azonban ha valaki lemond róla, kérdés, hogy valóban megérdemli-e a kórházi ellátást – elvéve a helyet azokról a betegektől, akik mindent megtettek az egészségük érdekében.
A párizsi kórházi rendszer vezetője vitákat váltott ki, miután megkérdőjelezte az oltástagadók egészségügyi ellátásának elérhetőségét.
az intenzív osztályra kerülő koronavírusos betegek kezelését teljes mértékben a francia állam fedezi: az adófizetőknek ez napi 3000 euróba kerül, és általában körülbelül egy hétig tart.
(via independent.co.uk)
A brit tudósok arra kérik az Egyesült Királyságot, hogy segítsen fellendíteni a vakcinagyártást a szegényebb országokban: több mint 300 szakértő által aláírt levélben fejtik ki, hogy a szegényebb országok átoltottsága az egyetlen megoldás a további mutációk megelőzésére.
A szakértők szerint, ha az ország nem osztja meg a koronavírus elleni védőanyag technológiáját a világgal, és nem növeli a globális vakcinázási lefedettséget, a vakcinák nem lesznek hatékonyak az újabb variánsoknál, ugyanis a világ népessége továbbra sem lesz elegendően átoltva.
A szegényebb országok oltatlanságának engedélyezése meggondolatlan közegészségügyi cselekedet
– mondták, arra sürgetve az országot, hogy bővítse a vakcinagyártási és -elosztási kapacitását az alacsony és közepes jövedelmű országokba.
Franciaországban nem indokolt jelenleg a koronavírus elleni oltás negyedik adagja, és kontraproduktív hatással lenne a közvéleményre is – közölte a kormányzati oltási stratégiáért felelős szervezet, a COSV.
A rendelkezésre álló adatok jelenleg nem indokolják második emlékeztető oltás, azaz a vakcina negyedik adagjának bevezetését, jóllehet a kérdés legitim a járvány terjedésének jelenlegi nagyon magas szintje miatt
– írta a kormánynak ajánlásokat készítő szervezet a január 19-i jelentésében, amelyet csütörtökön tett közzé az AFP francia hírügynökség.
Kivételt jelentenek az autoimmun betegségben szenvedők, akiknek a COSV már korábban ajánlotta a második emlékeztető adag beadását.
A többiek számára – a szakemberek álláspontja szerint – nincs jelentős hozadéka az esetleges második emlékeztető oltásnak. A kormányzat számára ajánlásokat készítő szervezet felhívta a figyelmet arra is, hogy egy azonnali negyedik oltási kampány kontraproduktív hatással járna, mert a közvélemény könnyen értelmezhetné az oltakozás hatékonyságának megkérdőjelezéseként, s a túl gyakorinak tekintett oltás az attól történő elfordulás kockázatával is járna.
A kormányzati szervezet ugyanakkor nem zárta ki, hogy újabb tudományos adatok tükrében a jövőben módosíthatja az álláspontját.
A COSV viszont fokozott figyelemmel kíséri azon kórházban ápolt, 80 éven felettiek állapotának alakulását, akik már megkapták az első emlékeztető oltást. Az ő esetükben december elején emelkedett a kórházi ápolásra szorulók száma, s amennyiben ez a folyamat folytatódik a következő hetekben, elképzelhető, hogy a COSV ajánlja majd ennek a korosztálynak a negyedik oltás felvételét – jelezték a szakemberek.
A 65 éven felüliek számára szeptemberben kezdődött meg a harmadik oltás kampánya, amelyet fokozatosan terjesztett ki a kormány novembertől a 12 éven felüliek számára. Eddig az oltásra jogosultak 60 százaléka (34,5 millió francia) kapta meg az emlékeztető adagot, s naponta több mint 200 ezerrel nő a számuk.
A napi esetszám heti átlaga az előző héthez képest 8 százalékkal csökkent, de még mindig nagyon magas, csütörtökön 392 ezer új fertőzöttet regisztráltak. A kórházi kezelésre szorulók száma változatlanul növekedőben van, de az intenzív osztályon ápoltak száma harmadik hete folyamatosan csökken.
via MTI