Körbezárták az orosz katonák a Szumi régióban található Trostyanecet. A hírt este a Telegram-csatornáján jelentette be a szumi regionális államigazgatás vezetője, Dmitro Zsivickij.
Elmondása szerint az ellenséges haderő a város lakóházai között helyezett el veszélyes fegyvereket. Tegnap, március 1-jén pedig kifosztották a belváros összes üzletét, harckocsijukkal betörték a Round Yard nevű történelmi épület kapuját, lerombolták a művészeti galériát, használt autókat raboltak ki, és civil ruhába öltöztek – jelentette az Unian ukrán hírportál.
Teljesen demoralizált, részeg orosz katonák járkálnak a városban. Polgári és kommunális járművekre lőnek
– mondta a tisztségviselő.
Az Index ukrán határnál tartózkodó tudósítói babasírásra lettek figyelmesek, amikor szembesültek azzal, hogy egy anyuka pokrócba tekert csecsemővel érkezik. A Kijevből menekült család a háború kitörésekor döntött úgy, hogy elhagyják az ukrán fővárost, mindezt közvetlenül a szülés után két nappal tették.
Néhány kilométert gyalogoltak, majd három napig utaztak vonattal, valamint autóval, mire elérték a barabási ukrán–magyar határt, ahol először a művelődési házban kialakított átmeneti melegedőbe mentek, majd miután az orvos megvizsgálta a csecsemőt és az édesanyát, egy részükre érkező önkéntes autóval Budapestre szállította a családot, ahol már leszervezett szállással várták őket.
Borodjankán két háztömböt is lebombázott az orosz katonai haderő, adják hírül a közösségi médiában futó videók.
A Kijev központjától mintegy 50 kilométerre található Borodjanka a legújabb polgári terület, ahol még az időjárás sem kecsegtet semmi jóval, és ahol Vlagyimir Putyin elnök erői előrenyomulnak a főváros felé.
Nézzék, mi történik!
kiabálja egy férfi a videóban, majd hozzáteszi, hogy az oroszok mindent lebombáznak, amit csak érnek. A vizuális anyag pár perccel a támadás után készült: a közelben füst, és lebombázott lakóparkok láthatóak.
A felvételen az épületegyüttes első emeletén egy étterem romokba borult, és látni, ahogy rengetegen menekülnek a füstben, de azt is látni, hogy az épület mögötti téren autók égnek.
A lakóházak egy része összedőlt, a közeli játszótér lángokban áll.
Az egyik gép vagy kétszer elrepült felettünk és három-négy bombát is ledobott ránk,
hangzik egy másik férfi kijelentése az egyik videóban, majd hozzáteszi, hogy a romok belsejéből hangok hallatszódnak ki, így ez alapján próbálják kideríteni, hogy kik, hogy hányan vannak még bent, és hogy egyáltalán élnek-e.
House in Borodjanka, north-west of #Kyiv reportedly hit by Russian fighter jetspic.twitter.com/Me9kTGWMCh
— marqs (@MarQs__) March 1, 2022
Az orosz állami hírügynökség, az TASZSZ közölte, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírt egy rendeletet, amely megtiltja az oroszoknak, hogy több mint 10 ezer dollárnyi – jelenleg nagyjából 3,4 millió forint – devizával elhagyják az országot.
A rendelet március 2-től, szerdától lép érvénybe, amely egyfajta kísérlet lehet Oroszország pénzügyi stabilitásának biztosítására, miután a nyugati országok súlyos szankciókat vezettek be az oroszok ellen.
A Wizz Air 100 000 ingyenes jeggyel segíti az ukrán menekülteket, akik az Ukrajnával szomszédos országokból – Lengyelország, Szlovákia, Magyarország, Románia – induló kontinentális európai repülőjáratokon használhatják fel a jegyeket – írja az MTI.
A társaság emellett minden járatára kedvezményes díjszabást biztosít a menekülőknek. A sikeres foglaláshoz szükséges az ukrán útlevél vagy személyi igazolvány száma, amelyeket a felszállás előtt minden esetben fel is kell mutatni.
Bár az utóbbi napokban lassult az oroszok előrenyomulása, kedden is számos csapás érte Ukrajnát. A legsúlyosabb támadás Harkivban történt, ahol a Szabadság teret és a Harkivi terület igazgatási központját találta el egy rakéta, míg Kijevben a tévétornyot és egy kórházat bombáztak le az oroszok.
A keddi eseményekről a napi összefoglalónkat ebben a cikkben, hírösszeállításunkat ide kattintva olvashatja.
Szerda hajnalban légitámadás érte a Fekete-tenger partján fekvő Mariupolt, és Vadim Bojcsenko polgármester szerint már 128-an sebesültek meg és 11-en vesztették életüket a városban a háború kezdete óta, írja az MTI. Az ukrán hatóságok szerint ezzel együtt eddig összesen 350 civil áldozata van az orosz–ukrán konfliktusnak.
Jó reggelt kívánunk a kedves olvasóinknak!
Az Index szerdán is beszámol Oroszország ukrajnai inváziójáról; kövesse velünk az eseményeket percről percre!