Gyerekeket deportálnak, veszélyben a kárpátaljai magyarok

2022-03-21T124915Z 835221622 RC2U6T9W78V3 RTRMADP 3 UKRAINE-CRIS
2022.03.21. 22:12
Három és fél hete tart az orosz–ukrán háború, amelyben a frontvonalak megmerevedtek, de a civilek ellen végrehajtott csapások folytatódnak. Hétfői összefoglalónk.

Vasárnap éjjel az oroszok több rakétacsapást hajtottak végre Kijevben, ezek közül a legnagyobb robbanás egy bevásárlóközpontnál volt. Az akcióban legalább nyolc ember meghalt. Hétfő este a csapásról és annak előzményeiről az oroszok is közzétettek egy videót, és azt állították: a bevásárlóközpont katonai célpont volt, mivel ott ukrán harcjárműveket töltöttek újra rakétával.

Civilekre lőttek

Az ENSZ hétfői kimutatása szerint már legalább 925 civil halt meg a háborúban. Ezzel összefüggésben a mai nap fejleménye volt az is, hogy az oroszok által elfoglalt Herszonban – ahol már hetek óta tüntetnek az emberek – most már tüzet nyitottak a civilekre a katonák. Egy kijevi parlamenti képviselő pedig azt mondta: ugyanebből az okból kifolyólag kellett kijárási tilalmat elrendelni az ostromlott fővárosban.

AZ ENSZ migráció ügynöksége arról számolt be, hogy már legalább 6,5 millió ember menekült el az otthonából Ukrajnában, az országon belül vagy akár külföldre is. Meglepő fejlemény volt azonban, hogy több mint 400 ezer ember már vissza is tért Ukrajnába

Az ukránok napközben megismételték azt az állításukat is, miszerint a Donbaszból embereket – köztük gyerekeket is –  deportálnak, elrabolnak az oroszok. Oleg Nikolenko, a külügyminisztérium szóvivője szerint már majdnem 2400 gyermeket telepítettek ki. 

Fenyegetést kaptak a kárpátaljaiak, menekülő romákkal interjúztunk, riport Kijevből

Mindeközben a kárpátaljai magyarok ismét olyan fenyegető üzenetet kaptak, amelyet már a háború előtt is látni lehetett.

Az Ukrajnából érkező romák az Index videójában mondták el, hogy hálásak a befogadásért, bár azt mondták: nekik nehezebb átjutniuk a határon, többször is visszafordították már őket. Kijevben tartózkodó kollégánk pedig arról közölt riportot, hogy az ukránok szemében miként lettek testvérnépből orkok és disznókutyák az oroszok az elmúlt hetek eseményei után.

Zelenszkij a követelésekről beszélt, nem haladnak a tárgyalások

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök reggel azt mondta: az orosz támadók hiába keresnek náluk nácikat, ők maguk viszont Isten ítélőszéke elé fognak kerülni, ha nem hagyják abba a háborút. Az ukrán elnök később arra szólította fel az európai vezetőket, hogy teljesen hagyják abba a kereskedést az oroszokkal, majd a nap végén arról beszélt, hogy milyen ultimátumokat kaptak tőlük a béketárgyalásokon.

A tárgyalások egyébként hétfőn is folytatódtak, bár komoly előrelépés a jelek szerint még mindig nem történt. A Kreml ezzel kapcsolatban megismételte azt a korábbi közlését, hogy nagyobb előrelépésre van szükség azelőtt, hogy a két elnök találkozhatna egymással. 

Mariupol kitart az utolsó emberig

A hetek óta ostromlott Mariupol városa továbbra is kitart. A várost az oroszok vasárnap este megadásra szólították fel, amire válaszolva hétfőn az ukrán miniszterelnök helyettese azt mondta: a védők nem fogják letenni a fegyvert, az utolsó emberig harcolnak.

A várost azóta az utolsó külföldi újságírók és diplomaták is elhagyták. Utóbbiak közül a görög főkonzul volt az utolsó, aki most azt mondta: reméli, hogy máshol nem fognak ahhoz hasonló dolgokat látni, mint amit ők Mariupolban láthattak

Felrobbant az ammónia, Csernobilban viszont megkönnyebbültek

Hétfő hajnalban ammónia kezdett el szivárogni Szumi környékén egy robbanás után. Az ukrán regionális katonai parancsnok arra kérte az embereket, hogy lehetőleg a pincékben vagy a földszinten tartózkodjanak, mert a szúrós szagú gáz könnyebb a levegőnél. Érdekesség, hogy a múlt héten a két fél már megvádolta egymást azzal, hogy vegyi támadást akarnak végrehajtani. Most az oroszok azt állították, hogy az ukránok robbantották fel a saját üzemüket.

Lehet, hogy egy másik katasztrófát viszont sikerült megakadályozni, ugyanis kiderült, hogy a csernobili atomerőmű dolgozói – akik már a háború kezdete óta folyamatosan szolgálatban vannak – váltást kaphatnak, és elhagyhatják a létesítményt

Számháború a veszteségekkel, hiperszonikus rakéták

Az ukránok napközben azt állították, hogy az oroszok már 15 ezer katonát vesztettek a harcokban. Meglepő módon hétfő este orosz részről is érkezett egy erre vonatkozó adat: a Komszomolszkaja Pravda az orosz védelmi minisztériumra hivatkozva arról számolt be, hogy 9861 katona halt meg a harcok kezdete óta (a cikkből később eltüntették az információt). Mindeközben a két fél részéről megerősített veszteségekről is készült egy grafikon.

Az orosz védelmi minisztérium közben közölte, hogy továbbra is használni fogják azokat a hiperszonikus rakétákat, amelyeket nemrég először vetettek be. Ezek képességeit korábban itt foglaltuk össze

Orbán Viktor aggódik, megint riasztották a Gripeneket

A magyar miniszterelnök azt mondta: veszélyes javaslatokról beszél a NATO, amikor egyes tagállamok azt fontolgatják, hogy rendeljenek el légtérzárat Ukrajnában. Időközben a magyar légierőt is riasztani kellett egy Moszkvából érkező gép, majd egy Ukrajna irányából érkező azonosítatlan légi jármű miatt.

(Borítókép: Tűzoltók dolgoznak egy bevásárlóközpontban történt robbantás helyszínén Kijevben, Ukrajnában 2022. március 21-én. Fotó: Reuters / Marko Djurica)