A Litván Vasutak (LZhD) bejelentette, hogy szombattól leállítja számos, EU-szankciók hatálya alá tartozó áru Kalinyingrádba irányuló tranzitját – közölte Anton Alihanov, a régió kormányzója.
Elmondása szerint a rakományok 40-50 százaléka esett a korlátozások hatálya alá. A szállítmányok építőanyagokat, cementet és fémeket is tartalmaztak.
A károk megtérítése érdekében sürgősen új hajókat, köztük különféle ömlesztettáru-szállító hajókat kell az Uszt–Luga–Baltijszk vonalra állítani
– tette hozzá a kormányzó.
A tisztségviselő megjegyezte, hogy a logisztika költségei növekedni fognak, ami arra kényszerítheti a régiót, hogy szövetségi támogatást igényeljen – írta a Ria Novosztyi.
A brit kormányfő sürgette az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségét (EBU), hogy vonja vissza a döntését, miszerint az eurovíziós dalfesztivált Ukrajnából az Egyesült Királyságba helyezik át.
Az EBU biztonsági kockázatokra hivatkozva úgy döntött, hogy áthelyezi a népszerű versenyt Ukrajnából, és jelenleg is tárgyal a BBC-vel – számolt be a Guardian.
Az orosz hadsereg által Ukrajnában elkövetett, több száz potenciális háborús bűntény ügyében vizsgálódik a német szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) – közölte Holger Münch, a szervezet vezetője az MTI szerint.
A BKA vizsgálata nemcsak az elkövetők azonosítására törekszik, hanem az esetleges bűntettek katonai és politikai felelőseinek felderítésére is, ez pedig a nyomozás legnehezebb része – mondta el Münch. Kifejtette: hivatalának célja, hogy azonosítsa az atrocitások felelőseit, bizonyítékokat gyűjtsön ellenük, és igazságot szolgáltasson akár Németországban is, mivel
az ottani univerzális igazságszolgáltatás révén olyan bűncselekményekben is ítéletet hozhatnak, amelyeket máshol követtek el.
A BKA munkáját segíti a német szövetségi hírszerző szolgálat (BND) is, például azzal, hogy olyan, rádiós kapcsolaton keresztül folytatott beszélgetéseket rögzítettek, amelyekben orosz katonák ukrán civilek ellen elkövetett atrocitásokról meséltek egymásnak.
Az orosz hadsereg megsemmisített négy, amerikai M777-es tarackokkal felfegyverzett tüzérszakaszt – állítja az orosz állami hírügynökség.
Az oroszok Grad precíziós rakétákkal hajtottak végre csapásokat az utóbbi 24 órában, és összesen 12 célpontot találtak el. Ezek közül négy helyen, a Donyecki Népköztársaság területén voltak amerikai tarackok.
Az oroszok szerint az amerikai eszközök mellett 310 ukrán fegyverest, tíz harcskocit és más páncélozott járművet, három ukrán Grad rakétavetőt, kilenc tarackot és 14 egyéb járművet is megsemmisítettek, valamint két üzemanyag-tározót is eltaláltak.
Az Ukrajnában zajló háború a hollandok háborúja is – ezt mondta szombaton Mark Rutte, Hollandia kormányfője.
A holland Telegraaf szerint a miniszterelnököt egy sajtótájékoztatón kérdezték meg arról: szerinte igaz-e, hogy Hollandia egyre jobban belekeveredik a konfliktusba. Erre válaszolva Mark Rutte úgy fogalmazott:
Ez a háború a miénk is. Ez nem is kétséges.
Hozzátette: épp ezért fel kell készülniük annak következményeire is – elsősorban anyagi értelemben. Mindemellett mindent megtesznek azért, hogy Ukrajna legyen a konfliktus győztese, de azt a vörös vonalat, hogy a NATO fegyveresen beavatkozik, nem fogják átlépni.
Az orosz erők rakétacsapást mértek a közép-ukrajnai Krivij Rih városára – közölték a helyi hatóságok.
Krivij Rih katonai közigazgatása közölte, hogy a támadásnak legalább két halálos áldozata van.
Az eset után a kelet-ukrajnai Szeverodonyeck városában folytatódnak a heves harcok.
Szeverodonyeck és Liszicsanszk a stratégiailag fontos Sziverszkij Donyeck folyó mentén húzódik.
Ezek az utolsó, ukrán ellenőrzés alatt álló nagyobb területek a luhanszki tartományban, amelyek a szomszédos Donyecki területtel együtt a Donbászt alkotják – írja a Sky News.
Látogatást tett a mikolajivi régióban Volodimir Zelenszkij ukrán elnök – számolt be az Ukrán Elnöki Hivatal sajtószolgálata.
Az államfő a látogatáson megvitatta a mikolajivi régió gazdasági helyzetét, valamint az infrastruktúrális problémák megoldásának módjait.
Szó esett a régió vízellátási központjának helyreállításáról is, amely az orosz csapatok támadása közben sérült meg – írta az Unian ukrán hírügynökség.
Oroszország Nyomozó Bizottsága letartóztatta az Ukrán Fegyveres Erők két parancsnokát, mert a feltételezésük szerint parancsot adtak ki a Luhanszki területen lévő lakóházak ágyúzására – számolt be a TASZSZ orosz állami hírügynökség a brit médiára hivatkozva.
Az Ukrán Fegyveres Erők 115. Gépesített Dandárjának rangidős tisztjét, Ilja Maszlicsenko hadnagyot és a 36. tengerészgyalogos dandár katonáját, Jevgenyij Vaknyenko rangidős tengerészt a polgári lakosság támadásával gyanúsítják – tudatta a nyomozóbizottság.
A nyomozás szerint 2022. február 24-től március 3-ig Maszlicsenko hadnagy parancsot adott beosztottjainak Szeverodonyeck és a közeli települések lakóházainak támadására.
Boris Johnson brit miniszterelnök szerint 2023-ban Ukrajnában kellene megrendezni az eurovíziós dalfesztivált.
Az ukránok megnyerték az Eurovíziót. Tudom, hogy fantasztikus teljesítményt nyújtottunk, másodikok lettünk, és szeretném, ha hazánkban rendeznék meg a következő eseményt. De tény, hogy nyertek, és megérdemlik, hogy megrendezzék. Azt hiszem, meg tudják szervezni a versenyt, meg kell tartani. Kijev vagy bármely más biztonságos ukrán város fantasztikus hely lenne a lebonyolításra
– idézi a brit kormányfőt a TASZSZ orosz állami hírügynökség.
Mint ismeretes, az idei dalfesztivál győztese Ukrajna, így a szabályok szerint a jelenleg háborúban álló ország adna otthont a fesztiválnak. Nemrég azonban Oroszország ukrajnai inváziója miatt úgy döntött a fesztivál tanácsa, hogy a verseny második helyezettje, azaz Nagy-Britannia kapja meg a szervezés helyszínéhez való jogot.
Boris Johnson brit miniszterelnök pénteken tért vissza Londonba meglepetésszerű kijevi látogatásáról. Beszédet mondott, amiben kifejtette: szerinte fontos, hogy Nagy-Britannia továbbra is megmutassa, hogy támogatja Ukrajnát, ugyanakkor figyelmeztetett Ukrajna kimerülésének veszélyére, ami a háború elhúzódásával világszerte elhatalmasodik.
Az oroszok centiről centire haladnak előre, és számunkra létfontosságú, hogy megmutassuk, amit tudunk, hogy Ukrajna győzni tud, és győzni is fog
– mondta Boris Johnson, aki a BBC szerint hozzátette:
amikor Ukrajna fáradtsága kezd beállni, nagyon fontos megmutatni, hogy hosszú távon velük vagyunk, és megadjuk nekik azt a stratégiai rugalmasságot, amelyre szükségük van.
Szerinte „katasztrófa” lenne, ha Vlagyimir Putyin orosz elnöknek sikerülne biztosítania a dél-ukrajnai és a donbászi városokat. A brit miniszterelnök azt is mondta, világossá akarja tenni, hogy az Egyesült Királyság támogatja az ukránokat abban a törekvésükben, hogy kiűzzék az oroszokat Ukrajnából.
A dél-ukrajnai Odessza kikötőváros egyik operaháza az ukrán hadsereg tiszteletére gálaestet rendezett.
Az elmúlt hetekben bombabiztos menedékhelyként használt helyszínen zeneszerzők áriákat adtak elő a tömegnek, miközben az ukrajnai háború folytatódik.
Odesszát az ukrajnai orosz invázió kezdete óta Vlagyimir Putyin erőinek egyik fő célpontjaként azonosították. Ukrajna harmadik legnagyobb városa, fontos ipari és importközpont.
On June 18, day 114 of the war, the #Odesa Opera House re-opened a gala dedicated to the 🇺🇦 Army. The famous venue now offers a bomb shelter in case of an air raid. Arias by national & classical composers were performed by outstanding Ukrainian soloists to a standing ovation. pic.twitter.com/xz79GHxETe
— Euromaidan Press (@EuromaidanPress) June 18, 2022
A Kreml további csapatokat telepít Ukrajna keleti szárnya mentén, hogy támogassa a Szeverodonyeck és Liszicsanszk térségében folytatott hadműveleteiket – jelentette az Institute for the Study of War (ISW).
Az amerikai székhelyű agytröszt Olekszander Motuzjanyik ukrán védelmi minisztériumi szóvivőre hivatkozva közölte, hogy az orosz erők tankokat, páncélozott személyszállító járműveket, műszaki felszereléseket és járműveket helyeznek át közelebb a keleti Szeverodonyeck városához.
Az orosz hadsereg a rendelkezésre álló harci erejének túlnyomó többségét Szeverodonyeck és Liszicsanszk elfoglalására összpontosította más előrenyomulási lehetőségek rovására, és ennek érdekében súlyos veszteségeket szenved
– jelentette az ISW.
#Russian forces are continuing to deploy additional forces to support offensive operations in the #Severodonetsk-#Lysychansk area; #Ukrainian defenses remain strong.
— ISW (@TheStudyofWar) June 18, 2022
Read the latest from @TheStudyofWar and @criticalthreats: https://t.co/B9mRPNlJsN pic.twitter.com/VFHJjYDtAP
Ukrajna fegyverekkel való ellátása Oroszország és az Egyesült Államok közötti konfrontációhoz vezet – fogalmazott Anatolij Antonov washingtoni orosz nagykövet.
Szerinte az amerikaiak rövidlátása a jelenlegi körülmények között is megmutatkozik, mivel a helyi elit Oroszország stratégiai vereségét azzal akarja elérni, hogy fegyverekkel látja el Ukrajnát.
Világos, hogy ez a legnagyobb nukleáris hatalmak közötti közvetlen katonai konfrontációhoz vezető út, amely beláthatatlan következményekkel jár
– idézi Antonov Newsweek magazinnak írt cikkét a Ria Novosztyi.
77 bányász rekedt egy szénbányában a kelet-ukrajnai donyecki régióban – számolt be az orosz RIA hírügynökségre hivatkozva a Sky News.
A bányászok azután rekedtek a föld alatt, miután a Zaszjadko bánya áramellátása megszűnt.
Az ukrán erők támadása következtében a donyecki Zaszjadko bánya áramellátása megszűnt, 77 bányász a föld alatt rekedt
– közölte az oroszok által támogatott szakadár régió területvédelmi egységeire hivatkozva a RIA Novosztyi.
Ukrajnát támogató molinót feszítettek ki a Cambridge-i Egyetem King's College kápolnájának tornyához.
A transzparensen, amelyet a városközpontban álló épület tetejére akasztottak, a „Szlava Ukrainyi” felirat olvasható, ami azt jelenti: „dicsőség Ukrajnának”.
Közösségünket megdöbbentette az orosz hadsereg által az elmúlt hónapokban Ukrajna-szerte okozott szenvedés és az ellenségeskedés több ezer ember életére gyakorolt katasztrofális hatása, beleértve a lakóhelyüket elhagyni kényszerült diákokat és tudósokat
– nyilatkozta a King's College szóvivője, hozzátéve: az invázió óta nyújtanak segítséget a háború kitörése miatt otthonukat elhagyni kényszerülő kutatóknak – írta a Sky News.
Wow 😯How did that get up there? #Cambridge #Ukraine #nightclimbers pic.twitter.com/0Wp9elxwKZ
— Cambridge University Press Bookshop (@CUPBookshop) June 17, 2022
A NATO-tagállamok katonai és politikai vezetésének fel kell készülnie a nukleáris fegyverek bevetésére – jelentette ki Ingo Gerhartz, a német légierő tábornoka.
A megbízható elrettentéshez eszközökre és politikai akaratra is szükség van, hogy képesek legyenek a nukleáris elrettentésre
– idézi az Unian ukrán hírügynökség Gerhartzot.
Az ukrajnai biolaboratóriumok kockázatot jelentenek az egész világ biztonságára, és valótlanok azok az állítások, hogy az ukrán nép javára működtek – mondta Anna Popova, a Roszpotrebnadzor vezetője a RIA Novosztyinak a szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum alkalmával adott interjúban.
A Pentagon korábban közzétett egy tájékoztatót, amelyben azt írta, hogy az elmúlt 20 évben az amerikai hatóságok 46 különböző civil laboratóriumot, egészségügyi létesítményt és betegségdiagnosztikai központot támogattak Ukrajnában, elmondásuk szerint az együttműködés békés célokat szolgált.
Igor Kirillov altábornagy, az Orosz Fegyveres Erők Sugár-, Vegyi- és Biológiai Védelmi Csapatainak vezetője a Pentagon „magyarázatait” kommentálva korábban azt mondta, hogy azok nem adnak választ a valódi kérdésekre.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök felesége, Olena Zelenszka a Guardiannek beszámolt Kijevben a háború kirobbanásakor átélt sokkról, és arról, hogyan próbálta eltitkolni kétségbeesését gyermekei előtt. Azt mondta, olyan élmény volt, mintha egy párhuzamos valóságban lenne, amiről csak álmodik.
A háború első napján egész nap ez a furcsa erőltetett mosoly volt az arcomon, mert próbáltam nem mutatni a gyerekeknek a pánikot
– mondta az ukrán first lady. Férje, Volodimir Zelenszkij korábban azt mondta, hogy ő az első számú háborús célpont, majd második számú a családja. Felesége nem tudja, hogy milyen hírszerzési adatokon alapult ez az értékelés, és Zelenszkij soha nem beszélt neki a családra leselkedő konkrét fenyegetésről. Elmondása szerint igyekszik nem sokat gondolkodni rajta, „különben paranoiás lesz”.
Az interjúban Olena Zelenszka elmondta azt is, hogyan találkozott először Volodimir Zelenszkijjel, mikor még mindketten gyerekek voltak.
Az Egyesesült Államok orosz nagykövetsége szerint teljesen valótlanok és elfogadhatatlanok az új nürnbergi perről szóló találgatások, amivel az állítólagos háborús bűnösöket vennék górcső alá.
Az orosz diplomáciai képviselet hangsúlyozta: az orosz hadsereg egyik fő célja, hogy megvédje a civileket a nácikkal szemben Donbászban. Majd kifejtette, hogy „az ukrán nacionalisták bűntetteit figyelmen kívül hagyják, akik nyugati fegyvereket felhasználva a donyecki lakónegyedeket bombázzák” – írta a TASZSZ orosz állami hírügynökség.
Az Egyesült Államok úgy viselkedik, mintha „Isten küldte volna a Földre” – mondta Vlagyimir Putyin, miközben az „ostoba” szankciókról beszélt.
Vlagyimir Putyin orosz államfő a szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon pénteken tartott beszédében azt mondta, hogy az Egyesült Államok úgy viselkedik, mintha „Isten küldte volna a Földre a szent érdekeivel”.
Az orosz elnök megfogadta, hogy a világpolitikában semmi sem lesz olyan, mint régen volt, és azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy más országokat „gyarmatként” kezel.
Vlagyimir Putyin elutasította a Nyugat azon kísérleteit, hogy „ostoba” szankciókkal tiporják el országát, amelyek gazdasági „villámháborúnak” felelnek meg.
Kijev városi tanácsa öt metróállomást tervez átnevezni – számolt be az ukrán főváros honlapján. Az állomások jelenlegi nevei valamilyen módon kapcsolódnak Oroszországhoz vagy szövetségeseihez.
nevezik át – írta az Unian ukrán hírügynökség.
Az ukrán légelhárító tüzérség június 18-án megsemmisített két, Odesszára indított orosz rakétát – számolt be az Unian a Pivden hadműveleti parancsnokságra hivatkozva.
Az ideiglenesen megszállt Krím területéről egy part menti rakétarendszerből kilőtt két Onyx rakétát amelyet a légvédelmi egységek megsemmisítettek
– áll a közleményben.
A kelet-ukrajnai Liszicsanszk ellen folytatódik Oroszország támadása.
„Ez azután derült ki, hogy az orosz ágyúzás járhatatlanná tett egy kulcsfontosságú, a városból kivezető autópályát” – közölte Szerhij Hajdaj luhanszki területi kormányzó közösségi oldalán megosztott bejegyzésében.
Az út Liszicsanszkot és a tőle 55 kilométerre délnyugatra fekvő Bakhmut várost köti össze.
Hajdaj hozzátette, hogy Liszicsanszk továbbra is teljes mértékben ukrán ellenőrzés alatt áll – írja a Sky News.
Magyarország területére június 17-én az ukrán–magyar határszakaszon 6 769 fő lépett be. A román–magyar határszakaszon belépők közül 5 836 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.
A beléptetettek közül a rendőrség 346 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes. Ezen időtartamon belül kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében.
Az ukrajnai háború elől 2022. június 17-én 298 ember, köztük 136 gyermek érkezett Budapestre vonattal.
A miniszterelnök Kijevben találkozott Ukrajna elnökével, hogy megvitassa az ország Oroszország elleni harcát, és hogy felajánljon egy nagyszabású képzési programot az ukrán erőknek, „hogy segítsen fenntartani hősies védelmüket”.
A kormány szerint a program, amelynek élén az Egyesült Királyság áll, 120 naponként akár 10 ezer katonát is kiképezhet, és mind az új, mind a meglévő ukrán katonáknak segítséget nyújt – írja a Sky News.
Ukrajna elhamarkodott felvétele az Európai Unióba a szükséges intézményi reformok nélkül alááshatja a jogállamiságot – jelentette ki az Európai Parlament elnökhelyettese, Katarina Barley.
Barley kiemelte, hogy Ukrajnának végig kell mennie a reformok teljes útján a jogállamiság, a piacgazdaság és a korrupció elleni küzdelem terén.
Mivel nem lehet kizárni tagot a közösségből, Ukrajnát sem lehet elhamarkodottan felvenni oda
– idézi a helyettest az Unian ukrán hírügynökség.
Az amerikai szenátorok attól tartanak, hogy a TikTok lehetővé teheti az orosz „háborúbarát propagandát”.
Republikánus szenátorok megkérdezték a kínai Shou Zi Chew-t, a TikTok vezérigazgatóját azokról a jelentésekről, amelyek szerint a közösségi oldal engedélyezte az orosz állam által jóváhagyott médiatartalmakat, viszont más videókat kitiltott.
A szenátorok azt írták, hogy attól tartanak, hogy a TikTok „lehetővé teszi a háborúpárti propaganda terjesztését az orosz közönség körében, ami azzal a kockázattal jár, hogy tovább növeli az ukránok és az oroszok számára a már így is lesújtóan magas emberi áldozatok számát”.
A TikTok közösségi médiaplatform a pekingi székhelyű ByteDance internetes technológiai vállalat tulajdonában van, és az Egyesült Államok egyre nagyobb vizsgálatnak veti alá az általa kezelt személyes adatok miatt.
A washingtoni orosz nagykövetség nem reagált azonnal a kommentárra vonatkozó megkeresésekre. A TikTok azt írta, hogy a vállalat várja, hogy továbbra is együttműködjön a tagokkal ezekben a kérdésekben, és válaszoljon a kérdéseikre.
Márciusban a kínai tulajdonú videóalkalmazás közölte, hogy felfüggeszti az élő közvetítést és a videók feltöltését a platformjára Oroszországban, mivel felülvizsgálja a Vlagyimir Putyin által aláírt új médiatörvény következményeit. Az amerikai szenátorok szerint a TikTok „nem tudta érvényesíteni ezt a politikát”, és idéztek egy híradást, amely szerint „úgy tűnik, hogy a TikTok március 25-én késve zárta be ezt a kiskaput” – írja a Sky News.
Az orosz csapatok szabadon engedtek egy ismert egészségügyi dolgozót, aki testkamerával rögzítette munkáját Mariupolban.
Az Ukrajnában Taira néven ismert Julija Pajevszkának sikerült a felvételeket az Associated Press hírszolgálathoz eljuttatnia. Másnap az orosz erők elfogták.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megerősítette a nő szabadon bocsátását, és azt mondta, hogy már otthon van – írja a Sky News.
„Oroszországnak semmi kifogása Ukrajna európai uniós csatlakozása ellene, mert az EU nem katonai blokk” – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a 25. Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén.
Az EU nem katonai szervezet, katonapolitikai blokk, ellentétben a NATO-val, ezért mindig is azt mondtuk, semmi kifogásunk nincs ellene. Bármely ország szuverén döntése, hogy csatlakozik-e egy gazdasági egyesüléshez vagy sem, és az adott gazdasági egyesülésen múlik, hogy vegyen-e fel új államokat a tagjai közé vagy sem
– mondta az orosz elnök.
Kifejtette, hogy az ukrán gazdaság szerkezete nagyon nagy támogatásokat igényel, és ha Ukrajna nem védi meg a belső piacát, akkor végül félgyarmattá válik. Nem tartotta valószínűnek, hogy a szomszédos ország visszaállítja majd az elveszett repülőgépgyártását, hajógyártását, elektronikai iparát és más kritikus iparágait, mert az európai óriások nem fognak versenytársat teremteni maguk számára. Lehetségesnek nevezte, hogy Ukrajnában „valamiféle összeszerelő gyártás” megvalósítható – írja az MTI.
A műsorszolgáltatók 15 százaléka szüntette meg sugárzását Ukrajnában az orosz megszállás miatt – számolt be Ukrajna országos televízió- és rádióműsor kérdéseivel foglalkozó tanácsa.
A korábbi 751 műsorszolgáltatóból most csak 642 működik az országban. A legnehezebb helyzetbe azok a csatornák és rádióállomások kerültek, akik megszállás alatt lévő területen működtek. Az illetékesek szerint jelenleg 13 regionális és 51 helyi tévétársaság van orosz megszállás alatt.
Vannak területek, ahol már dolgoznak az adások visszaállításán – írta a Kárpáti Igaz Szó.
Az ukrán orvosok genetikai anyag mélyhűtésével vennék fel harcot a demográfiai krízis ellen Ukrajnában – közölte Halina Sztrelko, az Ajvimed reproduktológiai klinika főorvosa sajtótájékoztatóján.
A főorvos elmondta, a háborúban különösen a férfiak reproduktív képessége sérül a harcokban szerzett sebesülések miatt. A sérülések 36 százaléka olyan súlyos, hogy visszafordíthatatlan károsodásokat okoz.
A veteránok meddőségének kockázata a katonai szolgálat után kétszerese a lakossági átlagnak. Ez a sérüléseken kívül a harcokban átélt stressz és a fertőző betegségek következménye – írta a Kárpáti Igaz Szó.