Ambrus Attila és Horváth Charlie whiskyvel koccintott, közös fotójukon azonban valami nem stimmel a rajongók szerint

Nem jósok voltak, mégis mintha üveggömbbe néztek volna.
Az is kiderült, miről tárgyaltak.
Szeméttel és ürülékkel volt tele a Liszt Ferenc tér, a polgármester benyújtotta a többmilliós számlát.
Jogi ügy lehet belőle.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index csütörtöki hírösszefoglalója.
Reszkess, infláció! A cél, hogy a kosarunk és a pénztárcánk se legyen üres.
Kormányválság van az országban.
Nem egyszerű most fizetni náluk.
Átment a piroson, nekiment egy autónak, kidöntött egy jelzőlámpát, majd a megállóba csapódott.
Hol jártak lovak vontatta szerelvények, mi jellemezte őket, és végül hogyan szorultak ki a város közlekedési palettájáról?
Jó hangulatban kapták lencsevégre a két sztárt.
A miniszterelnök fittyet hány az Európai Parlamentre.
Lényegesen magasabb árakra lehet számítani.
Tovább fokozódott kettejük vitája.
Az elemzőket is meglepte az inflációs lejtmenet.
Több helyen is riasztás van érvényben.
Elmúltak azok az idők, amikor még háromhavonta beszélt az orosz elnökkel.
A család szerint egy TikTok-kihívás állhat a tragédia hátterében.
Betekintést nyertünk a KSH kockás füzetébe, ahova a kereseteket írja.
Kiderült, hol keresnek fotókat a gyermekekről.
Még mindig zajlik az evakuáció, ráadásul további áradásokra is lehet számítani.
Az ellátás hamarosan átkerül az államhoz.
Egy műsorban vallott róla a táncdalénekes.
Rijádba utazott a külgazdasági és külügyminiszter.
A hosszú élet titka a nyomás lehet, persze nem a munkahelyi...
Egy ellenőrzésen bukkantak rájuk.
A Terminátor-filmek sztárja nem tért ki a válaszadás elől.
Beérkeztek az iratok az ügyészséghez.
A gyermek fejét érték a szúrások.
A zenekar rajongói állítják, drogot kevertek az italukba.
David Pressman szerint az Egyesült Államokat világok választják el Magyarországtól.
Ha nem kapják meg, akkor fel sem veszik a munkát.
Nem is dobták vissza a vízbe.
Többé már nem lesz tanácsadó a csatornánál.
A sztráda főváros felé tartó oldalán is történt egy baleset.
Még az e-maileket sem tudják majd fogadni.
Próbálkoztak, az fix.
Nyolcvanegy év után bukkantak rá a második világháborús roncsra.
Három lehetséges forgatókönyvet vázoltak a szakértők.
David Moyes Manchester helyett Prágában lépett Sir Alex Ferguson örökébe...
Shakira fájó szívvel nézte az első sorból kedvencei vereségét.
Már 19 évesen is részegen érkezett meg a Chelsea edzéseire.
Több ország is panaszt nyújtott be a szövetség ellen.
Borzalmas állapotban találtak rá, valószínűleg fogságból szökhetett meg.
Nem csoda, hisz három husky nevelte fel.
Gainz, a rottweiler valójában egy nagyra nőtt öleb, aki legszívesebben még sétálni is gazdája kezében menne.
A zuglóibann kapható Damniczki Balázs cukrászmester legújabb, a megszokottól eltérő fagyija. Nyilván meg kellett kóstolnunk!
Még csak 19 éves, de már többször bántalmazták férfiak.
Miért káros az online népszerűség a fiatalok esetében?
A magyarok több mint negyedének megoldhatatlan gondot jelentene még a legkisebb váratlan kiadást is kigazdálkodnia.
A magyarok több mint negyedének megoldhatatlan gondot jelentene még a legkisebb váratlan kiadást is kigazdálkodnia.
Hiába a két éves és 23 ezret futott autó, vagy a szakvélemény, a biztosító akkor sem fizetne értékcsökkenési kártérítést. Jogos ez?
Szombaton délután négykor indul a verseny, de addig is túl kell élni az idén századik évét ünneplő 24 órás futamot.
Ötvenéves Sándor Pál filmklasszikusa.
Gond van az egészségeddel? Nem a gyengeség jele!
Őrült jó trükk, hogy tiszta maradjon a sütőd és közben isteni finomakat süss.
Dr. Baán Izsákkal, a bakonybéli Szent Mauríciusz Monostor perjelével beszélgettünk.
Néhány évvel ezelőtt született meg a no (sham)poo mozgalom, ami a samponmentes hajmosást népszerűsíti.
Az idei szezonban, 185 hazai és 44 határon túli levendulás nyitott a közönség számára.
Hogyan lesz a nyers fából pezsgősdugó? Mi ennek a különleges fának a története? Mennyire fenntartható?
Az időjárási körülmények a betegségeknek és kártevőknek egyaránt kedveztek, szinte minden növénykultúra érintett valamiben.
A nagyvárosok lakossága csökkent, az agglomerációs településeké jellemzően nőtt. Mutatjuk, mennyire befolyásolta ez az árakat.
A termőföld adásvétele hosszú és összetett folyamat, amiben könnyen eltévedhetünk, ha nem ismerjük a részleteket. Fontos kérdésekre adjuk meg a válaszokat!
Mikor lehet jó választás a hőszivattyú és mikor a napelem? Nézzük át együtt az előnyöket és a hátrányokat!
A pandémia után a hibrid munkamodellek egyre jobban a mindennapok részeivé váltak. Mit tartogat 2023 a dolgozók számára?
Hasznos tippekkel mutatjuk meg, mire érdemes költenünk, ha felújításba vagy korszerűsítésbe kezdünk.
Cél, hogy az eddigi 50 százalékkal szemben csupán a begyűjtött hulladék 10 százaléka végezze hulladéklerakóban.
Révész Bálint: „normális, hogy tizenkilenc éves játékosunkat megfenyegetik, hogy elvágják a torkát?”
A 47 éves magyar szakember a továbbiakban is támaszkodhat az eddigi segítőire, így Bódog Tamásra is.
A közleményből az is kiderült, hogy a katalán klub mikor értesült a hétszeres aranylabdás döntéséről.
Újabb angol nagyágyúnál merült fel a magyar válogatott 22 éves csapatkapitányának a neve.
Nincs jól.