A német kormány ígérete szerint nagyobb támogatást kapnak azok a települések, amelyek az idén érkező, több mint egymillió menekült és migráns elszállásolásával küzdenek. Legtöbben a háború sújtotta Ukrajnából érkeznek, de sok a szír és az afgán bevándorló is.
Bár a kormány már év elején is több szövetségi ingatlant a menekültek rendelkezésére bocsátott, most további lakásokat biztosít nagyjából négyezer menekültnek, hogy enyhüljön a lakhatási válság – közölte Nancy Faeser belügyminiszter az állami és helyi tisztviselőkkel folytatott megbeszélés után.
Emellett pénzügyi támogatásra is ígéretet tett, a konkrét számokat azonban még nem közölte. Mivel a rendes migránsközpontok túlzsúfoltakká váltak, több városban is sátrakat állítottak fel az elmúlt néhány hétben, illetve a kongresszusi központokat is átalakították ideiglenes szállássá – írja a Szabad Európa.
Nem szeretném elbagatellizálni a dolgot, feszült a helyzet
– közölte az újságírókkal a belügyminiszter Berlinben.
Ezért vitattuk ma meg, hogyan hangolhatjuk össze a legjobban a menekülteknek nyújtott segítségünket, tekintettel az előttünk álló téli hónapokra
– tette hozzá.
Rakétatámadás érte a zaporizzsjai területet kedd este, amelynek legalább 7 áldozata volt.
A Pravda szerint Kirilo Timosenko, az ukrán elnöki hivatal vezetőhelyettese számolt be először a hírről. Azt mondta: az oroszok tüzérségi lövegekkel és MLRS-rakétavetőkkel lőtték a várost,
és ennek következtében legalább hét ember meghalt, további hét ember megsebesült.
Az amerikai kormányzat megvitatta az Oroszország atomfegyver-használatára adott lehetséges válaszlépéseket – mondta Joe Biden amerikai elnök a CNN-nek adott interjúban, írja a TASZSZ orosz állami hírügynökség.
Voltak erről megbeszélések, de a részletekbe nem megyek bele. Felelőtlenség lenne részemről arról beszélni, hogy mit tennénk vagy mit nem tennénk
– mondta Joe Biden.
Az amerikai elnök hozzátette, nem számít arra, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök taktikai atomfegyvereket vetne be az ukrajnai konfliktusban. Véleménye szerint ez a forgatókönyv „szörnyű végkifejlethez vezethet”.
Dmitrij Medvegyev, Oroszország Biztonsági Tanácsának helyettes vezetője néhány órával Biden nyilatkozata előtt azt mondta: az amerikai MLRS rakétarendszer Kijevbe szállítása felgyorsítja az orosz–ukrán konfliktus világháborúvá válását.
A leggyorsabb módja annak, hogy az ukrajnai konfliktust egy világháború visszafordíthatatlan következményévé fokozzák, ha a kijevi vezetést nagy hatótávolságú MLRS-szel látják el
– írta Telegram-csatornáján a helyettes vezető. Medvegyev azt tanácsolta a NATO vezetésének és az Egyesült Államok intézményeinek, hogy gondolkodjanak józanul, és mérjék fel a kockázatokat.
A nyugati márkák az orosz–ukrán háború kitörése után gyorsan döntöttek, hogy ne veszítsenek vásárlót a világ többi részén: inkább kivonulnak az orosz piacról. Vevőt pedig nem nagyon kell keresni az eladósorba került leányvállalatokra, szinte teljesen ismeretlen, harmadvonalbeli vállalkozók jelentkeznek be értük, irdatlan összegeket előrántva a mellényzsebükből.
Putyin Oroszországában szépen épül ki tehát az oligarcháknak egy új köre – mialatt egyre több régi motoros veszti életét felettébb gyanús körülmények között. Erről bővebben ebben a cikkünkben írtunk.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Keddi percről percre cikkünk ide kattintva érhető el.
Tartsanak velünk ma is!