Donald Trump hazudott az eskü alatt tett vallomásában
További Külföld cikkek
- Izrael mindkét fronton rakétákat lőtt ki, legalább 46-an meghaltak két légi támadásban
- Ursula von der Leyen 1,8 milliárd euróval segítené Moldovát a sorsdöntő választástások előtt
- Meghalt Ethel Kennedy, Robert Kennedy felesége
- Horrorba torkollott egy válóper Litvániában, halálos áldozat is van
- Észak-koreai katonákkal végezhetett az ukrán haderő
David Carter amerikai kerületi bíró 18 oldalas véleményében elrendelte a Trump és John Eastman ügyvéd között váltott e-mailek kiadását a január 6-i, a Capitolium elleni támadást vizsgáló képviselőházi bizottságnak. Azt mondta, hogy ezeket muszáj átadni, mert potenciális bűncselekményekre utaló bizonyítékokat tartalmaznak − írta meg az AP hírügynökség.
Az e-mailekből kiderül, hogy Trump elnök tudta, hogy a választási csalás konkrét számai tévesek, de továbbra is hivatkozott azokra, mind a bíróságon, mind a nyilvánosság előtt
− írta Carter.
Bár a bíró indoklása gyakorlatilag nem befolyásolja a választások megdöntésére irányuló erőfeszítésekről az igazságügyi minisztériumi vizsgálatot, minden bizonyíték, hogy Trump olyan dokumentumokat írt alá, amelyek tartalmáról tudta, hogy hamisak, figyelemre méltó adat lehet a büntetőügyészek számára.
A bíró Trump ügyvédeinek állításaira hivatkozott, miszerint a georgiai Fulton megyében több mint 10 ezer halott, bűnöző és nem regisztrált szavazó szavazatát számolták meg helytelenül. Ezek a hamis állítások részei voltak annak a beadványnak, amelyet Trump jogi csapata 2021. december 4-én nyújtott be Georgia állam bíróságán.
Még abban a hónapban Eastman egy üzenetben arra figyelmeztetett, hogy Trump tudomására hozták: „néhány állítás és a szakértők által felhozott bizonyíték” abban a georgiai beadványban „pontatlan volt”.
Donald Trump hazudott eskü alatt tett vallomásában
Ennek ellenére Trump és csapata Eastman üzenete után is benyújtott egy jogi panaszt, amely „ugyanazokat a pontatlan számokat tartalmazta” − írta a bíró.
Trump eskü alatt tett nyilatkozatban állította, hogy a panaszban szereplő „tények” legjobb tudomása szerint igazak voltak. Carter azt írta, hogy az e-mailek
kapcsolódnak az Egyesült Államok megtévesztésére irányuló összeesküvéshez és annak előmozdításához.
Eastman megpróbálta visszatartani a dokumentumokat az ügyvédi titoktartásra hivatkozva. A bizottság azzal érvelt, hogy létezik a jogban olyan kivételes eset, amely lehetővé teszi a folyamatban lévő vagy jövőbeli bűncselekményekkel kapcsolatos kommunikáció nyilvánosságra hozatalát. David Carter többnyire egyetértett ezzel, és tavasz óta több száz e-mail átadását rendelte el a képviselőházi bizottság számára.
A bíró márciusban egy ítéletében azt állította, hogy „valószínűbb, mint hogy nem”, hogy Trump bűncselekményeket követett el a 2020-as választások hitelesítésének megakadályozására tett kísérlete során.
Biden győzelme hitelesítésének késleltetése volt a cél
Carter szerdai ítéletében azt mondta, hogy az Eastman és más ügyvédek által átvizsgált üzenetek azt mutatják, hogy egyes peres ügyeik „elsődleges célja” az volt, hogy megakadályozzák Joe Biden elnök választási győzelmének hitelesítését.
A bizonyítékok összessége egyértelművé teszi, hogy Trump nem azért indított el bizonyos pereket, hogy jogorvoslatot érjen el, hanem hogy bírósági úton megzavarja vagy késleltesse a január 6-i kongresszusi eljárást
− írta a bíró.
Az Eastmantől származó e-mailek részei a képviselőházi bizottság vizsgálatának, amely Donald Trump és szövetségesei több részből álló tervét vizsgálja a 2020-as választások megdöntésére és az azt követő erőszakos cselekményekre a Capitoliumban. Az e-mailek felhasználása döntő fontosságú lehet a bizottság számára, mivel a vizsgálat már végső szakaszában van, és a törvényhozóknak dönteniük kell arról, hogy küldjenek-e büntetőjogi feljelentést Trump és szövetségesei ellen az igazságügyi minisztériumnak.
A bíró elrendelte, hogy Eastman október 28-án délutánig adja át a dokumentumokat a bizottságnak.
(Borítókép: Donald Trump 2022. február 26-án. Fotó: CHANDAN KHANNA / AFP)