Szijjártó Péter: Ebben nincs semmi új és meglepő

2022.11.29. 17:44
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Bukarestben közölte, hogy mindent meg kell tenni a közvetlen fegyveres konfliktus elkerülése érdekében a NATO és Oroszország között, mivel az esetleges eszkaláció a földrajzilag legközelebb eső területeket érintené leginkább. Azt is elmondta, hogy amíg Ukrajna nem adja vissza a kárpátaljai magyarok jogait, addig nem járulnak hozzá a NATO Ukrajna-bizottsága ülésének összehívásához.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a NATO külügyminiszteri tanácsüléséről bejelentkezve méltatta a Varsó által tanúsított higgadtságot az éppen két héttel ezelőtti lengyelországi rakétabecsapódásokat követően, amelyekkel kapcsolatban ismét aggodalmát fejezte ki.

A lengyel vezetők lélekjelenlétének és rendkívül felelősségteljes viselkedésének köszönhető az, hogy ma itt, Bukarestben nem a harmadik világháború fejleményeit vitatjuk meg. Ha nem reagáltak volna ilyen higgadtan, akkor a háború könnyen eszkalálódhatott volna, ami olyan súlyos következményekkel járt volna, amelyekkel senki nem akar szembesülni

– mutatott rá Szijjártó Péter.

Majd ezzel szemben szégyenteljesnek nevezte mindazon újságírók és politikusok viselkedését, akik „a rakéták becsapódása után azonnal nemcsak hogy tudni vélték, de világgá is kürtölték, hogy szándékos rakétatámadás történt”.

Magyarország rendkívüli módon érdekelt a békében

Szijjártó Péter ezután figyelmeztetett, hogy amíg tart a fegyveres konfliktus, addig fennáll az eszkaláció veszélye, és nemcsak a konkrét fizikai támadások, hanem bizonyos felelőtlen nyilatkozatok és döntések is tragikus következményekkel járthatnak. Hangsúlyozta: Magyarország szomszédos államként pontosan tisztában van a kockázatokkal, ezért is rendkívüli módon érdekelt a békében.

Tudjuk, hogy a háború esetleges eszkalációja elsőként nem a több száz vagy több ezer kilométerrel odébb lévő országokat, nem az óceán túloldalát érintené, hanem a földrajzilag legközelebb eső területeket

– fogalmazott.

Továbbá üdvözölte, hogy a NATO-főtitkár világossá tette, hogy az észak-atlanti szövetség nem részese a konfliktusnak, és reményét fejezte ki, hogy ez így is fog maradni, ugyanis „mindent meg kell tenni a NATO és Oroszország közötti közvetlen összecsapás elkerülése érdekében”.

Közeledik a tél

A miniszter arról számolt be, hogy Magyarország a valaha volt legnagyobb humanitárius akcióját hajtja végre, több mint egymillió menekültet fogadott a szomszédos országból, mostanra nagyjából 1300 iskolában és óvodában tanulnak Ukrajnából érkező gyerekek. 

A tél közeledik, és ez a tél magával hozhat egy tragikus, szörnyű, hatalmas humanitárius katasztrófát, még nagyobbat, mint az eddigiek. Csak a béke jelent megoldást a háború által okozott nehézségekre és tragédiákra. Ezért mi abban vagyunk érdekeltek, hogy minél előbb béke legyen Ukrajnában

– közölte a miniszter.

Hozzátette: ki kell zárni minden olyan tényezőt, amely a háború eszkalációjához vezethet, nem szabad felszámolni a kommunikációs csatornákat, de legalábbis a stratégiai kommunikáció lehetőségét mindenképp fenn kell tartani Moszkvával.

A kárpátaljai magyarok jogairól is szót ejtett

Szijjártó Péter közösségi oldalán is bejelentkezett Bukarestből. A külügyminiszter elmondta, hogy a Financial Times egy „szenzációhajhász” cikkében azt állítja, hogy Magyarország akadályozta meg a NATO Ukrajna-bizottsága hivatalos ülésének összehívását. 

Álláspontunkban nincsen semmi új és semmi meglepő. Évekkel ezelőtt világossá tettük, hogy mindaddig, amíg Ukrajna nem adja vissza a kárpátaljai magyarok jogait, addig nem járulunk hozzá ezen testület összehívásához

– közölte a külügyminiszter, hozzátéve, hogy a háború kitörése óta ezt a kérdést nem vették elő, most sincs szándékuk erre. 



  • Hírek
  • Hírek