Hamász-vezető: A mi törvényeink lesznek érvényben az egész bolygón, nem lesznek többé zsidók

33XP6WG-highres
2023.10.09. 07:39
A Hamász palesztin szélsőséges szervezet október 7-én rakétaáradatot zúdított Izrael déli és középső részére, a példátlan mértékű támadásnak már több mint 700 izraeli halottja van. Deborah Lipstadt professzor asszony, az Egyesült Államok antiszemitizmus elleni megbízottja azt mondta: a holokauszt óta most érte a legnagyobb csapás a zsidókat.
  • Rakéták tömegét lőtték Izrael déli és középső részére a Gázai övezetből szombat reggel, fegyveres terroristák tucatjai hatoltak be izraeli településekre. Izrael válaszcsapásokkal reagált, a halottak száma folyamatosan emelkedik az övezetben, a BBC jelentése szerint több mint 1100 ember halt meg mindkét oldalon az elmúlt 48 órában.
  • A Haárec című izraeli újság információja szerint több mint 130 civilt és izraeli katonát továbbra is túszként tartanak fogva Gázában.
  • A nagyszabású támadásban az Iszlám Dzsihád is részt vett. Mindkét szervezetet számos ország terrorszervezetként tartja számon. Irán azonban tagadja, hogy köze lenne a támadáshoz. „Határozottan kiállunk Palesztina mellett, azonban nem veszünk részt a palesztin válaszlépésekben, mivel azokat kizárólag maga Palesztina hozza meg” – közölte Irán ENSZ-képviselete.
  • Izrael miniszterelnöke, Benjámín Netanjáhú a szombat reggeli támadás után azt mondta, hogy Izrael háborúban áll. A kormányfő szerint hosszú és véres háború elé néz Izrael, de végül övék lesz a győzelem.
  • Az Egyesült Államok repülőgép-hordozója Izrael közelében tűnt fel, Washington pedig közölte, hogy további fegyvereket szállít a zsidó államnak – ezt a lépést a Hamász „agressziónak” minősítette.
  • A legfrissebb adatok szerint legalább négy amerikai állampolgár meghalt a Hamász-támadásokban.
  • A geopolitikai bizonytalanság hatására hordónként több mint 4 dollárral ugrottak meg az olajárak Ázsiában hétfő reggel.
  • Szijjártó Péter külügyminiszter bejelentette, hogy a Magyar Légierő két repülőgépe 325 embert menekített ki Izraelből.
  • Az Izraelt ért szombati rakétatámadások miatt a Wizz Air felfüggesztette Tel-Avivba tartó és onnan érkező járatait.
  • Vasárnap éjszaka Izrael több mint 500 célpontra mért csapást a Gázai övezetben.

A gázai iszlamisták vasárnap is egész nap rakétákkal lőtték az izraeli településeket. Az izraeli hatóságok a helyi médiában folyamatosan közölték az éppen tűz alá került falvak, városok nevét.

Benjámín Netanjáhú korábban közleményt adott ki a közösségi oldalán, amelyben arról írt, hogy az Izraeli Védelmi Erők minden erővel azon vannak, hogy megsemmisítsék a Hamász katonai szárnyát.

Amerikai tisztviselők arra számítanak, hogy Izrael a következő 48 órában jelentős szárazföldi támadást indít a Gázai övezetben, írja a BBC.

Izrael csak az első célpont lehetett

Deborah Lipstadt professzor asszony a Hamász támadásait a zsidók elleni leghalálosabb támadásnak nevezte a holokauszt óta. Lipstadt szerint „semmi sem igazolja” az izraeli civilek elleni „förtelmes, barbár terrorizmust” és a tömeggyilkosságokat.

„Senkinek sincs joga megmondani Izraelnek, hogyan védje meg magát, és hogyan előzze meg és riassza el a jövőbeni támadásokat. Izraelnek joga van megvédeni magát és népét. Pont” – idézte az Egyesült Államok antiszemitizmus elleni megbízottját a Haárec című izraeli újság.

Hétfő reggelre 260-ra emelkedett a Supernova izraeli zenei fesztivál halálos áldozatainak száma, jelentette az izraeli média a Zaka helyi mentőügynökségre hivatkozva.

Mintegy 3000 ember vett részt a rendezvényen, amelyet a Hamász az Izrael elleni nagyszabású támadás részeként vett célba. A fesztivált a Negev-sivatagban tartották, nem messze a Gázai övezettől.

Izrael csak az első célpont volt – figyelmeztetett a Hamász radikális palesztin mozgalom vezetője. Mahmúd al-Zahar az interneten keringő videóban világuralomra szólít fel a The Jerusalem Post beszámolója szerint.

A mi törvényeink lesznek érvényben az egész bolygón, nem lesznek többé zsidók vagy keresztény árulók. Nem lesznek gyilkosságok és bűncselekmények, mint amilyeneket a palesztinok és az arabok ellen követnek el az összes arab országban, Libanonban, Szíriában, Irakban és más országokban

– mondta a keményvonalas vezető.

Több mint 500 célpontra csapott le Izrael 

Izrael több mint 500 célpontra mért csapást az éjszaka folyamán a Gázai övezetben - közölte az izraeli hadsereg hétfő reggel.

Az izraeli katonaság szóvivője tudatta, hogy az övezet közelében még 7-8 helyen folynak harcok, négy hadosztályt vezényeltek az ország déli részébe, és a tervezettnél tovább tart a biztonság helyreállítása. Beszámolt arról is, hogy a Hamász iszlamista fegyveresei közül páran továbbra is képesek bejutni Izraelbe.

A közszolgálati rádió híradása szerint hétfő reggelig nem sikerült elzárni a határkerítésen található réseket, s ezeken a nyílásokon folyamatosan utánpótláshoz jutnak az izraeli területen harcoló iszlamisták.

Emellett támadó alagutat fedeztek fel Kfar Aza és Beri kibuc területén, ahol szintén beszivároghattak az izraeli civileket lemészároló és az övezetbe elhurcoló terroristák.

A hadsereg egységei a katonai szóvivő szerint több száz gázai célpontot támadtak , másfél óránként indítják a fokozatosan egyre erősebb légitámadásokat a Hamász Gázai övezetben található célpontjai ellen.

Az izraeli haditengerészet is folyamatosan lő a tenger felől izraeli területre tartó fegyveres csoportokra. Ők elfogták Ali Ralit, a Hamász tengeri egységének vezetőjét.

A rádió jelentése szerint szombat reggel egyidőben nyolcvan helyen törte át a határt a térfigyelő rendszer felrobbantása után mintegy 800-1000 palesztin fegyveres. A hadsereg reggeli közleménye szerint a leghevesebb harcok Beri kibucban zajlanak, ahol hetven terrorista hatolt be a településre, akik túszokkal elbarikádozták magukat.

Emellett összecsapások zajlanak Nirim kibucban, Nahal Óz, Nir Óz kibucban, ahol házanként haladtak a terroristák, feldúlták és felgyújtották az épületeket, s megölték és elhurcolták az ott élőket.

Tűzharc dúl az izraeli kommandósokkal Alumim, Gevim, Holit és Kfar Aza kibucban. A lakosság egy részét már kimenekítették, többeket tűzharc közepette, de vannak helyek, ahol az állandó tűzharc miatt még mindig a bunkerszobákban vannak bezárkózva szombat reggel óta.

A hadsereg célja a háború harmadik napján a Gázai övezet határkerítésének teljes helyreállítása, hogy ne érkezhessenek a terroristák utánpótlását biztosító egységek, valamint az izraeli területen lévő fegyveres csoportok felszámolása.

A magyar kormány is elítélte a terrortámadást

Novák Katalin köztársasági elnök és a magyar kormány is elítélte az Izraelt ért terrortámadást szombaton. Az államfő X-en közzétett bejegyzésében azt írta, „Magyarország megerősíti megingathatatlan támogatását Izrael mellett”.

Az Indexnek egy Izraelben élő, magyar származású nő elmondta, hogy óriási a fejetlenség és a káosz, és mindenki a hozzátartozóját keresi. Beszámolója szerint többen akkor haltak meg, amikor az óvóhelyen tartózkodtak, és a Hamász terroristái egyszerűen rájuk gyújtották a saját házukat.

Az Izraelt ért támadásról szóló összefoglalónkat itt találja, a galériákért ide és ide kattintson.

(Borítókép: Romok Izraelben a Hamász palesztin szélsőséges szervezet támadása után 2023. október 7-én. Fotó: Ahmad Gharabli / AFP)