Október 22-én éjjel baleset történt egy kijevi ellenőrző pontnál, egy katona meghalt – írja az Ukrajinszka Pravda.
A lap szerint egy Honda személygépkocsi vezetője helyi idő szerint éjjel 0.30 körül egy ellenőrző központnál elgázolt egy katonát. Megjegyzik, hogy Kijevben éjfél és reggel öt között kijárási tilalom van érvényben.
A sofőr az M-1-es autópályán a Brovarszkij sugárút felé haladt a rendelkezésre álló három sávból a középsőben, amikor a ködben meglátott maga előtt egy teherautót, és hirtelen fékezett.
Elvesztette uralmát a jármű felett, és áthajtott a jobb szélső sávba, ahol elgázolt egy 1976-os születésű katonát, aki egy ellenőrző ponton teljesített szolgálatot. A férfi belehalt sérüléseibe.
Oroszországnak jelentős taktikai vereségeket kell elszenvednie az Ukrajnával vívott háborúban, mert ellenkező esetben a világ a jelenleginél lényegesen több erőforrást kell majd fordítson arra, hogy valamennyi biztonságot tartson fenn a bolygón –jelentette ki Mihail Podoljak ukrán elnöki tanácsadó.
Oroszország addig tud létezni, amíg van erőforrása a külső terjeszkedésre. Ez határozott jele annak, hogy a harmadik világháború már folyamatban van
– fogalmazott egy tévéműsorban.
Szerinte Oroszország meg akarja szegni a szabályokat, és inkább a szabályok ellen vív háborút, nem annyira a területekért. Ugyanakkor úgy véli, hogy Oroszország nem csak a posztszovjet térséget akarja uralni, hanem egész Európát – számolt be az Unian ukrán hírügynökség.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index vasárnapi élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb hírei a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!