Magyarország területére 2024. február 02-án az ukrán-magyar határszakaszon 4604 fő lépett be, míg a román-magyar határszakaszon belépők közül 5322 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett – közölte az MTI-vel az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).
A beléptetettek közül a rendőrség 50 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes. Ezen időtartamon belül kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében.
Az Egyesült Királyság azt javasolta a NATO-szövetségeseknek, hogy fontolják meg egy expedíciós haderő Ukrajnába küldését – írja a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség anonimitást kérő bennfentesekre hivatkozva.
A Kijev számára kedvezőtlen hadi fejlemények miatt Nagy-Britannia felkérte a NATO-szövetségeseket, hogy fontolják meg a szövetség expedíciós haderejének Ukrajnába küldését. Ezen túl a repüléstilalmi övezet létrehozását és a fegyver ellátmányok növelését is javasolják
– mondta a portálnak egy bennfentes.
Az illetékes szerint London most arra számít, hogy a tagországok többsége nem támogatja az ilyen jellegű intézkedéseket, ugyanakkor ha az ukrán csapatok további veszteségeket szenvednek el, akkor már jóváhagyhatják a kezdeményezést.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index szombati élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!