A 400-500 ezer, katonai szolgálatra kötelezett személy mozgósítása, valamint a katonai felszerelések beszerzésének és korszerűsítésének további szükségletei mintegy 700 milliárd hrivnyába kerülhetnek Ukrajnának – írja az RBC Ukraine Rokszolana Pidlasza, a Verhovna Rada költségvetési bizottsága elnökének beszámolójára hivatkozva.
A védelmi minisztérium és a pénzügyminisztérium a Verhovna Rada bizottságaival, valamint a költségvetési és a védelmi bizottságokkal együtt számolta ki az összeget.
A Verhovna Rada költségvetési bizottságának vezetője szerint 400-500 ezer ember mozgósítása idén egészen pontosan 322 milliárd hrivnya többletkiadással jár.
A költségek magukban foglalják majd a ruházatot, a kiképzést, az élelmezést és a juttatásokat.
A katonai felszerelések beszerzésének és korszerűsítésének további kiadásai pedig mintegy 400 milliárd hrivnyába kerülnének. Tehát összesen csaknem 700 milliárd hrivnyányi kiadást jelent az ukrán államnak. Ez pedig a 2024-es összes állami kiadásnak mintegy 22,5 százaléka és a védelmi kiadások 41 százaléka – ismertették.
Egyelőre egyeztetnek arról, honnan szerzik be a szükséges összeget.
Mint ismert, január 30-án a kormány ismét a Verhovna Rada elé terjesztette a mozgósításról, a katonai nyilvántartásról és a katonai szolgálatról szóló törvénytervezetet. A dokumentum a mozgósítási eljárás megváltoztatását javasolja.
Az Egyesült Királyság azt javasolta a NATO-szövetségeseknek, hogy fontolják meg egy expedíciós haderő Ukrajnába küldését – írja a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség anonimitást kérő bennfentesekre hivatkozva.
A Kijev számára kedvezőtlen hadi fejlemények miatt Nagy-Britannia felkérte a NATO-szövetségeseket, hogy fontolják meg a szövetség expedíciós haderejének Ukrajnába küldését. Ezen túl a repüléstilalmi övezet létrehozását és a fegyver ellátmányok növelését is javasolják
– mondta a portálnak egy bennfentes.
Az illetékes szerint London most arra számít, hogy a tagországok többsége nem támogatja az ilyen jellegű intézkedéseket, ugyanakkor ha az ukrán csapatok további veszteségeket szenvednek el, akkor már jóváhagyhatják a kezdeményezést.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index szombati élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!