Már Montenegró is az eltűnt szerb kislány után kutat
További Külföld cikkek
- Továbbra sincs nyugalom Georgiában, elutasították az elnök keresetét a választással kapcsolatban
- Alig értek véget a választások, Trump miatt már a kormányalakítással foglalkoznának Írországban
- NATO-főtitkár: A NATO-nak Ukrajna támogatására kell összpontosítani, nem a béketárgyalásokra
- Joe Biden kegyelme Donald Trumpot segítheti
- Puccskísérlet Dél-Koreában: betiltották a pártokat, de a parlament ellenáll
Továbbra is komoly erőkkel keresik azt a kétéves szerb kislányt, aki nyolc nappal ezelőtt tűnt el Szerbiából. A horvát Index nevű lap arról ír, hogy a nyomozást kiterjesztették Montenegró területére is, de az Europol és az Interpol is körözést adott ki Dankára.
Folytatódik a keresés a kétéves Danka Ilics után, aki a szerbiai Bor településen családi házuk kertjéből tűnt el múlt kedden ebéd után. A több mint 10 négyzetkilométeres területet kétezer emberrel vizsgálták át a hatóságok. A szülőket is kihallgatták, három hamis tanút és egy rendőrt letartóztattak, miután Szerbia bécsi nagykövetsége is megosztotta a hírt, miszerint egy férfi látni vélte a kislányt az osztrák fővárosban. A magyar rendőrség is felhívást tett közzé.
Miután elemezték a kislány felkutatásában eddig szerzett információkat, a rendőrség kibővítette a nyomozást Szerbia területén – mondta el Bojana Otovics Pjanovics rendőr őrnagy.
Valószínűleg már nincs Szerbiában
A montenegrói belügyminisztérium hétfőn jelentette be, hogy ők is az eltűnt szerbiai lány után kutatnak, és arra kérték a montenegrói állampolgárokat, hogy amennyiben információjuk van róla, tájékoztassák az Interpol podgoricai irodáját.
A közösségi oldalakon megjelenő bejelentéseket is nyomon követik, valamint a kislány családjától, hozzátartozóitól folyamatosan gyűjtik az információkat – közölte Ivana Stevanovics, a szerbiai Kriminológiai és Szociológiai Kutatóintézet igazgatója.
Stavnovics szerint az a tény, hogy ennyi idő elteltével még mindig nem találták meg Dankát Szerbia területén, azt a feltételezést erősíti, hogy a kislány már átlépte a határt. A szerbiai belügyminisztérium (MUP) helikopterekkel ellenőrzi a tágabb területet, ahol Danka a napokban eltűnt. Ezenkívül a MUP speciális csapatai átkutatták a ház környékét, a környéken található alagutat, a föld alatti csatornákat és aknákat, valamint az erdőt, de nem találtak a kislány jelenlétére utaló nyomokat.
Mindent felforgattak a környéken
„Az anyát mint a gyerek eltűnése előtti utolsó szemtanút továbbra is megfigyelés alatt kell tartani, és a körülményekről a legtöbb információt megszerezni tőle” – részletezte. Mint megírtuk, mivel az anya öt hónapos terhes, nem tudták vallomását poligráffal ellenőrizni, az apa azonban átment a teszten. A nő telefonján a törölt üzeneteknek és adatoknak is utánanéznek. Otovics Pjanovics rendőr őrnagy elmondta, hogy több alkalommal az anyával és az apával is végigjárták a helyszínt, hogy tisztázzák a tényeket.
A családi ház közelében egy akna is található, a 7 kilométeres csatornarendszert is átvizsgálták a rendőrök, hátha annak egyik elágazásában elakadt a gyerek, de ott sem találtak rá. Az utcai kamerák március 26-ai felvételeit is megnézték az eltűnés előtti és az azt követő időszakban az úton és a mellékutakon közlekedő járművekről.
Annak a lehetőségét is elemeztük, hogy esetleg egy ittas vezető elüthette az úttestre kiszaladó kislányt, és hogy ezért akarta elrejteni a holttestet
– magyarázta az őrnagy.
Azt ugyanakkor kizárták, hogy a gyermek teste az átvizsgált 10 négyzetkilométernyi területen lenne. A kislányt kedden több mint kétezren keresték, a rendőrség, a tűzoltók, a hegyimentők, a rendőrség speciális egységei kutyákkal, a vadászok és a helyiek. A ház környékét kotrógépekkel vizsgálták át, fákat döntöttek ki, rendőrök és tűzoltók is érkeztek a helyszínre, szinte teljes egészében megtisztították a területet, felforgatták a talajt is. Szerdán este állították le a környék átvizsgálását, de a helikopterek és kvadok továbbra is pásztázzák a területet.
A magyar rendőrség is kéri a lakosságot, hogy ha bárki tud valamit a kétéves kislányról, az jelentse a legközelebbi rendőrkapitányságon vagy a Telefontanú 06-80-555-111-es zöldszámán, illetve a 112-es segélyhívón.