„Legyőzzük minden ellenségünket” – háborús beszédet mondott az izraeli miniszterelnök

2024.04.14. 07:48
Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő hajnalban televíziós beszédet mondott az Izrael elleni iráni támadásról. A védelmi miniszter eközben közölte, hogy az izraeli hadsereg (IDF) az iráni csapás után is folytatja a tavaly október 7-én kezdődött hadjáratot.

Mint megírtuk, Izraelt szombaton, késő este támadás érte Irán részéről.

Ez az első alkalom, hogy a két állam közt ilyen szintű közvetlen összecsapás történt a gázai konfliktus kirobbanása óta (Irán eddig többnyire csak közvetve, vagyis az általuk támogatott milíciákon keresztül támadta Izraelt). Utóbb az is kiderült, hogy pontosan hány eszközt vetettek be az irániak Izrael ellen, valamint az Egyesült Államok is reagált a fejleményekre.

Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő hajnalban egy háborús beszédet mondott. Úgy fogalmazott: „Izrael polgárai, az elmúlt években, de még inkább az elmúlt hetekben Izrael felkészült egy Iránból érkező közvetlen támadás lehetőségére. Védelmi rendszereinket bevetettük, felkészültünk minden forgatókönyvre mind védekezésben, mind támadásban. Izrael állama erős, az IDF erős, a lakosság erős.”

Hozzátette:  „Nagyra értékeljük, hogy az Egyesült Államok Izrael mellett áll, valamint az Egyesült Királyság, Franciaország és sok más ország támogatását.” 

Egy világos elvet állítottam fel – aki bánt minket, azt mi is bántjuk. Megvédjük magunkat minden fenyegetéstől, és ezt hidegvérrel és elszántsággal tesszük

– mondta Benjamin Netanjahu, majd arra kérte a lakosságot, hogy maradjanak nyugodtak, és engedelmeskedjenek az IDF Belügyi Parancsnoksága által kiadott utasításoknak. 

Együtt fogunk kiállni, és Isten segítségével, együtt legyőzzük minden ellenségünket

– zárta a kormányfő a beszédet, amely alább meg is tekinthető.

Védelmi miniszter: a hadjárat folytatódik 

Netanjahu eközben az izraeli hadikabinettel is tartott egy kétórás rendkívüli ülést. A tanácskozás után Joáv Gallanit izraeli védelmi miniszter szintén közzétett egy videóüzenetet.

Mint mondta, sikeresen megállították az iráni támadást, de – az október 7. óta zajló izraeli hadműveletekre utalva – hozzátette: 

A hadjárat még mindig nem ért véget. Ébernek és figyelmesnek kell lennünk az IDF Belügyi Parancsnokságának utasításaira, és fel kell készülnünk minden forgatókönyvre.

„Izrael az éjjel ellenállt egy több száz rakétából és drónból álló támadásnak, és az IDF lenyűgözően megállította a támadást” – mondta, miközben megköszönte az Egyesült Államok és más külföldi partnerek segítségét a támadás kivédésében.  Hozzátette, hogy az iráni csapás nagyon kis mértékben okozott károkat, és hogy a legsúlyosabb támadási hullámot ezzel már kivédték szerinte. 

Végül azt mondta, hogy szerinte most az egész világ láthatta, hogy Irán az, ami: „Egy terrorista állam, amely 1500 kilométeres távolságból támadja Izraelt, és megpróbálja aktivizálni minden proxyját” – fogalmazott Joáv Gallant.