Vlagyimir Putyin orosz elnök a közelgő kínai látogatását arra is felhasználhatja, hogy meglátogassa regionális szövetségeseit, Vietnamot és Észak-Koreát – jelentette az Amerika Hangja (VOA) május 10-én szakértő elemzőkre hivatkozva.
Putyin április 25-én megerősítette, hogy májusban ellátogat Kínába, de időpontokat nem közölt. A látogatásra valószínűleg a hónap második felében kerül majd sor. A Vietnam News Agency arról számolt be, hogy Nguyen Phu Trong főtitkár, a kormányzó Vietnami Kommunista Párt vezetője március 26-án egy telefonhívás során meghívta Vlagyimir Putyint, Oroszország elnökét. Az orosz elnök elfogadta a meghívást, és beleegyezett a megfelelő időpont egyeztetésébe – írja a The Kyiv Independent.
Szakértők szerint a vietnámi látogatás lehetővé tenné Putyin számára, hogy bebizonyítsa, hogy az Oroszország ukrajnai invázióját követő nyugati szankciók nem izolálták az országát, míg Hanoi továbbra is középutat kereshet Kína és az Egyesült Államok között.
Putyin felhasználhatja ezt a lehetőséget, hogy meglátogassa Oroszország három legközelebbi partnerét Ázsiában: Kínát, Vietnamot és Észak-Koreát
– mondta Ian Storey, a szingapúri ISEAS-Yusof Ishak Institute kutatóközpont munkatársa. „Putyin ezt a látogatást arra használná fel, hogy jelezze a világnak, hogy kormánya »Kelet felé fordulás« politikája továbbra is jó úton halad, és a Nyugatnak nem sikerült elszigetelnie Oroszországot” – tette hozzá az elemző.
Ha Putyin meglátogatja őket, akkor Vietámnak jó esélye lesz arra, hogy megvizsgálják, hogyan vásárolhatnának fegyvereket Oroszországtól
– fogalmazott Nguyen The Phuong, a Canberra Új-Dél-Wales Egyetem doktorjelöltje.
Vlagyimir Putyin kínai látogatása lesz az első külföldi útja azóta, hogy megnyerte ötödik mandátumát a márciusi elnökválasztáson. Az orosz elnök korábban tavaly októberben járt Kínában, hogy részt vegyen a pekingi Egy övezet, egy út kezdeményezés fórumán.
Az orosz csapatok megpróbálták kiterjeszteni az Ukrajna elleni hadműveleteket a Harkivi területen. Ukrajna megérti az Orosz Föderáció erőinek nagyságát és látja annak szándékát – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek esti videóüzenetében.
„Katonáink, tüzérségünk, drónjaink választ adnak a megszállónak. Hálás vagyok minden egyes katonánknak, minden őrmesternek, minden tisztnek, akik pontosan úgy védik az állásainkat, ahogyan azt kell” – fogalmazott
Az elnök hozzátette, hogy a vezérkari főnök reggel és este jelentést tesz neki, a védelmi miniszterrel is állandó kapcsolatban áll, és mindent megtesznek, ami Ukrajna pozícióinak védelméhez szükséges.
Minden a harcosaink állhatatosságán múlik, és mindenki, aki most pozíciókat tart, egész Ukrajnát őrzi.
– hangsúlyozta Zelenszkij, majd hozzátette: „Fontos, hogy a partnerek időben történő ellátással támogassák harcosainkat és az ukrán ellenálló képességet. Valós időben. A csomag, amely valóban segít, az az Ukrajnába hozott fegyverek, nem csak magának a csomagnak a bejelentése. Köszönöm minden vezetőnek, aki így érzékeli a helyzetet”.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index szombati élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!