Miközben az ukrajnai háború kimeríti a Kreml kasszáját, az orosz kormány új finanszírozási módokat keres. Miután csaknem három évtizede az oroszok többsége mindössze 13 százalékos adót fizet, Vlagyimir Putyin orosz elnök radikális átalakítást tervez – írja a Sky News.
A válasz egy új többkulcsos adó, valamint a társasági adó emelése.
Vlagyimir Putyin 2001-ben, röviddel hivatalba lépése után vezette be a 13 százalékos átalányadót. A lépés egyszerűsítette a korábban bonyolult adórendszert, amelyet kevesen tartottak be, és ennek eredményeképpen így sikeresen növelte a bevételeket.
2021-ben az ötmillió rubelnél többet keresők számára 15 százalékos adókulcsot állapítottak meg. Most a pénzügyminisztérium újra változtatna, több sávot vezetne be, és a társasági adót is felemelné 20-ról 25 százalékra. Ha az orosz parlament elfogadja a változtatásokat, akkor azok 2,6 billió rubel költségvetési bevételt eredményeznek majd.
A Kreml szerint a reformoknak meg kell oldaniuk a nemzeti problémákat, csökkenteniük kell az egyenlőtlenségeket, és segíteniük kell Oroszország régióinak fejlődését. A hivatalos álláspontot azonban Moszkva utcáin szkeptikusan fogadták.
Szerintem nincs elég pénzük, ezért vezetik be
– mondta egy orosz férfi a lapnak.
Volodimir Zelenszkij elnök arra a veszélyre figyelmeztetett, hogy Donald Trump volt amerikai elnök és jelenlegi elnökjelölt „vesztes elnökké” válhat, és gyengítheti az Egyesült Államok befolyását a világban, ha fegyverszünetre kényszeríti Ukrajnát Oroszországgal – írja az Ukrajinszka Pravda.
Nem egészen értem: tényleg vesztes elnök akar lenni? Képzeljük el, hogy Trump az elnök, és például úgy dönt, hogy Ukrajna rovására véget vet a háborúnak. És valahogy a párbeszédben ott van egy megerősítés orosz oldalról, Putyin részéről, hogy ez egy megállás, ennyi. Az ukránok ebbe nem fognak beletörődni, de akkor azt mondhatja: »Ennyi, nem adok semmilyen támogatást, nincs fegyver, nincs pénz.« Megbeszélik esetleg valamelyik partnerrel, és abba is hagyják. Hiszen Ukrajna fegyverek nélkül nem tud harcolni egy több milliós hadsereggel. Képzeljük el
– jelentette ki Zelenszkij.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök biztos benne, hogy minden befagyott konfliktus háború, lassú háború vagy lassú megszállás, vagy befagyott konfliktus a felek között – írja az Ukrajinszka Pravda.
És eljön a pillanat, amikor mindez valamilyen okból felolvad. A megszálló mindig talál kifogást
– fogalmazott az elnök a The Guardiannek adott interjúban.
Zelenszkij ugyanebben az interjúban kifejtette a véleményét arról is, hogy egy esetleges tűzszünet egyedül Oroszországnak kedvezne – közölte a Kyiv Independent.
Oroszországnak szünetre van szüksége, hogy stabilizálja pozícióját a csatatéren. Oroszországnak több felszerelése van, mint nekünk, de hiánya is van. Hiányoznak a tapasztalt katonák, a tüzérségi lövedékek és a rakéták. Ezért a szünet minden bizonnyal előnyös lesz [Oroszországnak], de nekünk semmiképpen
– mondta Zelenszkij.
Az ukrán elnök szerint ha Oroszország képes lesz újjáépíteni erőit a harcok szünetében, akkor arra is képes lesz, hogy elegendő erőt gyűjtsön ahhoz, hogy ultimátumokat állítson fel Ukrajnának, például területátadást, ígéretet, hogy nem csatlakozik szövetségekhez, vagy egyéb nemkívánatos feltételeket. Zelenszkij úgy gondolja, hogy egy ilyen tűzszünet csapda lenne.
Az elnök megjegyezte, hogy Ukrajna készülődik a közelgő globális békecsúcsra, amit a tervek szerint június 15–16-án tartanak Svájcban. Reményét fejezte ki, hogy a csúcs több kulcsfontosságú területtel is foglalkozni fog, mint például az energiabiztonság, a foglyok cseréje, a kitelepített gyermekek visszatérése, a globális élelmezés-biztonság és más témák. A 10 pontos béketerv egyik kulcseleme az orosz csapatok teljes kivonása Ukrajnából.
Az elnök felidézte Donbász megszállását, és azt a tényt, hogy annak ellenére, hogy 2022-ig nem volt aktív szakasz, az ukránok mégis meghaltak az orosz támadások miatt.
Kedves olvasóink!
Indul az Index vasárnapi élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ma is!