Bajba került a híres-hírhedt sztárséf, Salt Bae
További Külföld cikkek
- Meglátogatta a horvát egészségügyi miniszter a zágrábi késelőt, rejtély, miről beszélhettek
- Szijjártó Péter a RIA Novosztyinak: Az amerikai kormányzat politikai bosszút indított Magyarország ellen
- Politico: Robert Fico 500 millió eurós vesztegetési kísérlettel vádolja Volodimir Zelenszkijt
- Olaf Scholz szörnyű, őrült tettnek nevezte a magdeburgi támadást
- Dróncsapás érte Kazany városát, videókon a támadás
Nusret Göcke, ismertebb nevén Salt Bae 2017-ben robbant be a köztudatba. A török séf az Instagramon lett híres, miután extravagáns módon vágott fel húst, majd jellegzetes kéztartással sózta meg azt. Videói után internetes mémmé vált, az évek alatt pedig több mint 50 millió követőt szedett össze a közösségi platformon.
Hírnevét meglovagolva éttermeket nyitott, többek között Londonban. A 41 éves séf vállalkozása az első három hónapban 8 millió angol fontot, azaz több mint 3,7 milliárd forintot hozott, idén viszont közel egy év alatt nem tudta összehozni ezt a mértékű bevételt.
Salt Bae éttermei nem csak lassulnak, úgy fest, az internetszenzációs birodalom kezd összeomlani. Májusban a New York-i vendéglője zárt be, egy évvel ezelőtt pedig a manhattani burgerezője húzta le a rolót. Bár Göckének még mindig van 18 étterme, többek között Los Angelesben, Abu Dhabiban és a görög Míkonosz szigetén, egy ideje már érezhető népszerűségének alábbhagyása.
A kereslet a méregdrága termékeire ugyanis megcsappant, valamint értékelései sem túl jók. A londoni Nurs-Et névre hallgató étterme 2,5 csillagon ücsörög a TripAdvisor szerint, a londoni helyek között pedig 15019. a 15426-ból. Az éttermet egyébként is sokan bírálták, mivel az arannyal borított Tomahawk-steakért 1450 fontot, azaz majdnem 700 ezer forintot kérnek el, ráadásul nem is finom.
Szörnyű az étel. A húsnak nem volt íze. Inkább vettem egy 5 fontos kebabot a 300 fontos számlám után… Ez a hely London legnagyobb vicce
– mondta egy vásárló.
Mások büdös húsokról és szörnyű felszolgálásról beszéltek, valamint „csapdaként” jellemezték a helyet. Ezzel szemben a Los Angeles-i, törökországi és dubaji éttermeket sokan ajánlják, annak ellenére, hogy a séf nemrég egy 85 ezer fontos, majdnem 40 millió forintos számláról készült képet osztott meg, ami az utóbbi éttermében készült – írja a Daily Mail.
Salt Bae-hez az éttermein kívül is több botrányba kapcsolódik, például amikor 2022-ben a futball-világbajnokság döntője után lejutott a pályára, és a trófeával fotózkodott, ami egy FIFA-nyomozást is kiváltott. Emellett sokan kritizálták azért, hogy 30 százalékos diákkedvezményt ajánlott a bostoni éttermében, azonban az ott kínált steakek árai még így is több mint 450 ezer forintra jöttek ki.