Norvégia kormánya új szabályozást vezet be: többé nem nyújt automatikusan menedéket minden Ukrajnából érkező menekültnek, ehelyett a Nyugat-Ukrajnából érkezők menedékkérelmeit egyéni elbírálás alapján vizsgálják meg.
Emilie Enger Mehl igazságügyi miniszter a változtatás szükségességét a lakhatás, az egészségügyi ellátórendszer és az iskolák túlterheltségével indokolta. Elmondta, hogy az 5,6 millió lakosú Norvégia a háború kezdete óta mintegy 85 ezer ukrán menekültet fogadott be.
Nem tudunk aránytalanul nagy számú menekültet befogadni Észak-Európa többi országához képest
– nyilatkozta.
A jövőben a menedékkérelmeket a Lemberg, Voliny, Kárpátalja, Ivano-Frankivszk, Ternopil és Rivne megyékből érkező menekültek esetében egyénileg bírálják el, mivel Norvégia ezeket a területeket biztonságosnak tekinti. Emellett Mehl hozzátette, hogy az ukrán menedékkérők között növekvő arányban jelennek meg katonaköteles korú férfiak – írja a Kárpáti Igaz Szó.
Harmadik világháborút jelentene egy Belarusz elleni támadás – jelentette ki pénteken Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök a minszki Informatikai és Rádióelektronikai Állami Egyetem hallgatóinak tartott beszédében.
A BelTa fehérorosz hírügynökség szerint Lukasenka hazája elleni konkrét támadási tervekkel vádolta a NATO-t, és atomfegyverek bevetésével fenyegetőzött egy tényleges támadás esetében.
Az amerikaiak és a lengyelek már felsorakoztak a határon, különösen a lengyel határ mentén. Tudjuk, hogy a lengyel vezetés már a kezét dörzsöli
– idézi a belorusz vezetőt az MTI.
Úgy fogalmazott, hogy felkészültek erre az eshetőségre, és haladéktalanul reagálni fognak, ha bekövetkezik egy támadás. Mivel pedig atomcsapásra a NATO is válaszolhat saját atomfegyvereivel, ez oda vezethet, hogy Oroszország a teljes arzenálját beveti – fejtegette. Hozzátette, hogy ilyen jellegű eszkalációra a Nyugat nincs felkészülve.
Fehéroroszország nem atomhatalom, de engedélyezte 2023 vége óta, hogy a vele szövetséges Oroszország taktikai nukleáris fegyvereket állomásoztasson a területén. Lukasenka áprilisban több tucat atomtöltetről beszélt.
Minszk nukleáris töltet hordozására képes Iszkander ballisztikus rakétákkal is rendelkezik, s Szu–25 típusú harci repülőgépei is képesek atomfegyverek indítására.
A Fehéroroszország területére telepített taktikai atomfegyverek feletti parancsnokságot ugyan orosz erők látják el, de Lukasenka már a fehérorosz katonai doktrínába is beépítette a nukleáris fegyverek bevetésének lehetőségét.
Lukasenka most köszönetet mondott orosz hivatali partnerének, Vlagyimir Putyinnak az orosz nukleáris doktrína módosításáért. Putyin két napja jelentette be, hogy Oroszország a nemzetközi biztonsági helyzethez igazította doktrínáját. A módosítás alapján növekszik a lehetősége annak, hogy nyugati atomhatalmak (Egyesült Államok, Franciaország, Nagy-Britannia) orosz ellencsapás célpontjává válhatnak, ha támogatják atomfegyverrel nem rendelkező országok Oroszország elleni agresszióját.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index szombati élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!