új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Egy ember meghalt, egy másik pedig megsebesült a Gáza középső részén lévő Nuszejrát menekülttábor elleni rajtaütésben − számolt be az al-Dzsazíra.

    A támadás Deir el-Balahban történt, ahol egy izraeli helikopter tüzet nyitott egy sátorra, amelyben egy klinika közelében lévő iskolában élő menekülteket szállásolták el. Emellett heves tüzérségi tűzről számoltak be a Maghazi menekülttáborból is, szintén Gáza középső részén.

    Továbbá csütörtök délelőtt mintegy 25 rakétát lőttek ki Libanonból Felső-Galileára. Az izraeli hadsereg szerint a rakéták egy részét elfogták, és a becsapódásokat is azonosították.

  • A libanoni egészségügyi minisztérium szerint 46 ember meghalt és 85 megsebesült a szerdai izraeli támadások következtében − írta meg az al-Dzsazíra.

    A támadások Dél-Libanonban, a Bekaa-völgyben és a Libanon-hegységben történtek − áll a minisztérium közleményében. A csaknem egy éve tartó harcokban több mint 1900 ember halt meg és mintegy 9000 sebesült meg Libanonban, többségük az elmúlt két hétben.

  • Az izraeli haderő egy fegyverraktárra mért csapást a szíriai Lattakia kikötőváros közelében szerda éjszaka, a szír légvédelem lelőtte a rakétákat, majd egy helyi rádióállomás számolt be arról, hogy a támadás következtében kialakult tüzeket oltják a tűzoltók Dzsableh városában − írta meg a The Times of Israel.

    Az izraeli hadsereg kijelentette, hogy megakadályozza az Iránból a libanoni Hezbollah terrorcsoportnak szánt valamennyi fegyverszállítmányt, amelyet Szírián keresztül szállítanak.

  • Több helyen is tűz ütött ki Észak-Izraelben, miután a Hezbollah kora reggel rakétákat lőtt ki libanoni területről − jelentette az izraeli média. 

    Az izraeli tűzoltó- és mentőszolgálat a jelentések szerint eloltott egy erdőtüzet Haifában, bár a Shlomi erdőben keletkezett tüzet még nem sikerült megfékezni − írta meg a The Jerusalem Post.

  • Szerdán késő este izraeli légicsapás ért egy lakóházat a libanoni főváros központja közelében, ezen a héten már másodszor mért csapást Izrael Bejrút belvárosára. Legalább hat ember meghalt és hét megsebesült a Basura lakónegyedben − írta meg az AP News.

    A lakosság kénes szagról számolt be a támadást követően, és a libanoni állami Nemzeti Hírügynökség azzal vádolta Izraelt, hogy nemzetközileg tiltott foszforbombákat használt. Emberi jogi csoportok korábban azzal vádolták Izraelt, hogy a konfliktus sújtotta Dél-Libanonban fehér foszforos gyújtóbombákat vetett be.

    Bejrút déli külvárosaiban is több csapást jelentettek olyan területekre, amelyekre az izraeli hadsereg evakuálási figyelmeztetést adott ki. A Bejrút központjában eltalált területre nem vonatkoztak ezek a figyelmeztetések.

  • Több ország fokozza erőfeszítéseit állampolgárainak Libanonból való evakuálására, és sürgeti az országban maradókat, hogy távozzanak a helyzet eszkalálódása közepette, mivel Izrael szárazföldi offenzívát folytat az ország déli részén.

    Bár egyelőre egyetlen ország sem indított nagyszabású katonai evakuálást, egyes kormányok charterjáratokat szerveztek, mások pedig segítettek helyet biztosítani a Libanonból induló kereskedelmi járatokon, tranzitpontnak Ciprust és Törökországot tekintik − írja a CNN.

    • Egyesült Államok: Ciprusra küldtek amerikai katonákat, hogy felkészüljenek a vészhelyzetre, melyet egy háború kitörése jelentene a térségben. Ebbe beletartozik az ország állampolgárainak evakuálása. Az amerikai kormány már augusztusban felszólította állampolgárait, hogy azonnal hagyják el Libanont.
    • Egyesült Királyság: a brit állampolgárok kimenekítésére készülve mintegy 700 katonát küldtek Ciprusra, ahol két támaszponton már jelenleg is több száz brit katona állomásozik. Két hadihajó is van a térségben, szerdán pedig charterjáratot szerveztek a libanoni fővárosból, Bejrútból.
    • Franciaország: a francia hadsereg szóvivője kedden közölte, hogy egy helikopterhordozó érkezik a Földközi-tenger keleti részére arra az esetre, ha Párizs úgy dönt, hogy evakuálja állampolgárait Libanonból. A francia kormány is Ciprust és Törökországot használná állampolgárai evakuálására.
    • Ausztrália: Penny Wong külügyminiszter csütörtökön bejelentette, hogy további 500 férőhelyet biztosítanak az ausztráloknak a szombaton Ciprusra induló kereskedelmi járatokon, valamint az Ausztrál Védelmi Erők egy repülőgépe Cipruson tartózkodik, amennyiben vészhelyzet adódna.
    • Kína: már több mint 200 állampolgárt evakuáltak Libanonból, köztük mintegy nyolcvanat egy kedden Ciprusra érkezett hajón. Több mint 140-en pedig egy charterjárattal érkeztek szerdán Pekingbe.
    • Kanada: Ottawa a hét elején bejelentette, hogy további 800 helyet biztosított a Libanonból induló kereskedelmi járatokon a kanadaiak számára. Továbbá az ország megállapodást kötött Ciprussal, Görögországgal és Törökországgal, és együttműködik az Egyesült Államokkal, Ausztráliával és Franciaországgal az evakuálásról.
    • Spanyolország, Hollandia és Dél-Korea katonai repülőgépeket küld Libanonba, hogy hazahozzák állampolgáraikat.
  • Japán csütörtökön az Önvédelmi Erők két repülőgépét küldte ki, hogy felkészüljenek a japán állampolgárok Libanonból történő esetleges légi elszállítására. A két C–2-es katonai szállító repülőgép várhatóan pénteken érkezik Jordániába és Görögországba − jelentette a japán NHK nemzeti televízió.

    Hajasi Josimasza kabinetfőtitkár újságíróknak elmondta, hogy nem érkezett jelentés a Libanonban tartózkodó mintegy 50 japán állampolgár állapotáról. Japán már 2023 októberében és novemberében is katonai gépeket küldött, hogy több mint 100 japán és dél-koreai állampolgárt evakuáljon Izraelből − tájékoztatott az AP News.

  • Az izraeli hadsereg szóvivője, Avichay Adraee a közösségi médiában közzétett bejegyzésében közölte, hogy Izrael „folytatja a rajtaütéseket” az ország déli részén, és „családjaik biztonsága érdekében” maradjanak távol a lakosságuktól kiürített, elrendelt falvaktól − írja az al-Dzsazíra.

    Adraee egy korábbi bejegyzésében azt is írta, hogy „megtiltották” a libanoniaknak, hogy az ország déli részére meneküljenek. „Legyenek óvatosak, tilos dél felé tartaniuk. Bármilyen délre irányuló mozgás veszélybe sodorhatja Önöket” - írta.

    Szerdán arra is figyelmeztetett, hogy „bárki, aki a Hezbollah létesítményeinek és harci eszközeinek közelében tartózkodik, az életét kockáztatja”, és minden olyan ház, amelyet a Hezbollah „katonai célokra” használ, számíthat arra, hogy célponttá válik.

  • Diplomáciai segítséggel mintegy 100 amerikai állampolgár és családtagjaik hagyták el Libanont − közölte a washingtoni külügyminisztérium szóvivője szerdán. Matthew Miller újságírók előtt elmondta, hogy az amerikaiakat egy kereskedelmi légitársasággal kötött szerződés alapján sikerült kihozni Isztambulon keresztül. 

    Beszámolt arról is, hogy a libanoni Middle East Airlines szombat óta mintegy 800 helyet amerikaiak számára tartott fenn járatain, ezeket vették igénybe a szerdán távozott családok is.

    A külügyi szóvivő hangsúlyozta, hogy az elmúlt időszakban összesen nagyjából 6000 amerikai állampolgár vette fel a kapcsolatot a bejrúti amerikai nagykövetséggel, érdeklődve, hogy milyen lehetőségeik vannak Libanon elhagyására, de csak kis hányaduk kért segítséget a külképviselettől a távozáshoz. 

    Az amerikai külügyminisztérium hivatalosan is azt tanácsolja minden, Libanonban tartózkodó amerikai állampolgárnak, hogy a bizonytalan helyzet miatt hagyja el az országot − tájékoztatott az MTI.

  • Kína felszólította az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy tegyen „sürgős lépéseket” a közel-keleti helyzet megoldása érdekében, mivel Izrael újabb légicsapásokat indított Libanonban − írja a Reuters.

    Fu Cong, Kína állandó ENSZ-képviselője a Biztonsági Tanács szerdai tájékoztatóján azt mondta, hogy világos és egyértelmű követeléseket kell megfogalmazni az izraeli–libanoni konfliktus miatti erőszakos cselekmények körforgásának megállítása érdekében.

    „A Biztonsági Tanács viseli az elsődleges felelősséget a nemzetközi béke és biztonság fenntartásáért” − jelentette Fu a Hszinhua hírügynökség jelentése szerint, megjegyezve, hogy minden érintett félnek »vissza kell térnie a politikai és diplomáciai megoldások útjára«.

  • Stephane Dujarric ENSZ-szóvivő szerint az Antonio Guterres főtitkárral szembeni izraeli beutazási tilalom „politikai nyilatkozat”. A szóvivő szerint az, hogy Israel Katz izraeli külügyminiszter „persona non grata”-nak minősítette Guterrest Izraelben, nem más, mint „egy újabb támadás az ENSZ személyzete ellen, amelyet az izraeli kormány részéről láthattunk” − számolt be az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió.

    Israel Katz korábban azzal vádolta a főtitkárt, hogy elfogult Izraellel szemben, és azt állította, hogy Guterres soha nem ítélte el a Hamászt a Dél-Izrael elleni október 7-i támadások miatt. 

    Stephane Dujarric visszautasította ezt az állítást, megjegyezve, hogy Guterres többször is elítélte a Hamász támadásait, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az ENSZ továbbra is együttműködik Izraellel „operatív és más szinteken is”.

  • Penny Wong ausztrál külügyminiszter közölte, hogy kormánya 500 helyet foglalt le kereskedelmi repülőgépen az ausztrál állampolgárok számára, akik szombaton elhagyják Libanont − írta a The Guardian.

    A helyek a Libanonban tartózkodó ausztrálok és családtagjaik számára állnak rendelkezésre a Bejrútból Ciprusra tartó két járaton − mondta Wong.

    „Azt mondanám az ausztráloknak, akik el akarnak menni, kérjük, hogy éljenek a rendelkezésükre álló lehetőséggel” − tette hozzá Wong újságíróknak, hozzátéve, hogy »kérem, ne várjanak az általuk preferált útvonalra«.

  • Izrael csütörtök kora reggel bombázta Bejrút belvárosát, legalább hatan haltak meg a támadásban. Szemtanúk hatalmas robbanásról számoltak be, mely a libanoni főváros központi részén történt, a parlament közelében.

    Hat halott mellett további heten megsérültek − közölte a libanoni egészségügyi minisztérium. „Ketten azonnal, később többen a sérüléseik következtében a kórházban haltak meg, de több sebesültet is ápolnak” − tájékoztatott az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió.

  • Szerdán is folyamatosak voltak a harcok a Közel-Keleten, amelyek közül az alábbiak voltak a legfontosabb események:

  • Köszöntjük olvasóinkat!

    Kedden este a z Izraeli Védelmi Erők (IDF) közölte, hogy rakéták érkeztek Iránból Izraelbe. Az Index csütörtökön folyamatosan frissülő, percről percre tudósításában követi végig a Közel-Keleten zajló történéseket.

    Tartsanak velünk!