Erről beszélt első felszólalásán Magyar Péter az Európai Parlamentben
További Külföld cikkek
- Harminckét ember meghalt egy buszbalesetben Brazíliában
- Legalább 13 ember meghalt Nigériában, amikor tömegverekedés alakult ki a karácsonyi adományok elosztása miatt
- Terror Magdeburgban: egy kilencéves gyerek is a támadás áldozata
- Hatvan év után végleg kivonul az egyik legnagyobb európai ország Csádból
- Fidesz−KDNP EP-delegációja: A fizikai bántalmazás nem fér be a véleménynyilvánítás szabadságának keretei közé
Először szólalt fel a Tisza Párt elnöke, Magyar Péter az Európai Parlamentben. A politikus az élelmiszer-inflációról és áfacsökkentési javaslatáról beszélt.
Európa egységesen lépett fel, amikor a szankciókat bevezette a háborúnál. Szeretnénk, hogyha Európa a szankciók okozta energiaár-emelkedésnél és élelmiszer-inflációnál is legalább ilyen egységesen lépne fel.
– vezette be mondanivalóját.
Felszólalását azzal folytatta, hogy szeretnék, ha Európa megoldaná azt a problémát, amit a megemelkedett energiaárak okoztak a családoknak és a kisgazdáknak. Hozzátette, hogy Magyarországon az élelmiszerinfláció 60 százalék felett volt, és „több százezer” olyan család van, ahol a hónap végén gondot okoz az élelmiszerek, a rezsi és a gyógyszerek megvásárlása.
A probléma megoldásaként 5 százalékra csökkentené a zöldségek és a gyümölcsök áfáját. Az Európai Parlamentet arra kérte, „hogy beszéljünk többet itt az Európai Parlamentben és Európában a megoldásról, ne csak a problémákról”.
Felszólalását követően sajtótájékoztatót tartott
Az online, élőben közvetített sajtótájékoztatón Magyar Péter bejelentette, hogy rövidesen Ursula von der Leyennel fog tárgyalni, továbbá reagált az élő adásával párhuzamosan folyó kormányinfón elhangzottakra.
A tájékoztatón cáfolta az MTVA előtti tüntetésről elhangzottakat, és hozzátette, „utoljára reggel írtam a Facebookon, hogy békés demonstrációra készülünk”. Mentelmi jogának felfüggesztéséről azt nyilatkozta, hogy értesülései szerint Polt Péter legfőbb ügyész levele még nem érkezett meg az EP-be.
Megerősítette, hogy lemond mentelmi jogáról, amint a magyar kormány belép az Európai Ügyészségbe. Magyar szerint Orbán Balázs kijelentése után nevetséges, amikor a magyar kormány képviselői a szuverenitásról beszélnek.
„Legalább egy mandátummal meg fogjuk nyerni a választásokat”
A politikus azt is kijelentette a sajtótájékoztatón:
Legalább egy mandátummal meg fogjuk nyerni a választásokat, ők át fogják adni a hatalmat, mi pedig haza fogjuk hozni a 8000 milliárd forintos uniós pénzt, ami a magyar embereket illeti meg.
Pártja brüsszeli munkájával kapcsolatban azt mondta, hogy a héttagú frakcióban nem Facebook-posztok írásával foglalkoznak, hanem dolgoznak. Arra, hogy a magyar kormány lépéseket tesz annak érdekében, hogy elkerülje az uniós büntetéseket és lehívja a forrásokat, azt mondta, hogy ezeket a szándékokat nem lehet komolyan venni, és ha nem lesznek eredményesek, akkor a kudarcot majd az ellenzékre fogják.