Észak-Korea vélhetően készpénzt, élelmiszert és űrtechnológiát kap Oroszországtól cserébe azért, hogy katonákat küldött az orosz–ukrán háborúba – jelentette a The Korea Herald című napilap november 3-án egy, az ügyet ismerő törvényhozóra hivatkozva.
Észak-Korea információk szerint 10-12 ezer katonát küldött Oroszországba, az első katonák állítólag már tűz alá is kerültek a Kurszki területen. Wi Szung-lac, a dél-koreai parlament hírszerzési bizottságának tagja, Szöul korábbi oroszországi nagykövete a The Korea Heraldnak elmondta,
az észak-koreai katonák feltehetően havonta 2000 dollárt kapnak szolgálatukért Oroszországtól, ami 10 ezer katonára számolva összesen legalább 200 millió dollárt tesz ki évente.
Emellett Moszkva vélhetően segített Észak-Korea élelmiszerhiányának enyhítésében is.
Az a 4 millió tonna gabona, amelyet Észak-Korea állítása szerint évente termel, valójában körülbelül 1 millió tonnával kevesebb, mint amennyire az ország élelmezéséhez szüksége van. Ha Oroszország 600-700.000 tonna rizst ajánl fel, az elég ahhoz, hogy Észak-Korea éves szükségletének több mint felét fedezze
– jelentette ki a dél-koreai politikus.
A dél-koreai hírszerzés emellett úgy tudja, hogy Oroszország fejlett űrtechnológiával is segíti Észak-Koreát, lehetővé téve Phenjan számára egy újabb katonai felderítő műhold felbocsátását.
Az orosz megszállás alatt álló Szevasztopolban állomásozó orosz tengerészgyalogos dandár harci morálja rendkívül alacsony, mivel a személyzet egy részét a Kurszki területre vezényelték – írja az Unian.
Erről az ATES gerillamozgalom képviselői számoltak be. Dmitro Pletencsuk, az ukrán haditengerészet szóvivője szerint ez az orosz tengerészgyalogosok kiválasztásának és kiképzésének alacsony színvonalának tudható be. „A minőségi összetétel változik. A tengerészgyalogosok elitnek számítanak, és az erők elit jellege nemcsak a nevében, hanem a kiképzés szintjében is megmutatkozik” – mondta.
Példát hozott arra, hogy az egyik orosz tengerészgyalogosról kiderült, hogy egykor fogoly volt, ami szerinte azt mutatja, hogy ezeknek az egységeknek a színvonala nem különbözik jelentősen más gyalogsági egységektől.
Pletencsuk abból indult ki, hogy az Orosz Föderáció a tengerészgyalogság rendszeres magját használja, különösen a parancsnoki állományt, amelyet nem küldenek közvetlenül a csatatérre.
Ez az egység [a tengerészgyalogosok] egy közönséges gyalogsági egységgé vált, amelyet külön képzés nélkül töltöttek fel... Láthatjuk, hogy most már csak gyalogságnak lehet nevezni
– magyarázta Pletencsuk.
Ezenkívül az ATES mozgalom szerint a Szevasztopolban állomásozó 810. tengerészgyalogos dandárnak személyzeti problémái vannak az emberi élőerő Kurszki területre való vezénylése miatt.
Az egységhez szinte naponta érkeznek jelentések a kurszki térségben likvidált újabb 200-akról. A dandárparancsnokság igyekszik eltitkolni a katonák elvesztésének tényét, de hiába. A katonai egységek állítólag alacsony morállal rendelkeznek, és minden eszközzel igyekeznek a Krímen maradni, ami a parancsnokok megvesztegetéséhez vezet.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index hétfői élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!