Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a „Jövő megteremtése” elnevezésű moszkvai nemzetközi szimpóziumon kijelentette, hogy Oroszország nem utasítja el a Nyugattal folytatandó párbeszédet, de levonta a következtetéseket annak korábbi magatartásából – írja az MTI.
Szeretném külön hangsúlyozni, hogy nem zárkózunk el a Nyugattal folytatandó párbeszédtől, bár természetesen levontuk a kellő következtetéseket abból, ahogyan a nyugati szomszédok egyik napról a másikra feladták ígéreteiket és vállalásaikat, a velünk kötött összes megállapodást, és ahogyan aláásták az irántuk való bizalmat
– mondta Szergej Lavrov.
Arra reagálva, hogy az ENSZ-főtitkár szóvivője az orosz–észak-koreai katonai együttműködéssel kapcsolatban mély aggodalmát fejezte ki az ukrajnai válság nemzetközivé szélesedése miatt, Lavrov úgy vélekedett, hogy a világszervezet apparátusának csúcsán „az ENSZ Alapokmányt teljességében kell elolvasni, nem pedig csak azt a részt, amelyiket ma ezzel a konfliktussal kapcsolatban hangsúlyozni akarják”.
Azt állította, hogy az angolszászok „öngyilkos kalandra” készítik elő a kontinentális Európát egy Oroszországgal való közvetlen fegyveres konfliktus formájában, „abban a helyzetben, amikor majd Volodimir Zelenszkij ukrán elnök rendszere megbukik”.
Az orosz megszállás alatt álló Szevasztopolban állomásozó orosz tengerészgyalogos dandár harci morálja rendkívül alacsony, mivel a személyzet egy részét a Kurszki területre vezényelték – írja az Unian.
Erről az ATES gerillamozgalom képviselői számoltak be. Dmitro Pletencsuk, az ukrán haditengerészet szóvivője szerint ez az orosz tengerészgyalogosok kiválasztásának és kiképzésének alacsony színvonalának tudható be. „A minőségi összetétel változik. A tengerészgyalogosok elitnek számítanak, és az erők elit jellege nemcsak a nevében, hanem a kiképzés szintjében is megmutatkozik” – mondta.
Példát hozott arra, hogy az egyik orosz tengerészgyalogosról kiderült, hogy egykor fogoly volt, ami szerinte azt mutatja, hogy ezeknek az egységeknek a színvonala nem különbözik jelentősen más gyalogsági egységektől.
Pletencsuk abból indult ki, hogy az Orosz Föderáció a tengerészgyalogság rendszeres magját használja, különösen a parancsnoki állományt, amelyet nem küldenek közvetlenül a csatatérre.
Ez az egység [a tengerészgyalogosok] egy közönséges gyalogsági egységgé vált, amelyet külön képzés nélkül töltöttek fel... Láthatjuk, hogy most már csak gyalogságnak lehet nevezni
– magyarázta Pletencsuk.
Ezenkívül az ATES mozgalom szerint a Szevasztopolban állomásozó 810. tengerészgyalogos dandárnak személyzeti problémái vannak az emberi élőerő Kurszki területre való vezénylése miatt.
Az egységhez szinte naponta érkeznek jelentések a kurszki térségben likvidált újabb 200-akról. A dandárparancsnokság igyekszik eltitkolni a katonák elvesztésének tényét, de hiába. A katonai egységek állítólag alacsony morállal rendelkeznek, és minden eszközzel igyekeznek a Krímen maradni, ami a parancsnokok megvesztegetéséhez vezet.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index hétfői élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!