2024 őszén és telén az ukrán katonák visszaverték Oroszország mindhárom kelet-ukrajnai város elfoglalására irányuló hadműveletét – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az Interfax szerint.
’24 ősze és tele Oroszország három, Harkiv, Szumi és Zaporizzsja elfoglalására irányuló hadműveletének megszakításával járt. És úgy gondolom, hogy a harcosok itt a legjobbak. Mindenki jól teljesített. Az állam ezt átvészelte
– mondta Zelenszkij a csütörtök esti tévés beszédében.
„Ezek ukrán városok és ukrán emberek. Szeretnék köszönetet mondani ezeknek a városoknak, az embereknek. Komoly próbatételen estek át” – tette hozzá az államfő.
Oroszország védelmi minisztériumának légvédelmi erői négy drónt semmisítettek meg Rosztov közelében pénteken – számolt be a terület kormányzója, Jurij Szlusar Telegram-csatornáján péntek hajnalban.
Tegnap éjszaka négy drónt semmisítettek meg a légvédelmi erők a Kamenszki és az Uszk-Donyecki körzetekben. A támadásnak nincsenek áldozatai és károkról sem tudni
– fogalmazott bejegyzésében a kormányzó.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök reményét fejezte ki, hogy Donald Trump megválasztott amerikai elnök „kiszámíthatatlansága” segíthet az Oroszországgal folytatott háború befejezésében, írja a The Guardian.
Trump, aki január 20-án lép hivatalba, azt mondta, hogy hatalomra kerülése után „24 órával” véget vet a közel három éve tartó konfliktusnak, ami szkepticizmust váltott ki Kijevből, amely attól tart, hogy a béke érdekében területeket kell majd feladnia.
„Nagyon erős és kiszámíthatatlan, és nagyon szeretném, ha Trump elnök kiszámíthatatlansága Oroszországra is vonatkozna. Hiszem, hogy valóban véget akar vetni a háborúnak” – mondta Zelenszkij az ukrán televíziónak adott csütörtöki interjújában.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index pénteki élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!