Az orosz csapatok elfoglalták a kelet-ukrajnai Kurahove települést – közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium, míg orosz haditudósítók arról számoltak be, hogy az orosz erők a Kurszki területen nagyobb ukrán támadással néznek szembe.
A tárca tájékoztatása szerint az orosz hadsereg elfoglalta a kelet-ukrajnai Kurahovét, amivel erőik műveleti teret nyertek, lehetővé téve a Donyecki Népköztársaság „felszabadítási ütemének” növelését. A település feletti ellenőrzés megteremtése a közlemény szerint jelentősen megnehezítette az ukrán fegyveres erők donyecki csoportosulásának logisztikai és műszaki támogatását.
A beszámolóban egyben emlékeztettek arra, hogy az ukrán fegyveres erők parancsnoksága 10 év alatt „szilárd, megerősített területté” alakította Kurahovét, több mint 15 ezer katonát, köztük elit dandárokat összpontosítva ott.
Tíz év alatt a kijevi rezsim Kurahovét megerősített területté alakította, kiépült a hosszú távú tűzpontok és a föld alatti kommunikáció hálózata. Észak felől (a területet) egy víztározó borítja, ami jelentősen korlátozta az orosz rohamegységek manőverezési lehetőségeit. A város védelmére az ellenség nagy erőket vont be, köztük ukrán nacionalista alakulatokat és külföldi zsoldosokat, tüzérséggel és harckocsikkal megerősítve
– írták.
Az orosz védelmi minisztérium szerint az ukrán fegyveres erők parancsnoksága 26 zászlóaljat összpontosított több mint 15 ezer katonával Kurahove megtartására.
Ezzel egy időben orosz haditudósítások szerint Ukrajna hétfőn második napja támadta Oroszország kurszki régióját, amelynek határát erői augusztus 6-án törték át. Az orosz védelmi minisztérium közölte, hogy erői vasárnap visszaverték az ukrán támadásokat a regionális főváros, Kurszk felé vezető autópályától északra. „A reggel a kurszki régióban ismét aggasztóan kezdődik. Nyilvánvaló, hogy a tegnapi kudarc nem fogja megállítani az ellenséget, és ma ismét megpróbálja ránk erőltetni akaratát” – írta Jurij Podoljaka blogger a Telegramon.
Magyarország területére 2025. január 5-én 0 óra és 24 óra között az ukrán–magyar határszakaszon 5720 fő lépett be – tájékoztatott az Országos Rendőr-főkapitányság.
A beléptetettek közül a rendőrség 47 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes.
Ezen időtartamon belül kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében – írja a közlemény.
Az ukrán taktikai repülés „nagyon aktív” az Ukrán Fegyveres Erők kurszki szektorban zajló offenzívája során, csapást mérve az orosz csapatokra – állítja Andrij Kramarov, az Ukrán Fegyveres Erők tartalékos tisztje, katonai szakértő.
Nagyon jól elkaptuk a pillanatot. Az elmúlt napokban az oroszok egy bizonyos rotációra készültek ebben a térségben. Azok az egységek, amelyek odamentek, és amelyek nyár vége óta próbáltak kiszorítani minket ebből a szudzsai előretolt területről, jelentős veszteségeket szenvedtek, és már erősítésre és részleges rotációra is szükségük volt
– idézi az Unian a tartalékos tisztet.
Kramarov kifejtette, hogy eljött a pillanat, hogy az Ukrán Fegyveres Erők offenzívát indítsanak. Konkrétan a kurszki területen, a frontvonalhoz való közeledésben egy orosz oszlopot törtek meg. Nekik kellett volna támogatást és rotációt biztosítaniuk azon a területen.
Úgy tudjuk, hogy a csapatok egy része valószínűleg már elment, míg a másik rész, amelynek be kellett volna vonulnia a területre, már az odavezető úton vereséget szenvedett. Ennek eredményeként olyan helyzet állt elő, hogy az oroszoknál egy rés keletkezett a frontvonalon
– folytatta a helyzet értékelését.
A szakértő hangsúlyozza, hogy jelentős területi változásokra nem kell számítani. Úgy véli azonban, hogy politikai szempontból fontos, hogy legyen egy bizonyos terület, amelyet tárgyalásra lehet bocsátani mint alkupozíciót jelentő elemet.
Azt is elmondta, hogy az észak-koreai csapatokkal a kurszki térségben végrehajtott „kaland” nem végződött jól Oroszország számára. Az ukrán hadsereg nem érzett nyomást tőlük. Kramarov úgy véli, hogy a koreai katonákat a hadműveleti hátországban lehetne használni hordárként vagy hasonló pozíciókban.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index hétfői élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!