Ukrajnában jelenleg 980 ezer felfegyverzett, az orosz megszállás ellen harcoló embert tartanak számon – mondta Volodimir Zelenszkij elnök Lex Fridman amerikai rádiósnak adott január 5-i interjújában.
Zelenszkij az adásban az ukrán fegyveres erőket Európa legnagyobbjaként mutatta be. „Az ukrán hadsereg a legnagyobb Európában. Az utánunk következő másodikok, a franciák negyedakkora hadsereggel rendelkeznek” – mondta Zelenszkij.
Azt hiszem, a franciáknak körülbelül 200 ezer katonájuk van. Nekünk 980 ezer
– idézi Ukrajna elnökét a The Kyiv Independent, hozzátéve, hogy még több katonára van szükségük.
Mint ismeretes, Ukrajna 2024 áprilisában 27-ről 25 évre csökkentette a mozgósítási korhatárt, de ellenállt a nemzetközi partnerek felszólításának, hogy tovább csökkentsék azt 18 évre.
Magyarország területére 2025. január 5-én 0 óra és 24 óra között az ukrán–magyar határszakaszon 5720 fő lépett be – tájékoztatott az Országos Rendőr-főkapitányság.
A beléptetettek közül a rendőrség 47 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes.
Ezen időtartamon belül kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében – írja a közlemény.
Az ukrán taktikai repülés „nagyon aktív” az Ukrán Fegyveres Erők kurszki szektorban zajló offenzívája során, csapást mérve az orosz csapatokra – állítja Andrij Kramarov, az Ukrán Fegyveres Erők tartalékos tisztje, katonai szakértő.
Nagyon jól elkaptuk a pillanatot. Az elmúlt napokban az oroszok egy bizonyos rotációra készültek ebben a térségben. Azok az egységek, amelyek odamentek, és amelyek nyár vége óta próbáltak kiszorítani minket ebből a szudzsai előretolt területről, jelentős veszteségeket szenvedtek, és már erősítésre és részleges rotációra is szükségük volt
– idézi az Unian a tartalékos tisztet.
Kramarov kifejtette, hogy eljött a pillanat, hogy az Ukrán Fegyveres Erők offenzívát indítsanak. Konkrétan a kurszki területen, a frontvonalhoz való közeledésben egy orosz oszlopot törtek meg. Nekik kellett volna támogatást és rotációt biztosítaniuk azon a területen.
Úgy tudjuk, hogy a csapatok egy része valószínűleg már elment, míg a másik rész, amelynek be kellett volna vonulnia a területre, már az odavezető úton vereséget szenvedett. Ennek eredményeként olyan helyzet állt elő, hogy az oroszoknál egy rés keletkezett a frontvonalon
– folytatta a helyzet értékelését.
A szakértő hangsúlyozza, hogy jelentős területi változásokra nem kell számítani. Úgy véli azonban, hogy politikai szempontból fontos, hogy legyen egy bizonyos terület, amelyet tárgyalásra lehet bocsátani mint alkupozíciót jelentő elemet.
Azt is elmondta, hogy az észak-koreai csapatokkal a kurszki térségben végrehajtott „kaland” nem végződött jól Oroszország számára. Az ukrán hadsereg nem érzett nyomást tőlük. Kramarov úgy véli, hogy a koreai katonákat a hadműveleti hátországban lehetne használni hordárként vagy hasonló pozíciókban.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index hétfői élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!