Meghalt a pápa elleni merénylet feltételezett előkészítője
Meghalt Szófiában Szergej Antonov, aki azzal vádoltak, hogy részt vett a II. János Pál pápa elleni 1981-es merényletben, közölte szerdán a bolgár belügyminisztérium. Antonov természetes halállal hunyt el, mondta a tárca szóvivője.
Georgi Gelev orvos szerint Antonov néhány nappal ezelőtt halt meg. Az 58 éves férfi holttestére otthonában találtak rá, miután egyik szomszédja egy ideje már nem látta.
Antonovot 1982-ben vették őrizetbe, miután a pápa elleni merénylet török elkövetője, Mehmet Ali Agca azt vallotta, hogy tőle kapta a fegyvert, amellyel megsebezte II. János Pált. 1986-ban bizonyítékok hiányában felmentették. Ezután visszatért hazájába, ahol állítólag pszichikai problémákkal küzdött. A bolgár állam egy ideje "rendkívüli érdemeiért" nyugdíjat folyósított neki.
Antonov a Balkanair bolgár légi társaság római irodáját vezette, és Agca azt állította, hogy a bolgár titkosszolgálatnak dolgozott. Az ellene felhozott vádakat sohasem tudták bizonyítani.
A kommunista Bulgária akkoriban azt hangoztatta, hogy az Antonov-ügy az amerikai hírszerző ügynökség, a CIA "provokációja", be akarták feketíteni a Szovjetunió legszorosabb szövetségesét. Az akkori feltételezésekben az is felmerült, hogy a lengyelországi Szolidaritás mozgalmat támogató II. János Pál erőszakos halála Moszkva érdekében állt volna.