Csütörtökön mond le Tony Blair

Tíz évvel a Munkáspárt földcsuszamlásszerű választási győzelme és hatalomba kerülése után távozik posztjáról Tony Blair. A régóta lebegtetett lemondás hivatalos időpontja csütörtök, Blair egyéni választókörzetében, az észak-angliai Sedgefieldben jelenti be távozását.

Blair csütörtökön csak a Munkáspárt éléről távozik, de az angol törvények értelmében ezzel egyidejűleg már csak ügyvivő kormányfő lehet. A brit szokások szerint ugyanis a kormányfő és a kormánypárt parlamenti vezére csak egy és ugyanaz az ember lehet.

Blair távozásának csak az ideje volt kérdéses, hiszen azt már a legutóbbi, harmadik választási győzelmekor bejelentette, hogy nem tölti ki harmadik miniszterelnöki megbízását. Igazán az sem kérdéses, hogy ki fogja örökölni posztját, utódjelöltje az új Munkáspárt másik szellemi atyja, a skót Gordon Brown lesz, aki jelenleg pénzügyminiszter. Ez már csak azért is szinte biztos, mert egyetlen igazi riválisa, John Reid belügyminiszter a héten jelentette be, hogy nem kíván indulni a miniszterelnökségért.

Bár Brown és Blair között voltak összezördülések, ezek inkább a személyes becsvágyról, nem pedig politikai nézetkülönbségről szóltak. A blairizmus néven ismert politikai filozófia közös művük, ha 1994-ben nem Blair, hanem Brown nyeri el a Munkáspárt vezetését, brownizmus néven ismernénk ezt a politikai nézetrendszert.

Azaz a váltás nem lesz drasztikus, legfeljebb kisebb hangsúlyeltolódások jellemezhetik majd. Ezek egyike lehet, hogy Brown - ha jót akar magának és pártjának - módosíthatja Blair, a kritikák szerint túlságosan is az Egyesült Államok érdekei szerinti külpolitikáját.

Az mindenesetre biztos, hogy Brownra nehéz hónapok, évek várnak, ha fel akarja rázni a Munkáspártot és vissza akarja csábítani az egyre inkább az egyre inkább blairista konzervatívokhoz, illetve a liberális demokratákhoz pártoló szavazóit.

És hogy mit hagy maga után Blair? Egyrészt egy kiegyensúlyozott gazdaságú, prosperáló Nagy-Britanniát - ez csak részben az ő műve, az alapokat még Margaret Thatcher konzervatív kormányzata fektette le. Másrészt azt a pragmatista politikai felfogást, a blairizmust, ami tulajdonképpen ideológiamentesen emel be elemeket a programjába. Blair kormányzása alatt a Munkáspárt valójában centrista párt lett, a baloldaliságot igazán a szocdemek és a liberálisok egyesülésével 26 éve létrejött Liberális Demokrata Párt képviseli napjaink Nagy-Britanniájában.

És hogy ez a politikai filozófia mennyire termékeny, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy miközben a Munkáspárt népszerűsége sokévtizedes mélyponton van - a helyhatósági választásokon országos szinten 27 százalékot szerzett a párt, csak egy százalékkal megelőzve a liberálisokat -, Franciaországban most egy tulajdonképpen blairistának tekinthető politikus, Nicolas Sarkozy nyerte a választásokat.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!