Atomrobbantásra készül Észak-Korea
További Külföld cikkek
-
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban
- Küldhetne Kína békefenntartókat Ukrajnába?
- Letartóztatták Erdogan politikai riválisának ügyvédjét is
- Legalább 41 nő megerőszakolása miatt tartóztattak le bármenedzsereket Belgiumban
- Indonéziában megcsinálják a macskaszigetet
Több amerikai védelmi tisztviselő szerint is arra utalnak a jelek, hogy Észak-Korea hamarosan újabb kísérleti nukleáris robbantást hajthat végre, jelentette az ABC News. A hírcsatornának a neve elhallgatását kérve nyilatkozó illetékes szerint a hírszerzés abban egyelőre nem biztos, hogy a robbantást végre is hajtják, de az előkészületek egyértelműek.
Az előkészületek része lehetett, hogy csütörtöki phenjani sajtóhírek szerint több tízezer észak-koreai tömegdemonstráción követelte az atomprogram folytatását – nyilván felső utasításra, mert a spontán tüntetés eléggé veszélyes sportnak számít a világ legkeményebb diktatúrájában.
Az értesüléset két magasrangú védelmi minisztériumi munkatárs is megerősítette. Egy hírszerzési vezető azonban úgy nyilatkozott, őt "meglepné", ha Észak-Korea a közeljövőben újra robbantana.
A többség biztos a robbantásban
Egy másik hírszerzési forrás szerint viszont a sztálinista diktatúra hadserege a következő két-három hónapban biztosan robbantani fog.
Észak-Korea tavaly október 9-én hajtotta végre története első – amúgy sikertelen – kísérleti atomrobbantását. A megelőzp hetekben az amerikai kémműholdak lefényképezték, ahogy kábelkötegeket szállítanak a ponggyei kísérleti telepre. Most hasonló aktivitást mutatnak a felvételek.
Az októberi robbantás után az ENSZ Biztonsági Tanácsa az 1718-as határozatában kereskedelmi szankciókat vezetett be Észak-Koreával szemben, ezek azonban meglehetősen puhák voltak, mivel Kína és Oroszország nem volt hajlandó Észak-Korea teljes elszigetelésére.
Szeretnek háborús nyilatkozatokat tenni
A kínaiak és az iráni atomprogram beszállítójaként is érdekelt oroszok szerint a teljes elszigetelés csak további feszültségeket okozott volna. Ehhez képest Észak-Korea még a korábbi szankciók némelyikét enyhítő új határozatot is hadüzenetként értelmezte.
Ri Csen Bok észak-koreai tábornok is hasonlóan nyilatkozott az ABC Newsnak. "Az amerikaiak azt akarják, hogy térden csússzunk elöttük. Ezt mi nem tesszük meg. Ha a feszültség fokozódik, a háború elkerülhetetlen" - mondta.
Az észak-koreaiak ilyeneket szoktak beszélni, intézte el Bok tábornok nyilatkozatát egy kézlegyintéssel Tony Snow, a Fehér Ház szóvivője. "Másrészről, szeretném világossá tenni az észak-koreaiak és a világ közvélemény számára, hogy mi nem akarjuk, hogy Észak-Korea térden csússzon. Amit akarunk, az egy jobb ajánlat. Jobb közgazdaság, nagyobb biztonság, jobb kapcsolatok a szomszédokkal, integrálódás a világközösségbe – szemben a mostani elszigeteléssel" - üzente az ABC Newson keresztül a sztálinista diktatúrának Tony Snow.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Meghalt egy 19 éves fiatal, ő az újvidéki tragédia 16. áldozata
November eleje óta ápolták a kórházban.
március 21., 13:39
- Külföld
Volodimir Zelenszkij valódi nyomást vár az Egyesült Államoktól Moszkvával szemben
Tovább folytatódik az adok-kapok az ukrajnai fronton.
március 21., 13:08
- Külföld
A szlovák pártok előhúzták az atomfegyvert: katasztrófakormányzás is jöhetett volna az előrehozott választások után
Egymást fenyegetik a kormánypártok.
március 21., 12:06
- Mindeközben
Varga Viktor durva videóval jelentkezett be Baliról: „Halálközeli élményünk volt az óceán közepén”
1 órája
- Külföld
Hiába a titkosszolgálati vezető menesztése, szembement Netanjahu döntésével a Legfelsőbb Bíróság
Ez az első alkalom Izrael történetében, hogy egy kormány menesztené a Shin Bet vezetőjét.
március 21., 12:58
- Külföld
Mark Zuckerberg kínos pillanatai vezető politikusokkal, amelyek kimaradtak a hivatalos közleményekből
A milliárdos és a nemzetközi diplomácia közötti kapcsolati státusz: bonyolult.
március 21., 12:53
- Külföld
Orosz újságíró üzent a Szabad Európának: Dögöljetek meg!
Elon Musk szerint a szerkesztőség baloldali aktivistákból áll.
március 21., 13:57
- Címlapon
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban
7,7-es erősségű földrengés rázta meg a területet.
2 órája
- Mindeközben
Demcsák Zsuzsa egy mondattal beoltotta új frizurája miatt Nagy Zsolt Leót, aki csak pislogni tudott a beszóláson
3 órája
- Külföld
Lemondott Izland gyermekügyekért felelős minisztere, miután kiderült, egy tinédzsertől született gyereke
Több mint harminc év után derült fény az esetre.
március 21., 13:17
- Külföld
Conor McGregor bejelentette, elindul az ír elnökválasztáson
Szerinte ő az egyetlen, aki megállíthatja a bevándorlást.
március 21., 10:58
- Mindeközben
Elizabeth Moss köpni-nyelni nem tudott, olyan bizarr dolgot kértek tőle A szolgálólány meséjének forgatása után
4 órája
- Mindeközben
Pumped Gabo heves szóváltásba keveredett Lukács Mikivel: „Arra van szükségem, hogy bekussolj végre, tesóm!”
4 órája
- Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált
Zajlik az élet a magyar parlamentben.
6 órája
- Mindeközben
Ráthonyi-Palácsik Tímea máig tartja a kapcsolatot Arnold Schwarzeneggerel: FaceTime-on gratulált a kisfiunkhoz
5 órája
- Címlapon
Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos
A vállalkozó szerint megpróbálták belülről szétverni a cégét.
1 órája
- Mindeközben
Újabb világsztár tartózkodik Budapesten, feleségével megvan a véleményük a magyarokról
6 órája
- Címlapon
Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik
Megszólalt az Indexnek a polgármester.
3 órája
- Mindeközben
Szoboszlai Dominik újdonsült felesége, Buzsik Borka újabb esküvői fotókat posztolt, ilyen gyűrű került az ujjára
8 órája
- Mindeközben
Dávid Petra fejére ráugrott egy tehén a Farm VIP-ban: „Óriási szerencsém volt, Judie szó szerint megmentette az életemet”
9 órája
- Mindeközben
Hajdú Péter és Láng Eszter elárulták, miért halasztották el idén is az esküvőjüket
11 órája
- Külföld
Szijjártó Péter: Manfred Weber parancsot adott Magyar Péternek
A miniszter szerint Brüsszel „újabb sebességi fokozatba kapcsolt”.
március 21., 10:25
- Külföld
Tűz ütött ki Európa legnagyobb repülőterénél, egész napra bezártak
Az incidensben több mint ezer járat érintett.
március 21., 06:32
- Külföld
Több mint hatezren levélben szavaznak külföldről a román elnökválasztáson
Májusban ismétlik meg az elnökválasztást az országban.
március 21., 10:28
- Külföld
A lengyel belügy arra kéri az embereket, hogy három napra elegendő élelmiszerrel készüljenek fel a válsághelyzetekre
Új védelmi stratégiát dolgozott ki a kormány.
március 21., 06:52
- Külföld
Erős üzenetet küldött Vilmos herceg az orosz határról
Észtországban ellenőrizte a brit dandárt.
március 21., 14:22
- Külföld
Miért engedi az Egyesült Államok az oroszok területi terjeszkedését?
A Kreml remek lehetőséget lát, hogy kedvező alkut kössön.
március 21., 06:55
- Külföld
Donald Trump aláírta a rendeletet az oktatási minisztérium megszüntetéséről
Ezzel beváltotta egyik kampányígéretét.
március 21., 08:33
- Külföld
Olyan mértékű büntetést szabtak ki a Greenpeace-re, amely csődbe viheti a szervezetet
Zaklatás, rágalmazás és birtokháborítás miatt perelte be őket egy olajcég.
március 21., 09:10
- Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző
Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.
3 órája
- Címlapon
A német hírszerzés szerint Vlagyimir Putyin nagyszabású háborúra készül a NATO ellen
17 órája
- Címlapon
A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden
A Kutyapárt szerint baj van a városi kommunikációval.
2 órája
- Külföld
Csehország határellenőrzést vezet be a Magyarországon is terjedő halálos kór miatt
A cseh rendőrség megelőző intézkedéseket jelentett be.
március 21., 08:51
- Külföld
Újabb csúcstalálkozót tart a „tettre készek koalíciója” Párizsban
Emmanuel Macron jelentette be a hírt.
március 21., 09:26
- Külföld
Donald Trump ellenségeskedése miatt felmerült, hogy Kanada az Európai Unióhoz csatlakozna
Egyáltalán lehetséges ez?
március 21., 06:55
- Címlapon
„Csókosok” kétharmada játszhatott szerepet a Munkácsy-díj Bizottság lemondásában
Kérharmados többségbe kerülhettek a protekciósok.
2 órája
- Címlapon
Halállal büntetné Lázár János a pedofilokat
A miniszter szerint tűzzel-vassal irtani kell a pedofíliát.
2 órája