Konstantin
9 °C
21 °C
Index - In English In English Eng

Felfüggesztették a Fidesz tagságát a Néppártban

2019.03.20. 18:41 Módosítva: 2019.03.20. 19:34

Az Európai Néppárt (EPP) közgyűlése 190 igen, 3 nem szavazattal, óriási többséggel megszavazta a javaslatot, amely azt tartalmazza, hogy vizsgálatot indítanak a Fidesszel szemben, és a vizsgálat idejére a Fidesz felfüggeszti a Néppárton belüli jogainak gyakorlását. Egész pontosan: „Az Európai Néppárt elnöksége és a Fidesz egyetért abban, hogy a Fidesz felfüggeszti a tagságát az Európai Néppártban addig, amíg az értékelő bizottság jelentése elkészül" – olvasható az EPP honlapján a második pontban.

Az is szerepel a szövegben, hogy a Fidesz és az Európai Néppárt elnöksége közösen nyújtotta be ezt a javaslatot szavazásra. 

Az eredményt a Néppárt elnöke Twitteren jelentette be: 

Az eredeti bejelentéshez képest megváltoztatták a közgyűlésen az elnökség javaslatának második bekezdését. 

A közgyűlés előtt Esther de Lange, a Néppárt egyik alelnöke azt nyilatkozta Brüsszelben újságíróknak, hogy kettős szankciót fog szavazásra bocsátani a Néppárt elnöksége az EPP szerda délutáni közgyűlésén a Fideszre. Egyrészt a Fidesz tagságának felfüggesztését, másrészt azt, hogy egy háromtagú „bölcsek tanácsa” vegye ellenőrzés alá a Fideszt.

A szavazás után kiderült, hogy belekerült a szövegbe, hogy a Néppárt elnöksége egyetért abban, hogy a Fidesz felfüggeszti a tagságát az EPP-ben, de csak addig, amíg a bölcsek tanácsának vizsgálata tart.

Orbán is három bölccsel állt elő

Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót a néppárt politikai közgyűlése után. Orbán szerint egyoldalúan a Fidesz függesztette fel a Néppárton belüli jogainak a gyakorlását, és végül kompromisszumot kötöttek azzal, hogy három bölcs megvizsgálja a jogállami ügyeit. Ez a három ember: Hermann van Rompuy, az osztrák Wolfgang Schüssel és a német Hans-Gert Pöttering.

Hozzátette: a Fidesz is felállította a maga bölcs bizottságát: Novák Katalin, Varga Judit és Szájer József a tagjaik, ők fognak tárgyalni az EPP „három bölcsével". Orbán szerint a bölcsek jelentése az EP-választások után fog elkészülni. Azt mondta, hogy „a választások után a Néppárt és mi is szabadon dönthetünk a kettőnk viszonyáról". Orbán nyitott kérdésnek nevezte, hogy a Fidesz képviselői az EP-választások után beülnek-e a Néppárt frakciójába. Azt mondta, hogy a vitában is kijelentette, hogy nem szándékozik a politikáján változtatni.

Weber: Nem lesz beleszólásuk a Néppárt jövőjébe

Manfred Weber, az EPP frakcióvezetője, és választási kampányának az arca megkönnyebülve jelentette be, hogy ezután a döntés után átadja a Fidesszel kapcsolatos vita ügyét Herman van Rompuynek. Van Rompuy vezeti majd a bölcsek tanácsának vizsgálatát a következő hetekben-hónapokban. Weber hangsúlyozta, hogy az EPP közgyűlése világos döntést hozott, és hogy

a Fidesznek nem lesz beleszólása a Néppárt jövőjének az alakításába.

Az Orbán Viktor által az utóbbi napokban tett engedményeket nem nevezné bizonyítéknak arra nézve, hogy a Fidesz a jövőben tiszteletben fogja tartani a Néppárt által vallott értékeket, de úgy látja, hogy mindenképpen reményt jelentenek a jövőre nézve.

Weber javaslatai is szerepelnek benne

A közgyűlésen elfogadott határozat Manfred Weber három eredeti követelésének teljesítését is javasolja:

  • a plakátkampány és „egyéb reklámanyagok visszavonását”, amelyeket a dokumentum Jean-Claude Juncker bizottsági elnök elleni fake news-nak minősít (ezzel szemben Orbán Viktor rögtön a szavazás utáni sajtótájékoztatóján is arról beszélt, ez nem Juncker ellen szólt és tájékoztató kampány volt),
  • a Fidesznek „teljes mértékben fel kell ismernie” a politikai kárt, amit ez a kampány okozott és tartózkodnia az ilyen támadásoktól a jövőben (a magyar miniszterelnök ugyan elnézést kért, de egy interjúban tett kijelentése miatt)
  • és „tisztáznia” a CEU körüli „függőben lévő jogi ügyeket”.

Emellett a három bölcs a jogállamiságot, a néppárti értékek és egy olyan korábbi határozat betartását is „alaposan értékeli”, amely szerint többek között aggódnak „egyes tagállamokban” a korrupció, az igazságszolgáltatás függetlensége, a média kiegyensúlyozottsága és a civilek szabadsága miatt. Külön felhívják benne a kormányok figyelmét, hogy tartózkodjanak összeesküvés-elméletek terjesztésétől, valamint az Európai Bizottság és az Európai Parlament elleni támadásoktól.

A magyarországi jogállamiságot vizsgáló különbizottság felállítását és a Fidesz tagságának a vizsgálat lezárultáig tartó önkéntes felfüggesztését terjesztette a közgyűlés elé a Néppárt elnöksége. Itt írtunk bővebben a háttérről>>>

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!

Az Európai Parlament által társfinanszírozott rovat.
Az Európai Parlament a tartalomért azonban nem vonható felelősségre.