További Külföld cikkek
- Elon Musk fokozza a botrányt, lezajlott a beszélgetése az AfD pártvezetőjével
- Börtönt megjárt embercsempész a körözött moldáv ámokfutó
- Többen életüket vesztették egy hindu templomnál kitört tömegverekedésben Indiában
- Horror Japánban: a McDonald’sban késelt tinédzsereket egy férfi, egyikük nem élte túl
- Barack Obama mellé ültették Donald Trumpot Jimmy Carter búcsúztatóján
Hasonmások a Forradalmi tanács ülésén is
Buhmann, a Saarland tartományi egyetem törvényszéki orvostani tanszékének munkatársa különleges módszert fejlesztett ki személyek fényképek alapján történő azonosítására, s módszerét elfogadta a németországi bírósági gyakorlat, valamint az amerikai FBI. Az illetőkről azonos fejtartást ábrázoló fotókon kijelöl bizonyos jellemző részeket, ezeket számítógéppel hasonlítja össze, s csak akkor tekinti azonosnak a két ábrázolt személyt, ha az összes kijelölt rész egybeesik.
Buhmann módszerével kiderítette, hogy Szaddám Husszein legalább három hasonmást alkalmaz folyamatosan. A Format felkérésére készült szakértői véleményhez Buhmann egy olyan felvételt használt fel, amely kétségtelenül az "igazi" Szaddámot ábrázolja, amint 1990-ben beszédet mond az Arab Liga ülésén, és ezt 450 további fényképpel hasonlította össze. Ennek során jutott arra a felismerésre, hogy az iraki elnök hasonmásokat alkalmaz.
Eltérő vonások
A tudós szerint a három közül az a hasonmás, akivel Haider teázott és fényképezkedett, korábban már mondott Szaddám helyett nyilvános beszédeket és elnökölt a Forradalmi Tanács ülésein. Az illetőnek az "eredetitől" kissé eltér az álla, az ajka, az orra, a homloka és a füle, továbbá másként kopaszodik. A Haiderral való találkozón szereplő férfi arcán látható egy, az eredetitől eltérő anyajegy is, ezt azonban nem vette figyelembe Buhmann, mert kialakulhatott a két fotó készülte között eltelt időszakban.
Koalíciós válsághoz vezetett a találkozó
Haider fél évvel ezelőtti váratlan iraki útja - amelynek során állítólag segélyszállítmányt vitt Bagdadba - rendkívül nagy feltűnést keltett. Ausztriában kisebb koalíciós válságot váltott ki, továbbá talán elindítója volt annak az FPÖ-ben kialakult bizalmi válságnak, amely végül egy hónapja a pártelnök-alkancellár Susanne Riess-Passer és a párt több minisztere lemondásához és ezzel a koalíció széthullásához és előre hozott választásokhoz vezetett. A találkozó miatt az amerikai külügyminisztérium is tiltakozott.