Több tízezer szavazólap tűnt el Floridában

2004.10.28. 10:39
Senki sem tudja, mi lett ötvennyolcezer floridai szavazólappal. A postai szavazólapok az amerikai posta szerint valószínűleg nem jutottak el hozzájuk. A rendőrség nem talált bűntényre utaló jelet. A választási bizottságnak sejtelme sincs, mi történt. Floridában máris folynak a perek a választási csalások miatt.
Ötvennyolcezer postai szavazólapnak veszett nyoma Florida egyik dominánsan demokrata párti megyéjében. A szavazólapokat olyan Broward megyei választópolgárok igényelték, akik nem tudnak személyesen megjelenni szavazókörükben. A megyei választási hatóság az AP-nek nyilatkozó munkatársai elismerték, hogy nem urai a helyzetnek.

"Sejtésünk sincs róla, mi történt", nyilatkozta a hírügynökségnek Gisela Salas, a választási iroda munkatársa.

Nem értik

Az elnökválasztási verseny állása 2004. október 28-án

A választási iroda hatvanezer postai szavazólapot küldött szét, ebből azonban csak kétezer jutott el a címzettekig. Az eltűnt szavazólapok ügyében indított rendőrségi vizsgálat egyelőre semmilyen bűntettre sem derített fényt. A szavazólapok eltűnését a posta sem érti, a cég az AP-nek nyilatkozó tisztviselői szerint "elég valószínűtlen", hogy ennyi szavazólap nyomtalanul eltűnjön.

A posta belső vizsgálata most azt próbálja kideríteni, hogy az ötvennyolcezer szavazólap egyáltalán megérkezett-e a postára.

Jogászháború

Az eltűnt szavazólapok, ha lehet, még feszültebbé tették a 2000-es választások szavazat-újraszámlálási harca miatt amúgy sem nyugodt floridai hangulatot. Az államban a Demokrata Párt máris kilenc különböző bírósági keresetet adott be a feltételezett csalások miatt. Az elmúlt hónapokban mindkét párt csalási kísérletekkel vádolta riválisát.

A demokraták szerint a republikánusok Kerry szavazóinak elrettentésén dolgoznak. A jobboldal szerint ellenfelük szavazói többszöri regisztrálásával készít elő választási csalást. A szavazás napjára mindkét párt ügyvédek ezreit mozgósította, így az idei választáson nem csak megismétlik, de még felül is múlhatják a négy évvel ezelőtti újraszámlálási hercehurcát, írja a BBC.