Amerikai kézen Fallúdzsa nagy része

2004.11.10. 06:59
Napokig tartó utcai harcokra számít még a Fallúdzsát ostromló amerikai hadosztály parancsnoka. A tengerészgyalogosok ugyan a vártnál könnyebben vonták ellenőrzésük alá a várost, a lázadók még több házat tartanak. Vezetőik azonban már elhagyhatták a várost.
Komoly utcai harcokra számítanak Fallúdzsában a város nagy részét egy nap alatt ellenőrzésük alá vonó amerikai tengerészgyalogosok. A szunnita lázadók központja ellen hétfő este megkezdett támadásban a Pentagon közlése szerint eddig tíz amerikai és két iraki katona vesztette életét. Az amerikai források nem kívántak beszámolni a lázadók veszteségeiről.

A vártnál jobb

#alt#
Tekintse meg képeinket!
Thomas Metz altábornagy, a hadművelet washingtoni irányítója szerint csapatai még napokig kemény csatákat vívhatnak a városi épületekbe befészkelődött lázadókkal. Mint mondta, csapatai eddig a vártnál kisebb veszteségeket szenvedtek, az ellenfél a vártnál nagyobbat.

Metz altábornagy becslése szerint a 300 000 lélekszámú város lakóinak 50-75 százaléka elhagyta a várost az ostrom előtt. Mint mondta, kevés polgári személy sebesült meg. A város lakóinak elmondása szerint ezzel szemben számos polgári lakos halt meg. A városból elmenekülők szerint az utcákat holttestek borítják, jelentette a BBC.

Elmenekültek

Több hírügynökség az amerikai csapatokkal együtt mozgó tudósítója szerint a viszonylagosan nyugodt éjszaka után szerda hajnalban tüzérségi támadást intéztek az amerikaiak a városközpont ellen. Az előkészítés után a csapatok ismét megkezdték a város utcáinak felderítését, a lázadók kifüstölését.

Az amerikai hadvezetés szerint bár az utcai harc még napokig eltarthat, a lázadók vezérei és a legkeresettebb terroristák, köztük a lefejezésekért felelős Abu Muszab al-Zarkavi már elmenekültek a városból.