Reménytelen helyzetben
"Szaddám, ha már kellően reménytelen a helyzete, úgy dönthet, hogy csak az amerikaiakkal élethalálharcot folytató al-Kaidára számíthat" - áll Bush állításaival szemben az amerikai titkosszolgálatok éves összegző jelentésében (NIE).
A dokumentum szerint "valószínűtlen", hogy Huszein kapcsolatot keresne az al-Kaidával, azonban ha a rezsim bukását érezné, "a bosszú utolsó lehetőségeként nagy áldozatot követelő" terrorakciókat hajthat végre.
Biztosat nem tudnak
Huszein sorsáról jelenleg csak feltevések vannak, Paul Bremer, az iraki közigazgatás amerikai kormányzója szerint a diktátor feltehetően életben van. Az iraki diktatúra az amerikai titkosszolgálatok - egyelőre tárgyi bizonyítást még nem nyert - állítása szerint jelentős mennyiségű vegyi- és biológiaifegyver-készletekkel is rendelkezett.
Ha Iraknak valóban vannak tömegpusztító fegyverei, és Huszein valóban életben van és bujkál, adott a titkosszolgálatok által leírt szituáció, terrortámadások fenyegethetnek, véli a Post. A jelentésben leírtak változatlanul igazak, mondta a lapnak egy neve elhallgatását kérő kormánytisztviselő.
"A fickónak vége van"
Huszein valóban veszélyt jelent még, véli a demokraták egy képviselője is. Edward Markey szerint a diktátor, "Napóleonhoz hasonlóan" visszatérhet. Ráadásul ha valaki, Huszein tudja hol vannak a tömegpusztító fegyverek.
Bremer kevésbé pesszimista. "Akár él, akár nem, a fickónak vége van. Senki nem támogatja Irakban" - nyilatkozta az ország amerikai kormányzója.
A Post szerint Bush kemény lépés előtt áll. Bár május 1-én, az iraki háború végét deklaráló beszédében a terroristaveszély elhárításáról szólt, a lap szerint most a közvélemény elé kell tárnia az ezzel ellentétes titkosszolgálati jelentéseket is.