Döntés döntés után
A britek jövőbeni szerepéről csak azután születik döntés, ha a háborúról már határoztak - mondta el sajtótájékoztatóján Rumsfeld. Nagy-Britannia az amerikaiak egyedüli szövetségese, amelyik már katonákat is küldött a Perzsa-öböl térségébe.
A brit közvélemény háborúellenes hangulata miatt azonban Blairt kényelmetlen helyzetbe hozhatja a részvétel az ENSZ felhatalmazása nélkül indított akcióban.
A britek nem értik
Ennek ellenére a brit kormány meglepetésének adott hangot Rumsfeld nyilatkozatával kapcsolatban. Erre reagálva a védelmi minisztérium közleményt adott ki, eszerint a Rumsfeld által elmondottak csak annyit jelentenek, hogy a második ENSZ-határozat megszavazása "Nagy-Britannia számára fontos".
Brit feltételek Huszeinnak
A britek szerint a háború elkerülhető, ha Huszein teljesíti azt a hat feltételt, amit az új ENSZ határozatba is szeretnének belevetetni. Ezek közül a legfontosabbak: Huszein a tévék előtt semmisítse meg tömegpusztító fegyvereit, és mintegy tízezer liternyi antraxot. Emellett Irak fogadjon több fegyverzetellenőrt, és számoljon el a távirányítható repülőkkel.
A védelmi miniszter bejelentése szerint egyébként az öböl térségében állomásozó amerikai csapatok létszáma már meghaladta a 225 ezer főt, és még további csapatok vannak úton.