Véget érhet a hétéves mosolyszünet
Szerdán Ven Csiapao kínai miniszterelnök három napos látogatásra érkezett Japánba, ahol Shinzo Abe japán miniszterelnökkel találkozik. Érkezése kiemelt diplomáciai jelentőséggel bír, mivel hét éve nem járt kínai miniszterelnök a szigetországban.
A CNN információi szerint a tárgyalások során főleg a közös munkára és a lehetséges együttműködésre koncentrálnak majd. A két kereskedelmi partner történelmi eredetű nézeteltéréseit ideiglenesen mellőzhetik.Ennek megfelelően a várakozások szerint a két vezető között szó esik majd közös energiapolitikáról és környezetvédelemről, valamint közös diplomáciai kérdéseket is érinthetnek. A BBC úgy tudja, hogy a japánok energiahatékony és környezetkímélő technológiákat adnának el Kínának. A klímaváltozás is a tervezett témák között szerepel.
A tervezett program részeként a kínai miniszterelnök beszédet tart majd a japán parlamentben, csütörtökön találkozik az üzleti élet vezetőivel és Akihito császárral, pénteken pedig előreláthatóan egy baseball meccsen is részt vesz.
A kínosabb kérdések közé tartozik azonban az Észak-Kínai tenger alatt található gázkészletek kitermelése. Az újonnan felfedezett mezők egy része ugyanis egy vitatott hovatartozású területen fekszik. Az amerikai hírtelevízió információi szerint a tárgyalások során Japán megerősítheti, hogy állandó tagságra törekszik az ENSZ Biztonsági Tanácsában.
A két ország között néhány éve romlott meg a viszony, mivel Kína megítélése szerint a japánok nem hajlandók megfelelően elismerni a japán hadsereg második világháború előtti és alatti Kína ellen elkövetett bűntetteit. Olaj volt a tűzre, hogy a korábbi japán kormányfő minden évben elzarándokolt a háborús halottak és elitélt háborús bűnösök emlékét is őrző tokiói szentélybe.
A fagyos viszony tavaly októberben kezdett enyhülni, amikor Abe miniszterelnök Pekingben járt, ennek közvetlen folytatásának tekinthető Ven mostani útja. A kínai kormányfő jelenléte Hu Csintao kínai elnök igazi áttörésnek számító későbbi látogatását is előrevetítheti.