A lengyel kormány tudott a CIA gépeiről
Közvetve elismerte Aleksander Kwasniewski leköszönő lengyel államfő, hogy országa vezetői tudtak a CIA fogolyszállító repülőinek lengyelországi leszállásairól. Kwasniewski ugyanakkor tagadta, hogy országában az amerikai titkosszolgálat titkos börtönöket tartana fent.
Lengyelország neve az elsők között merült fel azután, hogy a Washington Post a CIA titkos kelet-európai börtöneiről írt. A Gazeta Wyborcza napilap és a Human Rights Watch értesülései szerint a CIA al-kaidás kapcsolatokkal vádolt foglyait szállító gépek legalább hat alkalommal landoltak a mazowi-tavak körzetében fekvő Symany repterén.
Kwasniewski a lengyel közreműködés mellett azzal érvelt, hogy a terrorizmus elleni harc szolidaritást követel, ami viszont azt jelenti, hogy a titkosszolgálatokat is be kell vetni. "Valószínűleg voltak ilyen légi járatok" - jelentette ki, de tagadta, hogy a CIA rabjait Lengyelországban tartották volna fogva.
Kazimierz Marcinkiewicz lengyel kormányfő várhatóan a héten ismerteti annak a nyomozásnak a következtetéseit, amelyet annak a kiderítésére indítottak, Kwasniewski adott-e utasítást arra, hogy a kelet-európai állam területén az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség büntetőtáborokat létesíthessen. A távozó elnök ezt tagadja.
A CIA titkos börtönei ügyében megszólalt Bush az elnök iraki politikáját egyre nyíltabban bírűló volt külügyminisztere, Colin Powell is. A háború után vétett stratégiai hibákat bíráló Powell szerint "európai barátaink zömének" nem okozhatott ekkora sokkot az a tény, hogy "ilyen dolgok megestek", azaz hogy az egykor az irányítása alá tartozó CIA Európán keresztül szállította foglyait. Mint mondta, az Egyesült Államok évek óta alkalmazza ezeket az eljárásokat a terrortevékenységgel gyanúsítottakkal szemben, és ez a tény "nem újdonság, nem ismeretlen európai barátaim számára".