Embertelen körülmények között bujkál Mladić
Az emberiesség elleni bűnökkel vádolt Ratko Mladić, egykori boszniai szerb katonai vezető emberhez méltatlan körülmények között bujkál - állítja Zoran Stankovic szerbia-montenegrói védelmi miniszter.
Szűk körű hálózat
A srebrenicai népirtással vádolt katona után elsősorban a szerb titkosszolgálat és a belügyminisztérium kutat, a katonai biztonsági szolgálat "a katonai vonatkozású akciókban" együttműködik velük. A szakszolgálatok emberei voltak azokban a lakásokban, amelyekben Mladić korábban bujkált. Mint kiderült, a tábornok "méltóságon aluli" körülmények között rejtőzködik.
A védelmi miniszter szerint Mladić védelmét "emberek szűk köre" alkotja, és a tábornok gyakorta váltogatja oltalmazóit. Stankovic szerint Mladićnak kell felelnie azokért a tettekért, amelyeket a boszniai szerb hadsereg számlájára írnak, mivel ő állt a hadsereg élén.
"Az állam és a nép mindegyikünk felett áll, minden egyes személy felett, és mindnyájunknak az állam és a nép szolgálatába kell állnia" - mondta a miniszter, aki eredeti hivatásánál fogva - katonaorvos, a belgrádi katonai kórház igazgatója volt - jól ismerte Mladićot.
Legyen öngyilkos?
A Dnevnik című napilapban egy ismert újvidéki ügyvéd a minap bejelentette, hogy bűnvádi feljelentést tesz Zoran Stankovic ellen, mert egy nyugati hírügynökségnek adott nyilatkozatában öngyilkosságra szólította fel Mladićot.
Az ügyvéd azzal érvelt, hogy az öngyilkosságra való felhívás bűntény, ráadásul a miniszter ezt hivatali helyzetével visszaélve követte el, mivel saját beosztottjának, a szerbia-montenegrói hadsereg nyugalmazott tisztjének mondta. Stankovic közölte az RTS-szel, hogy sose szólította fel öngyilkosságra Mladićot, hanem azt mondta el, hogy az ő helyzetében hogyan cselekedne.
Szerbiát komoly szankciók fenyegetik, ha nem adják ki a hágai Nemzetközi Törvényszéknek (NT) Ratko Mladićot. Korábbi értesülések szerint a kormány február 21-re ígérte a katonai vezető elfogását Carla del Ponte hágai főügyésznek.
Egyelőre annyi történt, hogy február végéig elfogták Belgrádban a tábornok két segítőjét. A boszniai szerb fegyveres erők volt ezredesét, Mladić testőrségének egykori parancsnokát, és egy másik volt boszniai szerb tisztet azzal vádolnak, hogy részt vettek Mladić bújtatásában.